Így telepítsen madáretetőt

A madarak téli etetése nem csak azért fontos, hogy segíthesse a túlélésüket, hanem azért is, mert így megfigyelheti őket, sőt a gyerekekkel is megismertetheti, hogy milyen állatok élnek a kertjükben. Ehhez persze fontos, hogy olyan madáretetőt és olyan eleségeket válassszon, ami a legjobban szolgálja a madarak igényeita. Több dologra is érdemes odafigyelni, amikor az etetőt kiválasztja, vagy elkészíti.

Az etető

Lényeges, hogy lehetőleg fedett legyen, hiszen ha folyton elázik benne a mag, vagy a hó megáll benne, akkor a madarak dolgát is megnehezíti, vagy akár el is lehetetleníti. A kialakításnál az is szempont lehet, hogy minél jobban meg lehessen közelíteni az etetőt, vagyis ne legyen zárt oldala. Ugyanakkor az is igaz, hogy ha 3 fallal is ellátja, akkor a szél is kevésbé tudja széthordani a magokat, vagy behordani a havat, esőt. Ilyen esetekben azonban mindenképpen átlátszó oldalfalakkal számoljon, hogy a madarak lássák, ha esetleg ragadozó közeledik feléjük. Fontos az is viszont, hogy ne használjon nagy áttetsző felületeket, mert a madarak ezeknek nekirepülhetnek, akárcsak az ablakoknak

„A krumplit, vagy például a vöröshagymát is ma már szinte kizárólag hálós kiszerelésben tudjuk beszerezni. Miután kibontottuk, ez a hálós tároló a legtöbb esetben a szemétben végzi, pedig könnyen madáretetővé alakítható. Egyszerűen vágja le a tetejét, tegyen bele magvakat, és kösse össze. Ehhez műanyag zsinórt használjon, így többször is újra tudja majd tölteni. Ez a megoldás azonban csak ott működik, ahol nem jelent gondolt a kipotyogó mag - ha olyan helyre akasztaná, ahol nem szeretne szemetelést, akkor töltse inkább dióbéllel, vagy sózatlan, kifőzött szalonnával, hájjal – így gyakorlatilag cinkegolyót gyárthat.

511824281
Philipp Hoffmann / Eyeem / Europress / Getty

Jó megoldás még a pillepalack is, hiszen így azt is megakadályozhatja, hogy megázzon a kihelyezett eleség. Egyszerűen vágjon rá egy nyílást, és a palack nyakánál fogva akassza ki a megtöltött etetőt. Ehhez a legjobb, ha színezetlen palackot használ, és semmi esetre se olyat, amiben bármilyen vegyszer vagy veszélyes anyag volt. Az átalakítás előtt mindenképpen mossa ki és szárítsa meg a kiválasztott flakont.

De ha ennél is egyszerűbben szeretné megoldani, akkor egy virágalátétbe is kirakhatja a magokat, amit egy nagyobb kővel érdemes lefogatni, hogy a szél ne kaphasson alá” – tanácsolja Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület munkatársa.

„Nagyon fontos tudni, hogy ha egyszer belevág a madarak etetésébe, akkor azt következetesen folytatnia is kell a tél végéig. Az állatok ugyanis megszokják, hogy az adott helyen élelmet találnak, és akkor is visszajárnak, ha az nincs pótolva. Ezzel pedig rengeteg értékes energiát pocsékolnak el, ami könnyen a halálukat is okozhatja!” – fűzi hozzá Kincses László, az MME környezeti nevelési munkatársa.

Elhelyezés

Az etető kihelyezésének helye központi kérdés. Hiszen amikor kevés az élelem, akkor nem csak a cinkék, őszapók, esetleg gerlék nem találnak elegendő táplálékot, hanem a ragadozók is merészebbek lesznek. Így, ha szeretné az etetőt biztonságosan elhelyezni, akkor érdemes egy emelt elhelyezést választania. Ez lehet egy fatuskó is, de akár egy fára is akaszthatja. A legjobb, ha az etetőnek saját, akár seprűnyélből készült oszlopa van, és viszonylag sík területen tudja elhelyezni. Ez nem jelenti azt, hogy például a macskák nem tudják majd megközelíteni, de azt elérheti vele, hogy már bőven az előtt észrevegyék a ragadozót, mialatt az egyáltalán a nyélig eljutna. Egy külön előnye az ilyen kihelyezésnek, hogy ha arra is figyel, hogy az ablak közelében legyen, akkor nagyon jó rálátása nyílhat a madarakra.

Az uralkodó szélirányra mindenképpen figyeljen, hiszen a lógatott etetők kihelyezését ez nagyban befolyásolhatja. Érdemes több fajtát is kitenni, készíteni (lógatott, talajetető, illetve dúc), mert van olyan faj ami beleül az etetőbe (pl. meggyvágó) és ott eszik, és amíg ott csipeget, a többi faj nem megy a közelébe. Az etetőkivitelek sokszínűsége pedig azért fontos, mert van olyan faj, ami a hintázó etetőt nem szereti, illetve van olyan, ami a földet részesíti előnyben.

Gyakori hiba, hogy az emberek a számukra legszebb etetőt választják (pl. üvegből készült gömb kifejezetten veszélyes a madárra), ahelyett, hogy a madár igényére gondolnának. Figyelni kell a kialakításra, hiszen sérülést okozhat az etetők széleinek, egészének gyatra eldolgozása is (pl. sorjás szélek, kiálló szög, kapcsozó gép kapcsa).” – mondja Kincses László.

158932279
Photoalto/odilon Dimier / Europress / Getty

Az élelem

A madarak számára az élelem az etetőben a legtöbbször magokat jelent. Ugyanakkor szinte mindenki tudja, hogy a cinkék rajonganak a kacsahájért, így ha teheti, azt is tegyen ki számukra. A készen kapható eleségek többsége ideális megoldás, de ha szeretne ön is készíteni, akkor sincsen nehéz dolga. Egy kisebb süteményes formába tegyen sütőpapírt, majd magokat, egy adag zsírt csurgasson rá, és hagyja azt megdermedni. Ha ez megvan, akkor borítsa ki a formából, a közepén fűzzön át egy madzagot, és már akaszthatja is egy ágra a kertben.

„Eleség tekintetében három nagy csoportot lehet elkülöníteni: a növényi magvakat, az állati zsiradékot, és az alma, melyeket egyszerre érdemes alkalmazni. A magok közül tökéletes választás a nem sózott, nem pirított (ipari) napraforgómag. Ennek az ára is kedvező, így érdemes ezt beszerezni. Keverhet hozzá kölest, diót, de akár mogyorót kesudiót is, bár ez utóbbiak már igen drágák lehetnek.

Azt sokan tudják, hogy a cinkék szeretik a szalonnát. Azt azonban már kevesebben, hogy egy „átlagos” szalonnadarab csak az ember számára fogyasztható, mivel sózva van. Ha a madarakra gondolunk, akkor inkább a vaj, a háj, a faggyú, vagy valamilyen lágy sajt is tökéletes választás lehet, persze csak akkor, ha ebből sem a fűszerezett, sózott fajtát választjuk.

462958479
Frank Cezus / Europress / Getty

Szintén sokan tesznek ki kenyérvégeket, morzsát a madaraknak. Ez azonban nem jó döntés. Akkor igen, amikor a megállóban a madarak elé szórjuk a morzsát, mert ekkor azt azonnal fel is csipegetik. Az etetőbe kitett, napokig álló és ázó kenyér azonban erjedni kezd, és ha ezt eszik meg a madarak, akkor gyomor- és bélgyulladást okoz, ami az állatok halálához vezet. Gyümölcsöket ellenben – azok közül is a legolcsóbb almát – nyugodtan kitehetünk, kiszúrhatunk a fák ágaira, vagy a strapabíróbb bokrokra, mert így a madarak akkor is találnak élelmet, ha a hó elfedi az etetők egy részét, ráadásul a gyümölcsöket minden lágyevő – vagyis rovarokat is fogyasztó - szárnyas szereti” – fűzi hozzá Orbán Zoltán.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra