Autóskütyük, amik megkönnyítik az életet

Olvasási idő kb. 6 perc

Ha már összeszedtük a cikis autós bizbaszokat, megpróbáltunk találni olyanokat is, amik tényleg menők. Sajnos el kell szomorítsuk: a mérleg mennyiségileg még mindig a cikisebb holmik felé dől, de azért találni    menő dolgokat is, és egész megfizethető áruk van.

Laptop- és pohártartó

Főleg azoknak ajánljuk, akik többnyire kocsiban élik az életüket, de akkor is nagyon hálás ez a laptoptartó, ha gyermeke van.

Két apró csavarral lehet rögzíteni a kormánykerékre vagy a fejtámlához ezt a szerkentyűt, ami teljesen stabilan tartja a gépet, továbbá két üdítős dobozt is. Ha hosszabb útra indul a család, és nem akarja a gyerek nyivákolását hallgatni egész úton, elég ha bekapcsol neki egy mesét, amíg elérik az úti célt.

A mérete nem túl nagy, ezért inkább netbookokhoz való. A kialakítása nagyon hasonlít a repülők fedélzetén az ülések háttámlájába épített, lehajtható kis asztalkához.

Pohár- vagy palacktartó

A legtöbb autóban vagy nincsen palacktartó, vagy csak üres nincsen. Erre szolgál az ablak és a kocsiajtó közötti résbe illeszthető tartó. Könnyen összeszerelhető, nem inog a palack súlyától, és így nemhogy a két combja között kellene tartani, de még hajolgatnia sem kell, hogy kézbe vehesse italát.

Teljesen jól kézre esik, és ha már kicsit nagyobb a gyereke, a kocsi hátsó részébe is akaszthatja a tartót, így akár cumisüveget is tárolhat benne.

USB-elosztó

Aki használ GPS-t, telefont, laptopot, egyszóval elektromos kütyüket az autójában, feltétlenül szerezzen be egy USB-elosztót.

Ennek igénybevételével egyszerre használhat két eszközt anélkül, hogy azok lemerülnének. Egyébként lehet kapni olyan változatot is, amelynek akár 4-5 USB-kimenetele is van. Annak az ára nyilván húzósabb, de inkább költ rá az ember, minthogy egy fontos hívás közben merüljön le a mobilja, vagy éppen ismeretlen úton kapcsoljon ki a GPS.

Tükör

Több „gyerekes” kolléga is jelezte, hogy odáig vannak ezért a tükörért, mert tökéletesen lehet benne látni a hátsó ülésen egymást tépő gyerekeket. Teszteltük: tényleg kiválóan lehet parancsolgatni a gyerekeknek gonosz tekintettel a tükörbe nézve.

Mázli, hogy csak 890 forintba(!) kerül a Homasita boltjában, és még van rengeteg, úgyhogy biztosan jut még önnek is.

USB-s vízforraló

Szerintünk az egyik legjobb találmány az 1670 forintos vízforraló. Nem csak tea és kávé elkészítéséhez tökéletes, de útközben bárhol bármilyen ételt, vagy gyerektápot is fel tud vele melegíteni.

Persze ehhez nem árt, ha van víz a kocsijában, na meg egy nagyobb tál, amibe beleállítja a kaját és a vízforralót. A vízforraló elég nagy teljesítményű, gyorsan felmelegíti a folyadékot, és a szivargyújtóról üzemeltethető. Egy dologra nagyon ügyeljen (amellett, hogy használat közben semmiképpen se érjen a fűtőszálhoz): a dugaszt azonnal húzza ki használat után, nehogy magára gyújtsa az autót!

Zsebes tároló

A zsebes tároló is elengedhetetlen tartozéka a női autóknak: bármit bele lehet gyömöszölni a gyerekjátéktól és pelenkától kezdve a sminkes neszesszeren át a legújabb divatmagazinokig. És persze azért is nagyon jó, mert ha a gyereknek rugdosni támad kedve az ülés háttámláját, csak a tárolót koszolja össze, amit nagyon egyszerűen le lehet takarítani.

Ha két gyereke van, akasszon mind a két ülésre zsebes tárolót, így mindenkinek kéznél lesz a kedvenc plüsse, könyve és ivókulacsa, ön pedig megússza az utat tiszta széktámlákkal.

Szemüvegtartó

Ha csak vezetéshez használ szemüveget, jó megoldás, ha azt mindig a kocsiban tartja. Príma eszköz erre ez a szemüvegtartó. Persze, napszemüveghez is teljesen megfelelő, ráadásul ebben a szeszélyes őszi időjárásban soha nem lehet tudni, hogy éppen az eső fog-e esni, vagy hétágra süt-e majd a Nap.

Ráadásul, nem csak autóban használhatja: otthonában is bárhova tapaszthatja, hogy mindig biztonságban és kéznél legyen a szemüvege.

Parkolójegytartó

Praktikus a 465 forintos parkolójegytartó is. Önnel is előfordult már, hogy amikor becsapta a kocsi ajtaját, leesett a parkolójegy, így az ellenőr nem vette észre, jól megbüntették, és aztán faxolgathatott meg idegeskedhetett napokig a bírság eltörlése miatt? Ezennel ez a probléma megoldódott, már sem az időjárás, sem az ajtó becsukása által képzett fuvallat nem fújhatja le a papírt a szélvédőről. Tényleg pöpec kis cucc, csak ajánlani tudjuk.

Biztonságiöv-riasztó

Hogy örültek volna a szüleink, ha a mi gyerekkorunkban is lehetett volna kapni ilyen riasztót! Állandóan azt játszottuk a nővéremmel, hogy ki-be kapcsolgattuk a biztonsági övünket a hátsó ülésen, a szüleink meg frászt kaptak ettől. Szerencsére önnek már nem kell tépnie a haját: ez a kis kütyü éles csipogással jelzi, ha a gyerekből előtör a szabadulóművész.

 

Ezzel nem kell folyamatosan vezetés közben azt lesnie (még a gyerektükörből se!), hogy mikor kapcsolja ki magát a gyerek. Természetesen ezt is kipróbáltuk: hangosnak nem hangos, de mindenképpen figyelmeztet ha szökni próbál az utas. Így:

Univerzális nano-pad

Ahogy a fotón is látszik, mi csak telefonnal próbáltuk ki ezt a mindkét oldalán tapadós alátétet, de elvileg szemüveget, kulcsot, poharat(!) és parkolójegyet is lehet hozzá rögzíteni.

 

Ami jó benne: tényleg rajta marad, amit rátesz, és amikor leveszi, egyáltalán nem ragacsos (mert ettől tartottunk egy kicsit). Ha vezetés közben dumálni támad kedve és kihangosítja a mobilt, csak helyezze rá, és már társaloghat is biztonságosan. Annyi karbantartást igényel csak, hogy amikor a portól és elkoszolódástól elvesztette a tapadósságát, egyszerűen tartsa a csap alá és öblítse le meleg vízzel: ettől újra működni fog.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Testem
Sokkoló a népszerű fogyasztószer mellékhatása: ilyen az Ozempic-fenék
Sokkoló a népszerű fogyasztószer mellékhatása: ilyen az Ozempic-fenék

Mutatjuk, mit mondanak a szakemberek a fogyasztószer használatáról, és mit tanácsolnak a káros hatások elkerülésére.

február 11., 06:00

  • Offline
Tudod, mi kell a nokedlibe?
Tudod, mi kell a nokedlibe?

Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, hogy vajon tudod-e, mely összetevőkre van, vagy épp nincs szükség a különféle ételekhez.

február 11., 06:46

  • világom
Elszakadt a világtól ez a sci-fibe illő sziget: amit itt látsz, sehol máshol nincs a földön
Elszakadt a világtól ez a sci-fibe illő sziget: amit itt látsz, sehol máshol nincs a földön

A világ öt legfontosabb szigetének egyike, amely teljesen úgy néz ki, mintha egy sci-fi díszlete lenne.

február 10., 19:00

  • Testem
4 egyszerű mozdulatsor, hogy tested ne öregedjen gyorsan
4 egyszerű mozdulatsor, hogy tested ne öregedjen gyorsan

Jó hír , hogy bizonyos típusú mozdulatsorokkal és rendszeres edzéssel megelőzhető, hogy a testünk idő előtt megöregedjen.

február 11., 05:46

  • világom
Ez a világ legfurcsább szobra: félévente lemossák róla a trágár szavakat
Ez a világ legfurcsább szobra: félévente lemossák róla a trágár szavakat

A világ legkietlenebb helyén áll ez a furcsa szobor.

február 10., 18:30

  • világom
Máig a legnagyobb rablás: milliárdokat hagytak a helyszínen, mert már nem fért be a kocsikba
Máig a legnagyobb rablás: milliárdokat hagytak a helyszínen, mert már nem fért be a kocsikba

Bár a tettesek közül sokat elfogtak, azóta is rejtély, hová tűnt az ellopott pénz jelentős része.

5 perce

  • világom
Puszta kézzel nyúl cápák szájába, mégsem bántják ezt a nőt
Puszta kézzel nyúl cápák szájába, mégsem bántják ezt a nőt

Cristina Zenato kivett egy horgot egy cápa szájából, majd még több bajba jutott állat kért segítséget tőle. Azóta a cápák megmentése a nő küldetése.

február 10., 19:30

  • Mindennapi
Keveslik a fizetést: sztrájk béníthatja meg az ügyintézést
Keveslik a fizetést: sztrájk béníthatja meg az ügyintézést

Megalázóan alacsony fizetésük miatt hamarosan sztrájkolnak.

február 10., 17:30

  • életem
A legfurcsább válóok: a Jeti keresése közben megcsalta a férje
A legfurcsább válóok: a Jeti keresése közben megcsalta a férje

A Jetit kereste, de válóokot szolgáltatott a feleségének.

február 11., 07:25

  • Mindennapi
Három dolog, amit jobb, ha a mesterséges intelligenciára bízunk
Három dolog, amit jobb, ha a mesterséges intelligenciára bízunk

Nem szörnyeteg, hanem segítség. Attól függ, mire és hogyan használjuk.

február 10., 16:46

  • világom
A tudósok szerint ilyen hangja lehet a Napnak: jobb, mint néhány mai sláger
A tudósok szerint ilyen hangja lehet a Napnak: jobb, mint néhány mai sláger

A tudósok űrszondaadatok alapján megalkották a Nap zenéjét, hallgass bele!

február 11., 08:35

  • világom
A turisták miatt a helyi lakosok kénytelenek barlangokban élni
A turisták miatt a helyi lakosok kénytelenek barlangokban élni

A legegyszerűbb barlanglakások alig módosított természetes üregek, amelyeket a lakók saját kezűleg tettek lakhatóvá.

február 11., 08:06

  • életem
Az egész évünket tönkreteheti az idei tél időjárása
Az egész évünket tönkreteheti az idei tél időjárása

Nem emiatt szoktunk aggódni a téli időjárással kapcsolatban.

február 11., 07:46

  • Testem
Minden harmadik ember influenzás, de más miatt aggódnak a virológusok
Minden harmadik ember influenzás, de más miatt aggódnak a virológusok

Rengeteg ember kapja el az influenzavírust, ám lassan tetőzik a járvány.

február 10., 15:10

  • világom
Jégtömbbé fagyott a -30 fokban, túlélte, a Wikipédiának így sem volt elég érdekes Jean Hilliard
Jégtömbbé fagyott a -30 fokban, túlélte, a Wikipédiának így sem volt elég érdekes Jean Hilliard

Egyetlen lábujja sem esett áldozatul a hétórás horrornak.

február 10., 06:00

  • Offline
Ilyen volt a színházi élet a szocializmusban
Ilyen volt a színházi élet a szocializmusban

Különös helyzetben voltak a színházak a szocializmusban.

február 10., 07:26

  • Offline
Aida, Carmen, Turandot: tudod, ki írta ezeket az operákat?
Aida, Carmen, Turandot: tudod, ki írta ezeket az operákat?

Az operák világa nem mindenkit vonz, de az alapműveknek számító alkotásokat azért a legtöbben ismerik. Teszteld a tudásod kvízünkkel!

február 10., 06:46

  • Édes otthon
Százezres bírság járhat a lakóknak, ha nem figyel erre a társasház
Százezres bírság járhat a lakóknak, ha nem figyel erre a társasház

Rosszul járnak, és igen magas összegű bírságot fizethetnek azok a lakóközösségek, melyek nem figyelnek erre idén.

február 11., 09:05

  • Offline
Tudod, ki volt Ross doki hangja a Vészhelyzetben?
Tudod, ki volt Ross doki hangja a Vészhelyzetben?

Ha láttad a Vészhelyzetet, kvízünk nem okoz majd nehézséget. Vagy mégis?

február 10., 16:00

  • Offline
Sokáig állt üresen a világ legnagyobb szállodája: a nácik építették
Sokáig állt üresen a világ legnagyobb szállodája: a nácik építették

Hiába építették fel a náci szállodát, évtizedekig nem járt senki még csak a környékén sem.

február 10., 14:35

  • Mindennapi
Az idei tél leghidegebb mínuszai várhatók
Az idei tél leghidegebb mínuszai várhatók

A héten az idei tél leghidegebb mínuszait éljük majd meg.

február 10., 07:46

  • Önidő
Azt állította, hogy 58 nyelven beszél, de egy tévéműsorban nyilvánosan leégették
Azt állította, hogy 58 nyelven beszél, de egy tévéműsorban nyilvánosan leégették

Azt hitte, könnyed beszélgetésre megy, de vizsgáztatni kezdték...

február 10., 12:10

  • életem
Alattomos időjárási jelenség miatt lehet magasabb a rezsid
Alattomos időjárási jelenség miatt lehet magasabb a rezsid

Nem gondolnád, de ennek az időjárási jelenségnek komoly pénzügyi hatása van.

február 10., 10:06

  • életem
Fontos változás a bankautomatáknál: ennek minden ügyfél örülhet
Fontos változás a bankautomatáknál: ennek minden ügyfél örülhet

Több mint félszáz bankautomatánál élesedik a változás.

február 10., 13:36

  • életem
Ezzel az egy mondattal nyert ügyed van minden vitában
Ezzel az egy mondattal nyert ügyed van minden vitában

Egyetlen intelligens mondattal a legfeszültebb vita is úgy zárható le, hogy a beszélgetőpartnerekben nem marad tüske.

február 10., 08:06

  • lájfhekk
Sok pénzt veszíthetsz, ha nem figyelsz erre a határidőre
Sok pénzt veszíthetsz, ha nem figyelsz erre a határidőre

Fontos határidő közeleg, sok magyar pénztárcáját érintheti.

február 10., 09:06

  • lájfhekk
A Decathlon nevében fosztanak ki a csalók: minden pénzed rámehet az akcióra
A Decathlon nevében fosztanak ki a csalók: minden pénzed rámehet az akcióra

Valójában nem a Decathlon hirdeti a termékeket – ezekből a jelekből lehet rájönni.

február 10., 12:40

  • világom
Ez a világ 5 legveszélyesebb folyója: van közte mérgező is
Ez a világ 5 legveszélyesebb folyója: van közte mérgező is

Vagy a víz sodor el, vagy a krokodil fal fel: valódi veszélyek a világ legveszedelmesebb folyóin.

február 10., 11:40

  • életem
Újra árstopot vezethetnek be
Újra árstopot vezethetnek be

Hogy milyen termékekre vonatkozna az árstop, az egyelőre nem ismert.

február 10., 11:10

  • világom
Bordélyházban talált rá élete szerelmére a dúsgazdag magyar báró
Bordélyházban talált rá élete szerelmére a dúsgazdag magyar báró

Kovács Júlia életében nyomorúság és zaklatás váltakozott addig, amíg meg nem ismerte a dúsgazdag Hatvany Lajost, aki beleszeretett.

február 10., 08:35

Érdekességek