Csodálatos látványvilág, furcsa lények, álom–vízió, majd unalmas artista és zsonglőrszámok. Mindez egy produkcióban, a Compagnie Malabar utcaszínházi előadásában a Szigeten. Tapostunk, lökdösődtünk és izzadtunk egy cseppnyi kultúráért a fesztiválon.
Bár hosszú évek óta készülök arra, hogy megnézzek egy-egy színházi előadást a Szigeten, eddig sosem sikerült időben, térben és társaságilag megszerveznem a fesztiválos kultúrálódást. Idén úgy döntöttem, ha törik, ha szakad – szerencsére az esőt megúsztam – megnézek egy utcaszínházi produkciót. Rendszeres színházlátogató vagyok, bírom a kiképzést, nekem jöhet klasszikus vagy kortárs darab, mindenevő vagyok, és a művészet nagy tisztelője. Utcaszínházat eddig azonban sosem láttam, így kíváncsian vártam az új élményanyagot.
Helyszínkeresés többszöri nekifutásra
A nők többségéhez képest jól tájékozódom térképpel a kezemben, de a Szigeten csődöt mondott a tudásom. Bár időben elindultam a Compagnie Malabar előadására, mégis többször segítséget kellett kérnem. Háromszor szeltem át keresztül–kasul a fesztivált, hogy végül ráleljek az óriás hajóval közlekedő társulatra. Nagy loholásomban – hogy felkutassam a vízi járművet és legénységét – egy kis eldugott utcácskában óriási tömegre lettem figyelmes. Mialatt az Iron Maiden zúzott csapnivaló hangosítással a nagyszínpadon, emberek százai tülekedtek, hogy láthassák a francia utcaszínházi társulat Les Voyages des Aquareves, azaz A vízi álmok utazásai című produkcióját.
Mi is az utcaszínház?
A műfaj a nevében hordozza legjellemzőbb tulajdonságát: a produkciókat kifejezetten utcára, térre, a szabad ég alá tervezik, kihasználva a hely speciális természeti és építészeti adottságait. A világszerte növekvő népszerűségnek örvendő műfaj fő jellegzetessége, hogy a középkori commedia dell' artét és az elmúlt századok vásári vándorszínjátszását a legmodernebb technikával ötvözi. A szélsőséges karaktereket felvonultató egyszerű történetet szabadtéren adják elő a társulatok. Ami megkülönbözteti őket más utcaszínházi előadásoktól - pantomimesektől, zsonglőröktől - az elsősorban a produkció dimenziói. A nagyszabású előadások kihasználják a szabadtér adta lehetőségeket: hatalmas, és többnyire mozgó díszleteket, tűzijátékot, harminc – negyven méter magasságban bemutatott akrobatikus jeleneteket, sokszor élő zenét, gigantikus mozgó járműveket vonultatnak fel, mindezt szinte testközelben, vagy egyenesen a közönség bevonásával.
Utazás egy részeg matróz álmába
Előrefurakodtam a kíváncsiskodók között - akiknek nagy része külföldi volt - és próbáltam lépést tartani a guruló holdfényszínű hajóval, és az azt kísérő, gólyalábakon járó furcsa lényekkel. Vált vállnak vetve küzdöttem, és hálát adtam az égnek, hogy sportcipőt húztam, hisz ha papucsban próbáltam volna haladni, végül biztos, hogy az elsősegély sátorban kötök ki. A produkció első fél órája lenyűgözött.
A hajó legénysége, köztük egy rizsporos arcú énekesnő, néhány matróz, két basszusgitáros udvari zenész és egy apró termetű artistalány, élő, ütemes zenével diktálta a tempót és fokozta a hangulatot, így a fehér látványvilággal fűszerezett előadás nálam hatott. A gólyalábas lényekkel – akik meg-megérintettek útközben - elérték, hogy egy furcsa, eddig sosem tapasztalt vízióban érezzem magam. Álmodozásomból egy luciferi alak ébresztett, aki gólyalábait elém vetve ijesztgetett. Két lépéssel hátrébb ugrottam, majd a folyamatosan mozgó hajó után eredtem újra, ami ekkor horgonyzott le a domboldalban.
Lihegő olaszok és unalom
Bár ne tette volna, hisz ezután rettentően eluntam magam. Úgy tűnt, a közönség is hasonlóan érzett, hisz a kezdeti bravózások egyre inkább elmaradoztak. Hozzáteszem, hogy annyian álltunk, élményre (csodára) várva, hogy a szabadtéri program ellenére egy idő után patakokban folyt rólam a víz, és szorongásos rohammal küzdve levegőért kapkodtam a tömegben. Hozzám tapadva egy olasz társaság lihegett a nyakamba, én pedig koncentrálni próbáltam. Ám azután, hogy statikussá vált a játéktér, ez nem igazán sikerült.
Cirkuszi világot idéző produkció következett, zsonglőr és artista mutatványok váltották egymást, alkalmi porondmesterrel, gyengén mozgó, apró termetű táncos lánnyal, rúdszámmal és ugrókötéllel. A zene és a mozgás hiányában figyelmem egyre lankadt, és azon kaptam magam, hogy elábrándozom, de már nem a furcsa lények világába. Összességében tehát nem győzött meg az előadás, annak ellenére, hogy az első fél óra látványvilága tényleg megérte a tapasztalást. Fogtam hát az élményanyagot, és magammal vittem a következő pultig, hogy ezúttal egy jókora fröccsel csillapítsam a (sziget) kultúra iránti szomjamat...
Színházkultúra a Szigeten
A Sziget szervezői mindig is ügyeltek arra, hogy az állandó koncertprogramok mellett a színház is helyet kapjon a látnivalók között. Az utcaszínház sem új keletű a fesztiválon, többek között 2007-ben a francia Transe Express, 2008-ban az olasz Kitonb társulat, 2009-ben a barcelonai La Fura dels Baus mutatkozott be a közönségnek. Idén a francia Compagnie Malabar lépett fel esténként. A társulat huszonkilenc éve alakult Languedocban, azóta 43 ország 1153 városában léptek fel nagy sikerrel. Saját maguk készítik a pirotechnikát, a jelmezeket, a mozgó díszleteket és installációkat; ők írják és adják elő a produkciók zenéit is. Mostani előadásuk a Les Voyages des Aquareves nézői – velem együtt - egy részeg matróz álmába, "az abszolút álom világába" csöppenhettek bele.
