Kiderült, hogy a nők autója koszosabb: ezek a legszennyezettebb részek

GettyImages-200380714-001
Olvasási idő kb. 4 perc

Ha eddig te is azt gondoltad, hogy az autódban a kormánykerék a legkoszosabb, akkor most meg fogsz lepődni. Kiderült ugyanis, hogy az utastérben nem itt tanyázik a legtöbb baktérium.

Sőt, a gépjárművekben hemzsegő baktériumok szempontjából az sem mindegy, hogy milyen típusú autót vizsgálunk, és az vajon éppen egy nőé vagy egy férfié. 

Gyakrabban és alaposabban ki kellene takarítani az autónkat

Nincs abban semmi meglepő, és egyáltalán nem a hanyagság jele, ha az autónkat ritkábban takarítjuk ki, mint az otthonunkat. Ennek ellenére nem ártana egy kicsivel nagyobb gondot fordítani rá, ugyanis egy vizsgálat bebizonyította, számos olyan felület van az autóban, amiről nem is gondolnánk, hogy a rajta felgyülemlett baktériumok miatt akár meg is betegedhetünk.

A vizsgálat során fontos szempont volt, hogy ki az autó tulajdonosa
A vizsgálat során fontos szempont volt, hogy ki az autó tulajdonosaThomas Barwick / Getty Images Hungary

A kutatás során száz gépjármű utasterét vették górcső alá, figyelembe véve, hogy az autó milyen típusú, hol használják, utaznak-e benne gyerekek, illetve, hogy házas vagy egyedülálló, valamint férfi vagy nő vezeti.

A vizsgálat során az autókban különböző felületekről, a kormánykeréktől kezdve a műszerfalon át az ablaknyitó gombokig és a biztonsági övig mintát vettek, amit egy laboratóriumban megvizsgáltak. 

Kinek van a legtisztább autója? 

A vizsgálat végeredménye meglepte a szakembereket. Kiderült ugyanis, hogy több baktérium hemzseg a házaspárok autójában, mint az egyedülállókéban, és a nők kocsija is koszosabbnak bizonyult, minta a férfiaké, ahogyan a gyermeket nevelő családok autója is piszkosabb volt, mint a gyerek nélkülieké. Talán nem meglepő, hogy a városban használt autók beltere koszosabb volt, mint azoké, amelyekkel vidéken autóznak.

A gyermeket nevelő családok autójában jóval több volt a baktérium
A gyermeket nevelő családok autójában jóval több volt a baktériumSean De Burca / Getty Images Hungary

Az autók tisztaságát azonban nem csupán az befolyásolta, hogy ki a tulajdonosuk, hanem az is, hogy milyen a gépjármű típusa.

Koszosabb volt a beltere például egy kisteherautónak, mint egy SUV-nak vagy egy személyautónak.

Annak, hogy több baktériumot találtak a kisteherautókban és a terepjárókban, mint egy családi autóban, vélhetően az az oka, hogy a nagyobb járművekben több ember utazik.

Ezek a legkoszosabb felületek egy autóban

A kutatás további érdekességeket is tartogatott. Bebizonyosodott, hogy a kormánykerék csak a negyedik lekoszosabb felület egy autóban. Ugyanis a legtöbb baktériumot a rádiógombon találták. A második legpiszkosabb része a gépjárműveknek a biztonsági öv, majd az elektromos ablaknyitógomb volt. Ezután következett az autós gyerekülés, a sebességváltó, az autóülés, a pohártartó és a műszerfal

A baktériumok jó része az autóban elfogyasztott ételekből és italokból származott
A baktériumok jó része az autóban elfogyasztott ételekből és italokból származottJordan Siemens / Getty Images Hungary

A vizsgálatok azt is bebizonyították, hogy a baktériumok többsége főként az autóban elfogyasztott élelmiszerekből származott. A műszerfalon lévő kórokozók nagy része pedig a levegő mozgását tükrözték, és vélhetően a légkeringtetőn keresztül juthatott oda. Egy másik elmélet szerint miután ez a legmelegebb pont az autóban, hiszen a nap nagy részében közvetlenül a műszerfalra süt, a baktériumok itt szeretnek a legkevésbé tanyázni.

Tudtad, hogy a biztosítónak akkor is fizetnie kell, ha a forgalmival együtt lopták el az autódat? Olvasd el cikkünket, és megtudod, miért nem mentesülhet a biztosító a szerződéses kötelezettsége alól. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek