Egyre drágább ez a biztosítás, mégis kapkodnak utána a magyarok

GettyImages-1440703929
Olvasási idő kb. 3 perc

A népszerű autómárkák közül a legkedvezőbb áron a Suzukikra, a legdrágábban pedig a Fordokra és a Volkswagenekre lehet kötelező biztosítást kötni – derült ki Netrisk által közzétett éves átlagdíjak ismeretében.

Az idei első félévben a Netrisknél kötött szerződések átlagdíja 58 900 forint volt. Ez mindössze 1 százalékos drágulást jelent, ami messze elmarad az inflációtól – írja az Economx.

Ez a biztosítás jelentősen drágult

Míg a kötelezővel jól jártak a legnépszerűbb márkák tulajdonosai, addig azok, akik az utóbbi hónapokban cascót is akartak kötni, azoknak jóval több költséggel kellett számolniuk. Ugyanis a cascobiztosítás átlagdíj 22 százalékkal, 170 700 forintra emelkedett a múlt év első feléhez képest. A jelentős díjemelkedés ellenére az alkuszcégen keresztül 11 százalékkal több, összesen 17 100 cascoszerződést kötöttek az első félévben.

Sokan casco-biztosítással próbálják elejét venni egy-egy nagyobb kárból fakadó, drága kiadásnak
Sokan casco-biztosítással próbálják elejét venni egy-egy nagyobb kárból fakadó, drága kiadásnakP A Thompson / Getty Images Hungary

A szerződésszám-növekedést a szakemberek a drágulás ellenére azzal magyarázzák, hogy sokan a magas autóárak és szervizdíjak miatt inkább így próbálják elejét venni egy-egy nagyobb, esetleges balesetből fakadó kiadásnak.

De emelkedett az idei első félévben a Netrisknél megkötött kötelező felelősségbiztosítások száma is. Az év első felében 326 ezer szerződés született, ami 19 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A kötelező esetében azonban csak a szerződéskötések száma emelkedett jelentősen, a díjak nem drágultak számottevő módon. Ez a személygépkocsik esetében 56 500 forintos átlagdíjat jelent. 

Ennyibe kerül a biztosítás a legnépszerűbb autókra

A Netrisk közzétette a legnépszerűbb autómárkákra vonatkozó féléves átlagdíjakat is. A Suzukik esetében a kötelező biztosítás éves átlagdíja kevesebb mint 46 ezer forint volt, a Fordoknál 64 ezer forint alá süllyedt ez az összeg. Az Opelek átlagosa díj 59 ezer, a Volkswagenek esetében pedig 64 ezer forint. A Toyoták kötelező biztosítása 55 ezer forintba kerül, míg a Daciáknál 47 ezer forint fölé nőtt a díj.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek