Újabb kétkerekű járművekre kell kötelező biztosítást kötni Magyarországon

GettyImages-1667315338
Olvasási idő kb. 2 perc

Bővül a kötelező felelősségbiztosítással érintett járművek köre: a mikromobilitási eszközökre is fizetni kell.

2024. július 16-tól már hatályos lesz a felelősségbiztosításra vonatkozó törvény új rendelkezése, miszerint újabb járművekre kell kötelező biztosítást fizetni, adta hírül a MABISZ.

Nagy változást jelent, hogy e-rollerre is kell majd a kötelező biztosítás

A Magyar Biztosítók Szövetsége által kiadott közleményből kiderül, hogy a 2009.évi LXII. törvényt 2024. április 30-án megváltoztatták, ami alapján mikromobilitási eszközökre is kiterjed a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás. Hogy mely járművek lesznek az érintettek, azt az eszköz nettó tömege, illetve tervezési sebessége dönti el.

A közleményhez mellékelt ábra szerint a 25 kg saját tömeget el nem érő járművek esetében akkor kell fizetni, ha tervezési sebessége meghaladja a 25km/h-t, illetve, ha a 25kg-nál nagyobb súlyú jármű tervezési sebessége meghaladja a 14 km/h-t.

Az ábra azonban csak tájékoztató jellegű. A jogszabály rendelkezéseinek betartása általában az üzembentartó felelőssége, ezért érdemes körültekintően tájékozódni, és tisztában lenne a használt jármű tulajdonságaival is. Az ábra alapján felmerül az elektromos rollerek, segwayek érintettsége,  A biztosítok június 8-ig dolgozzák ki a mikromobilitási eszközökre vonatkozó díjtarifájukat.

A felelősségbiztosítás-változás sok kétkerekűt fog érinteni
A felelősségbiztosítás-változás sok kétkerekűt fog érinteniMABISZ

Viszont érdemes ennek a feltételnek a betartásánál is körültekintőnek lenni, mert a 2009. évi LXII. törvény alapján annak a gépjárműnek az esetében, amelyet nem vettek hatósági nyilvántartásba, tehát nem rendelkezik rendszámmal, a mindenkori használó is üzembentartónak minősül. Ebben az esetben a felhasználónak kell meggyőződnie arról, hogy van-e a gépjárműnek felelősségbiztosítása. Ha nincs biztosítása, és a tulajdonosnak valamiért nincs módja arra, hogy befizesse, akkor a felhasználónak kell a megkötéséről gondoskodnia.

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek