A forintot ugyan kevésbé hamisítják, mint az eurót, de még mindig akad, aki ezzel próbálkozik.
363 darab forint hamisítványt szűrtek ki tavaly a harmadik negyedév végéig a készpénzforgalomból. Ez az adat a forinthoz hasonló nemzeti valuták sorában továbbra is kiemelten kedvezőnek tekinthető – közölte a Magyar Nemzeti Bank.
![Még mindig akad, aki pénzt hamisítana](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5468/54682/546824/54682453_39bdd77766d02122a666b7a1ca812e6a_wm.jpg)
Kevesebben hamisítanak forintot, mint eurót
A tavalyi évben kevesebben próbáltak meg hamis bankjegyet forgalomba hozni, mint egy évvel ezelőtt, azonban még mindig vannak, akik efféle csalással próbálkoznak. A lefoglalt, hamisított papírpénzek döntő többsége a 20 ezer és a 10 ezer forintos bankjegyek közül került ki tavaly is, az előző évekhez hasonlóan ez a pénzhamisítók kedvence.
A legtöbb esetben irodai eszközökkel próbálnak hasonló külalakú pénzt létrehozni, mint az eredeti: nyomtatott és fénymásolt darabok is előkerültek az elmúlt évek során. Szerencsére egyszerű érzékszervi vizsgálatokkal ezeket könnyű kiszűrni,
még a legprofibb másolatok sem mennek át a pénztárakban alkalmazott kombinált UV-A- és UV-C-lámpás vizsgálatokon a jegybank szerint.
![A legtöbben euróval próbálkoznak](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5468/54682/546824/54682457_c0f94853f9d6c33cb3f1d06d7d4c0b87_wm.jpg)
Az eurót sem kímélik a pénzhamisítók
A jegybank szakértői 2362 darab különböző hamisított valutát is átvizsgáltak tavaly szeptember végéig, a legnagyobb számban az euróval kísérelték meg átverni a boltosokat, az egységes európai fizetőeszközből 2270 hamis példányt találtak.
Ez egyértelmű növekedést jelent, ugyanis egy évvel korábban az 500-at is alig érte el a Magyarországon pénzforgalomba került, áleurók száma.
Érdekes módon Szlovákiában, ahol a hivatalos fizetőeszköz az európai valuta, jóval kevesebben próbálkoznak. Ott tavaly 1697 hamis euróbankjegyet foglaltak le, ebből 940-et, vagyis több mint a felüket csak azt követően, hogy már forgalomba kerültek – derült ki a szlovák jegybank legfrissebb jelentéséből. Felhívták a figyelmet arra is, hogy az euró esetében északi szomszédunknál az érmék dominálnak, amelyek meglepően jó minőségűek.
A gyanúsnak tűnő euróérmék felismeréséhez a legkönnyebben elérhető segédeszköz az egyszerű mágnes. Az 1 és 2 eurósok mágneses középponttal rendelkeznek. A mágnes ezeket enyhén vonzza. A hamis példányok azonban vagy egyáltalán nem reagálnak a mágnesre, vagy a bennük található mágnes ereje túl magas. Érdemes összehasonító vizsgálattal tesztelni több pénzérmét, hogy kiderüljön, hamis-e valamelyik.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés