Így hallgathatják le a munkahelyi beszélgetéseid

munkahelyi meeting
Olvasási idő kb. 2 perc

Egy Zoomon keresztül folytatott munkahelyi beszélgetést hallgattak le, és szivárogtattak ki nemrég egy mesterséges intelligenciát használó applikáción keresztül. Az áldozat az X-en tette közzé, mi történt pontosan.

Egyre inkább élnek a munkavállalók a mesterséges intelligencia adta előnyökkel, azonban a technológia komoly veszélyeket rejthet magában. Amint arról a New York Post beszámolt, az X-en megjelent poszt szerint az Otter AI platform lehallgatott egy beszélgetést. 

Alex Bilzerian kutató-mérnök e gy kockázati tőkebefektető céggel folytatott, bizalmas beszélgetése vált nyilvánossá. A lehallgatott meetinget a hazánkban is népszerű platformon, a Zoomon keresztül folytatta. 

A munkahelyi beszélgetések sincsenek biztonságban 

Amint arról a szakember az X-en írt, a beszélgetés végén kapott egy e-mailt, melyben a hívás átirata szerepelt. Bilzerian akkor döbbent rá, hogy az intelligens asszisztens azt követően is lehallgatta és rögzítette a megbeszélést, amikor már kijelentkezett. Az átirat ugyanis nem csak az általa hallgatott időszakot rögzítette, hanem tartalmazta

"a befektetők több órás magánbeszélgetését, melyben bizalmas részleteket vitattak meg üzletükről."

Az Otter AI válaszolt Bilzerian posztjára, kiemelve, hogy a vállalat elkötelezett a felhasználói adatvédelem iránt. Azt is hozzátették, hogy megértik az aggodalmakat, és elkötelezettek az információik privát és biztonságos kezelésében. 

Érdemes figyelni, mire adunk engedélyt

"A felhasználóknak teljes körű kontrollal rendelkeznek a beszélgetések megosztásainak engedélyei felett, bármikor megváltoztathatják, frissíthetik vagy leállíthatják a beszélgetések megosztására adott engedélyt" – írta az Otter AI. "Ebben az esetben a felhasználók lehetőséget kapnak arra, hogy ne osszanak meg automatikusan átiratokat senkivel, vagy hogy automatikusan csak azokkal osszák meg a beszélgetéseket, akik ugyanazt a Workspace domaint használják."

A témával kapcsolatban megszólaló adatvédelemmel foglalkozó szakemberek szerint az az egyik probléma, hogy az emberek még nem fogták fel, mennyire tolakodó a mesterséges intelligencia, és kellő körültekintés nélkül kezdenek bele a használatába. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek