A Google kedden bejelentette, hogy új mesterséges intelligencia funkciók érkeznek az androidos eszközeikre. A Gemini asszisztens támogatott eszközökre történő bevezetése ismét megmutatja, hogy a Google hogyan kívánja az MI-t a fogyasztók elé tárni, még az Apple előtt – adta hírül a CNBC.
AI asszisztens segítheti ezentúl az androidosokat
A Google ugyan nem sok pénzt keres a hardverüzletágából, de a legújabb Android-funkciók segíthetnek új bevételekhez jutni a vállalat Gemini AI előfizetési programján keresztül. Sameer Samat, az Android Ecosystem elnöke bejelentette:
„Teljesen újraterveztük az asszisztenst a Gemini segítségével, úgy beszélhetsz vele, ahogyan egy másik emberrel tennéd”.
A Google állítása szerint az asszisztens „képes megérteni a szándékaidat, követni a gondolatmenetedet és komplex feladatokat elvégezni”. „A Gemini felületet felhozhatod az éppen használt alkalmazás tetején, hogy kérdéseket tegyél fel a képernyődön megjelenő dolgokról” – teszi hozzá Sameer Samat.
A Google korábban rendelkezett néhány mesterséges intelligencia funkcióval az Androidon, de ez az első év, amikor nagy hangsúlyt fektet az eszközökre telepített MI-nyelvi modell által hajtott új képességekre. A Google állítja, hogy hamarosan
több tucatnyi készülékgyártó több száz telefonmodelljén lesz elérhető az új funkció.
Az asszisztens feladatokat is végrehajthat a Google-alkalmazásokból származó információk alapján, így a cég blogbejegyzése szerint többek között a Gemini segíthet napi edzési rutin létrehozásában a személyi edző e-mailjei alapján, de használhatod az önéletrajzod a Google Drive-ban munkaéletrajz megírásához is.
Hatalmas változást hoz az új funkció
De a felhasználó akár a YouTube-on is kérdést tehet fel Gemininek a videó tartalmával kapcsolatban, és más alkalmazásokban is rákérdezhet, hogy mi van a telefon képernyőjén, például a Térkép, a Flights és a Gmail-alkalmazásban. A Google azt mondta, hogy dolgozik a harmadik féltől származó bővítmények támogatásán, ami azt sugallja, hogy a fejlesztők később hozzáadhatják ezt a lehetőséget alkalmazásaikhoz.
A Gemini többféle hangon képes megszólalni, és a felhasználó rendes beszélgetést folytathat a Gemini „Live” funkcióján keresztül, amelyet a cég először a májusi fejlesztői konferencián jelentett be. Ez az „élő” funkció kezdetben csak néhány eszközökön lesz elérhető a Google Gemini Advanced előfizetői számára.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés