Egy amerikai hobbi mézkészítő házaspár volt az, akinek köszönhető, hogy hazánkban is nemzedékek nőttek fel a spejzban fixen figyelő maciméz társaságában. Az ötlet mondjuk, nem teljesen eredeti, mert már a Gamber házaspárt 6-7 évvel megelőző Edward Rachins is bejegyeztette az állat formájú palackok szabadalmát. Ötletei között a medve mellett szerepelt rozmár és pingvin is.
Medveőrülettől két lépésben a macis mézig
A 20. század elején a játékboltok játékmaci-őrületet szítottak, amit egy klassz sztori alapozott meg. A Roosevelt elnök mackójaként (Teddy’s bear) megjelenő plüssfigura szinte az összes amerikai háztartásba eljutott. Húsz évvel később Milne Micimackója újra felült a hullámra, a cuki figurához így a nagyszívű, de csekély értelmű, bélpoklos medvebocs jellemrajza járult. Szinte adta magát a fordulat, hogy a hőn áhított méz maciformát öltsön. Kész szerencse, hogy ekkora már 100 éves ismeret volt, hogyan lehet nagyüzemben mézet termelni, már csak a fröccsöntésnek kellett felzárkóznia a kreatív formákhoz.

Ralph és Luella Gamber, hobbimézkészítőknek először 1957-ben, egy baráti vacsora során jutott eszébe a maci formájú palack ötlete. Ez egy évvel azután történt, hogy Micimackó megalkotója, A. A. Milne meghalt, és ebből az alkalomból újból felkapott témává vált a híres medve. Valószínűleg semmit nem tudtak a Massachusetts állambeli Brookline-ban élő Edward Rachins feltalálóról, aki 1951-ben már többféle palacktervet szabadalmaztatott, köztük egy olyat, amely hasonlít a ma is elterjedt medvés palackokhoz.

A mézgyártók imádják a maci formát
A Gamber családnak akkor már 10 éves cége, a Dutch Gold még ugyanabban az évben bemutatta a kúpkalapos kiöntővel ellátott mézes mackót. A házaspár lányai, Marianne és Nancy kézzel festettek kis fekete orrokat és szemeket (és néha még piros ajkakat is) minden egyes üvegre. A mézes medvének azonnal óriási sikere volt, és mivel Ralph Gamber soha nem szabadalmaztatta a medve alakú mézespalackot, így a mézgyártók a világ minden táján követték a példáját, és létrehozták a saját mézes macijaikat.
Szereted a macis mézet?
Talán egy hátránya van ennek a csomagolásnak, hogy viszonylag nehéz kinyerni belőle az utolsó cseppeket, nem is tudom elképzelni, hogy mi van akkor, ha belekristályosodik a méz, ki kell műteni szegény maciból.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés