A rendező legújabb filmjének kapcsán beszél a forgatás és szerkesztés nehézségeiről, a kedvenc katasztrófafilmjeiről, és arról, hogy Marion Cotillard-dal mit művel a kamera.
A fertőzés forgatása elég bonyolult volt, sokak szerint ezt volt eddig a legnehezebb összehozni...
Azért ez nem igaz, a Che sokkal nehezebb volt. Ez nem volt olyan komplikált, ami engem is meglepett. Most másképp csináltunk pár dolgot, és ez eléggé megkönnyítette a munkánkat. Hongkongban kezdtünk, és a különböző helyszínek közé beiktattunk szüneteket. Hongkongban felvettük az anyagot, kis szünet, aztán mentünk Chicagóba, szünet, onnan Atlantába, Londonba, Genovába, San Franciscóba, és mindegyik között tartottunk pár nap szünetet.
Ez nem pihenést jelentett, mert közben dolgoztunk, szerkesztettük a már felvett anyagot, visszanéztük a felvételeket, és ennek megfelelően tudtunk változtatni menet közben pár dolgon. Nekem ez így nagyon tetszett.
Voltak más körülmények is, ami miatt hosszabb szünetet kellett tartani...
Igen, Jude Law miatt egy egyhónapos lyuk volt a forgatási naplóban. Mindenképpen vele akartam dolgozni, de az új Sherlock Holmes film miatt volt némi súrlódás a két film ütemezése miatt. Mondjuk nem bánom, mert az a hónap pont elég volt arra, hogy mindent, ami addig elkészült, megvágjunk. Ez arra is jó volt, hogy rájöjjünk, milyen fontos volt a filmnek Jude. Néha eljátszottam a gondolattal, hogy nélküle is megállna a film a lábán, de amikor raktuk össze ezeket az anyagokat, egyértelművé vált, hogy az ő energiája és hangja mennyire szükséges a filmhez. Úgyhogy végül mégsem mondtam neki a telefonban, hogy ne siessen Friscóba, mert már nincs rá szükségünk. Aztán megjött, és nagyszerű volt látni, ahogy betömi a filmben tátongó lyukakat.
A filmet sokan ökothrillernek nevezik, mi a véleménye erről a címkéről?
Nem állt szándékunkban semmiféle komoly zöld állásfoglalást tenni a film végén az iparosodás veszélyeiről, meg az ember és természet együttélésének szükségességéről. Elmeséltünk egy sztorit. Ezek a dolgok egyszerűen megtörténnek a filmben, elkerülhetetlenek. Azóta történnek ilyenek, hogy elkezdtünk civilizálódni. Nem ítélkezem afelett, hogy ez jó, vagy rossz. Így van, és kész. Én egyébként alapvetően optimista vagyok az ilyen járványokkal kapcsolatban, szerintem a modern tudomány mindent meg tud oldani, ha a kutatási fázison sikerrel túljut. A virológusok nagyon-nagyon okosak, szerintem abszolút esélyes, hogy mindent meg fognak oldani. Lehet, hogy nem olyan gyorsan, ahogy egyesek szeretnék, de nem lehet mindent. A forgatás miatt volt alkalmam néhány virológussal dolgozni, és ezek a srácok tényleg nagyon-nagyon jók.
Ezek a virológusok hogyan viszonyultak magához a filmhez? Mit vártak? Egy szokásos hollywoodi thrillert?
Nem, szerintem nem. A filmes múltamból kifolyólag tudták, hogy mi ezt nagyon komolyan fogjuk venni. A film célja az volt, azt szerettük volna elérni, hogy senki ne tudja kivonni magát a hatása alól, hogy senki ne tudjon távolítani, miközben nézi a filmet. Egy pillanatra sem érezhette azt a néző, hogy ez vele nem történhet meg. Megtörténhet, bárkivel megtörténhet. Viszont abban a pillanatban, hogy bejáratott kliséket kezdünk használni, hihetetlen, elrugaszkodott megoldásokat hozunk be a képbe, az egész elbukik. Akkor ugyanis rögtön létrejön a távolság, és a néző azt tudja mondani, hogy “á, ez velem sosem történik meg”. Ki tud lépni belőle. Szóval csináltunk egy listát arról, hogy mi nem lesz. Például nem fogjuk mutatni az elnököt, nem fogunk “mindenközben Moszkvában és Sidneyben” inzerteket mutatni, mivel egyik szereplő sem járt ott soha életében, viszont van egy maroknyi figura, aki éppen ott haldoklik, és a nézőknek törődnie kellene vele.
Mik a kedvenc katasztrófafilmjei?
Az Elia Kazan rendezte Panic in The Streets és az Androméda törzs. Robert Wise, az utóbbi rendezője szerintem hihetetlenül alulértékelt filmes. Nagyon jó filmeket csinált, de pechjére, még abban az időszakban, amikor nem nagyon voltak rendező szupersztárok. Bár talán nem is állt volna neki jól az a szerep, nagyon visszafogott, komoly figura volt. És nem ment bele az akkoriban divatos művészkedésbe, amibe sokan, akik később híresek lettek, igen. Nagyon szeretem az Androméda törzset, főleg azt, hogy mennyire precíz volt tudományosan, és mennyire tudott működni emiatt.
A film vágója ugyanaz a Stephen Mirrione, akivel már a Trafficben is együtt dolgozott. A Traffic a Fertőzés előképe valamilyen formában?
Talán az antitézise. Stílusában semmiképpen nem akartam olyan filmet, mint amit akkor csináltam. Ebben alig van kézikamera. És ami van, az is jól megválasztott pontokon, nyomós okkal.
Pedig a két film szerkezete eléggé hasonló....
Igen, bár szerintem a Fertőzés többrétegű alkotás. Trükkösebb volt összerakni, mint a Trafficet. Voltak problémáim az összerakásával, nem igazán tudtam gatyába rázni, formát adni neki. Akkor azt találtam ki, hogy mi lenne, ha lenne egy szabály, miszerint nem lehetne hosszabb 90 percnél. Akkor mit hagynék benne? Csináltunk egy 91 perces verziót, amivel már jóval húsz fölött járt a változatok száma. És ez működött. Ehhez viszont kellettek új részek, hogy érthető legyen a cselekmény, mert akkora darabokat hajítottam ki, hogy lettek teljesen homály részek. Ezt megcsináltuk, és végül 105 percesre jött ki a filmidő. Ebből öt perc a végefőcím, tehát kilenc percnyi új anyag kellett mindössze ahhoz, hogy az egész addig felvett anyag működjön.
Szereti megölni a filmjeiben a nagy mozisztárokat. Miért van ez?
Nem tudom, de imádom a koncepciót. Mindig jó érzés megölni a nagy sztárokat. Lehet, hogy a Pszichóból vettem, ahol Hitchcock teljesen simán kinyírja Janet Leigh-t. Előtte senki még csak meg se közelítette ezt a dolgot, hogy fogni a húzónevet, és a film negyvenedik percében lemészárolni. Hitchcock meg fogja magát, és azt mondja: “ezt fogjuk csinálni”. Amikor ezt elképzelem, beleborzongok.
Miért választotta ki Marion Cotillard-t?
Mert van neki egy ilyen izéje. Nem tudom mije, de a kamera egyszerűen imádja, teljesen szokatlan, ahogy Marion a kamerán mutat. Alapból nagyon szép nő, de a kamera csinál vele valamit, és...nem tudom. Olyan az arca, hogy még a néma filmes időben is sztár lett volna belőle. Amikor elkezdődött a forgatás, nem igazán volt kedvem az egészhez, nem tudtam, mit akarok kihozni belőle, miért vagyok ott. Egy jelenet Marionnal, és minden a helyére került.
(Az interjúért köszönet az InterComnak.)
