Nemrég igyekeztünk 11 brutalista épületen keresztül bemutatni az ötvenes évek elején kialakult mozgalom lényegét, ennek kapcsán már felmerült, hogy ennek a stílusnak nem volt egyértelműen pozitív a fogadtatása. Ezúttal az Archdaily.com szerkesztői összegyűjtötték a világ legvitatottabb épületeit. Nézze meg a hajtás után, hogy miért olyan megosztó a mai napig többek között az Eiffel torony, vagy a Sagrada Familia!
1. Michael Graves: Portland Building
Az Oregonban található épületet az első posztmodern irodaházként tartják számon. A városi hivatal épületét 1980 és 1982 között építették, amiről akkor így írtak a szaklapok: „ Ez az épület a posztmodern építészet mérföldköve, ami vadul innovatív és ellentmondásos. A 15 emeletes hivatali épület homlokzata változatos, az egész tulajdonképpen egy felnagyított grafika, egy díszdoboz, amit egyiptomi oszlopok imitációival dobtak fel, melyek mellett eltörpülnek a valóságban egyébként nagy ablakok. Az oszlopfőt világoskék szalagcsokor díszíti, míg a főbejáratnál egy hatalmas női szobor, Portland szobra található” – olvasható a belvárosi épületről egy észak-amerikai szaklapban. Bár az építész, Michael Graves állítása szerint a hivatali közösségi élet szimbólumát szerette volna megtervezni, munkája nem aratott osztatlan sikert a helyiek körében. Az épületet egyébként nemrég 95 millió dollárból újították fel.
2. Antoni Gaudi: Sagrada Familia
Valóban mi sem rajongunk a még most is épülő barcelonai Római katolikus bazilikáért, ami az organikus építészet mintapéldánya is egyben. Szokták még a szecesszióhoz, valamint a kubizmushoz is sorolni az összetett épületet, amit 2010. novemberében XVI.Benedek pápa a bazilika rangjára emelt és megszentelt. „Az ügyfelem nem siet sehova” – mondta a Szent Család templomról annak idején tervezőjé és első építője, a spanyol építész, akinek fő műve immár 132. éve építik folyamatosan. A magánszemélyek adományaiból finanszírozott építkezés ráadásul nem hoz rosszul a konyhára, ugyanis nagyjából 30 millió dollár bevételt jelent évente. Az 1882-ben kezdődött projekt szinte már az elején megtorpant, majd mikor újra beindult volna, akkor Gaudi hirtelen halálával újabb dilemmákba ütközött a folytatása. A hatvanas évek elején számos elismert és termékeny építész, köztük Le Corbusier és Alvar Aalto is kampányolt Gaudi terveinek korszerűsítése érdekében, mellyel leginkább arra kívántak utalni, hogy Gaudi kezdeti tervei mára korszerűtlenné és lényegtelenné váltak. A jelenlegi építészek egyébként 2026-ra, Gaudi halálának centenáriumára végleg át szeretnék adni a templomot a városnak.
3. Perkins + Will és Hirsch Bedner Associates : Antilla lakótorony
A lakóépületet a Mumbai központjában található Golibar nevű nyomornegyed szomszédságába húzta fel a Reliance Industries Limited elnöke, Mukesh Ambani, aki a világ ötödik leggazdagabb embere is egyben. A New York Times 2008-ban arról számolt be, hogy az építkezés körülbelül 50-70 millió dollárba került, de később, az építkezési anyagok növekvő költségeinek köszönhetően ezt az összeget már egymilliárd dollárra saccolták, mellyel hivatalosan is a világ második legdrágább lakóingatlanja lett. Bár Ambani célja az építkezéssel az volt, hogy a megbízott amerikai építész irodákkal majd szállodaláncok kiépítésébe fog világszerte, ezzel a pazar minőségű anyagokkal telepakolt toronnyal mégsem sikerült hozzáértéséről meggyőzni a befektetőket. Arról nem is beszélve, hogy a projectet a város lakói is széles körben rosszallják, többen is azzal érvelnek, hogy a hat emeletnyi garázzsal ellátott torony túlzó és érzéketlenül hivalkodó a környék számára.
4. Sophia Hayden Bennett: Womans Building
A „feministák mekkájának” is csúfolt épületet a Massachusetts Institute of Technology első női diplomása, Sophia Hayden Bennett tervezte, illetve az építkezést is ő felügyelte. A chicagói Columbian Exposition eseményre épült épület 1893-ban nyitotta meg kapuit, annak ellenére, hogy a kritikusok „félénk”, „finomkodó”, „szerény” valamint „nőies” jelzőkkel illették a végeredményt. A férfiak által tervezett „színpompás” épületek tőszomszédságában található épület adott és ad otthont a női tanácsnak, de a mai napig gyakran tartanak benne kiállításokat, bálokat és konferenciákat is.
5. Rafael Viñoly Architects: „Walkie Talkie”
Bár sokáig kétséges volt, hogy valóban megépül-e majd a londoni Fenchurch Streeten található felhőkarcoló, végülis átadták az építkezés alatt „Walkie Talkie"-nak csúfolt épületet a belvárosban. A több mint 70 milliárd forintból megépített tornyot széleskörű ellenszenv veszi körül, melynek egyik fő kiváltó oka az, hogy a 37 emeletes épület ablakairól tükröződő napfény a 92.6 Celcius fokot is eléri, aminek köszönhetően gyulladt már meg a szomszédságában étterem, szőnyeg, biciklinyereg, sőt egy Jaguar XJ is megolvadt. A város megoldást keres a problémára, addig is átmenetileg felfüggesztette annak a parkolónak a használatát, ahova visszatükröződik a fény.
6. Gustave Eiffel: Eiffel-torony
Párizs egyik jelképe az 1889-es világkiállításra készült, az eredeti tervek szerint a rendezvény után lebontották volna. „Ez az egyetlen hely Párizsban, ahol anélkül tudok enni, hogy lássam ezt az ocsmány tornyot.” – írta ezeket a sorokat a torony lábánál található kávézóból Guy de Maupassant. Persze nem az író volt az egyetlen párizsi, aki kritikával illette a tornyot, többen is azzal érveltek, hogy a torony beárnyékolja a város eleganciáját. Az anti-torony tüntetők szatirikusabbnál szatirikusabb kampányplakátokkal ragasztották tele a várost, Gustave Eiffel remekművét mégis közel 250 millió ember kereste már fel a nyitás óta. A 324 méteres torony egyébként a világ egyik legmagasabb épülete is volt a New York-i Chrysler Building 1930-as felépüléséig.
7. Jorn Utzon: Sydney-i operaház
A mára már Sydney jelképévé vált operaház története egy dél-amerikai szappanoperához hasonlóan fordulatokban, botrányokban és túlköltekezésben bővelkedik. Az épület megépítésére 1954-ben írtak ki egy pályázatot, melyen 233-an vettek részt a világ 32 országából. A pályázatot végül az addig ismeretlen dán építész, Jorn Utzon nyerte el, de versenyben volt a finn építész, Eero Saarinen is. A tervek szerint az operaháznak 18 hónap alatt 18 millió ausztrál dollárból kellett volna megépülnie úgy, hogy a bonyolult tetőszerkezetet Franciaországban készítették és onnan importálták Ausztráliába. A költségek természetesen jócskán meghaladták a limitet, az építkezés pedig 16 év alatt fejeződött be, úgy,hogy közben az építészt is lecserélték egy ausztrál építészre, Peter Hallra, aki jelentősen megváltoztatta Utzon eredeti terveit. Az operaházat végül 102 millió ausztrál dollárból húzták fel. A hírek szerint Jorn Utzon azóta sem járt még az elkészült épületben, de az operaház vezetősége hivatalosan is bocsánatot kért tőle a kellemetlenségekért 1999-ben. Az épületet II. Erzsébet brit királynő 1973. október 20-án avatta fel.
8. Zaha Hadid: Al Wakrah Stadion
A katari Dohában található stadion egyike annak az öt, jelenleg is épülőnek, amit a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra készül. A világ egyik leggazdagabb országában épülő stadion láttán azonban több építész és kritikus is felhorkant, sőt, voltak akiket az épület egyenesen puncira emlékeztetett. A kezdeti kritikákat tetézte, hogy többen vitatták az emberi munkakörülményeket is a stadion építése során, többeknek pedig egyáltalán nem tetszett, hogy bevándorlókkal építenek fel egy Fifa által támogatott épületet. Zaha Hadid ide vagy oda, a Fifa megígérte, hogy figyelemmel kíséri a korrupciógyanúba keveredett katari építkezést .
9. Minoru Yamasaki: Pruitt-Igoe lakótelep
A Missouri állambeli St.Louisban található lakótelepet a „földi pokolként” tartották számon az ötvenes-hatvanas években Amerikában. Az Egyesült Államok egyik legnagyobb lakossági projektje a mai napig az egyik legvitatottabb pontja a modern várostervezésnek, mellyel azóta is számos szociológiai tanulmány foglalkozik. A lakótelepekre eredetileg azért volt szükség, mert a második világháború után rengetegen települtek át a kontinensre, így megnőtt az igény az olcsó lakásokra. A korabeli kritikusok jellegénél fogva egy börtönhöz hasonlították Pruitt-Igoe-t, és azt állították, hogy a börtönhöz hasonlóan itt is széleskörű mentális és egészségi problémákkal fognak majd küzdeni az alacsony jövedelemből élő lakosok. A wikipédia.org információi szerint a hetvenes évekre a lakótelep a város szégyenfoltja lett, így 1972. márciusában elkezdték felrobbantani az épületeket. Az amerikai építész, Charles Jencks szerint ez volt a „modernizmus halála”. A Pruitt-Igoe telep még Godfrey Reggio 1983-as filmjében, a Kizökkent világban is helyet kapott.
