Évekig titkolta valódi kilétét: csak a szerelme tudta, hogy mit művel

A költő Jékely János Lajos néven született Brassóban, 1887. november 14-én, polgári származású szász családban – felmenői között ötvösök, zenészek, tanítók és könyvkötők is voltak. Szülei, a pilseni származású Ziegler Berta és a magyarul, németül és románul egyaránt folyékonyan beszélő id. Jékely János Lajos egymás között németül beszéltek, gyerekkorában még ő maga is németes akcentussal szólalt meg magyarul. Édesapja Parajdon, az ottani német tulajdonú gyufagyárban kapott könyvelői munkát: a kis Lajos élményvilágát alapvetően meghatározta ez a székely falu és a környező természet. Tanulmányait is Parajdon kezdte, a középiskolát viszont már Kolozsvárott, a református gimnáziumban végezte, a család ugyanis a gyufagyár bezárása miatt költözni kényszerült.

Egy sikertelen vállalkozásban apja elvesztette minden vagyonát, a kollégista fiatalember ezért német nyelvórákat adva igyekezett támogatni nehéz helyzetbe került családját. Ekkoriban még a színészmesterség vonzotta – különösen jó szavalótehetséggel rendelkezett –, idővel mégis inkább az irodalom felé fordult, és magyar–német szakra iratkozott be a kolozsvári egyetemre. 1905-ben, név nélkül jelentek meg első, Reviczky Gyula hatását mutató versei, később már saját nevén (Jékely Lajosként) publikálta költeményeit, a kritika azonban megrótta „modern” hangneme miatt. Az elutasítás miatt csak majd’ egy évtizedes kihagyás után, 1918-ban publikált újra – ezúttal már Áprily Lajos néven, két évvel később pedig megjelent első verseskötete, a Falusi elégia. Kezdetben annyira titkolta a versek mögött megbúvó szerző valódi kilétét, hogy még barátainak, legszűkebb környezetének sem árulta el, hogy ő rejtőzik az Áprily álnév mögött – egyedül feleségét volt hajlandó beavatni a titokba.

Diplomája megszerzése után a nagy múltú brassói kollégium, később a kolozsvári református kollégium tanára lett, és visszatérése után jelentős és aktív részt vállalt az erdélyi irodalmi életben: az Erdélyi Helikon folyóirat szerkesztőjeként dolgozott, barátság fűzte Reményik Sándorhoz. Tanárként a német mellett francia nyelvet is tanított, önképzőkört és irodalmi előadásokat tartott, diákjainak és kollégáinak rendszeresen kirándulásokat szervezett. 1911-ben feleségül vette Schéfer Idát, akit még diákkorában ismert meg. 1929-ben Áprily – három gyermeke jövőjének érdekében – úgy döntött, otthagyja szülőföldjét és családjával Budapestre költözik. Itt a Lónyai utcai református kollégiumban kapott tanári állást, majd a Baár-Madas Református Leánynevelő Gimnázium igazgatója lett, emellett elvállalta a Protestáns Szemle szerkesztését.

Költőként fokozatosan talált rá saját hangjára. Költői nyelvére elsősorban a Nyugat első nemzedékének szimbolizmusa hatott, klasszicizáló, impresszionisztikus lírájában fontos szerepet kapott az erdélyi táj szépsége, a székelyföldi hegyek árnyékában leélt évtizedek benyomásai. Az első világháború alatt – melyet családjával Nagyenyeden vészelt át – írta Nevek című ciklusát, mely a világégésben elhunyt tanítványainak és tanártársainak állít emléket. Budapestre költözése után elégikus hangú költeményekben – Az aranymosó balladája, A láthatatlan írás – emlékezett vissza szülőföldjére.

1943-ban, az oktatásban is érvényre jutott zsidótörvények elleni tiltakozásként lemondott igazgatói posztjáról és a Visegrád melletti Szentgyörgypusztán telepedett le, egy évvel később az irodalomtól is visszavonult. Sokáig csak fordításokkal jelentkezett, többek között Lermontov, Ibsen, Turgenyev, Janus Pannonius műveit ültette át magyarra, sőt 1952-ben megnyerte a Puskin Anyeginjének fordítására kiírt pályázatot. Több mint tízéves hallgatás után, 1957-ben jelent meg Ábel füstje című kötete. Kései lírájában a háborús megpróbáltatások és az önkéntes hallgatás éveinek élményvilága köszön vissza. Esszéi, kritikái csak a halála után jelenhettek meg kötetben, Álom egy könyvtárról címen.

Néhány hónappal nyolcvanadik születésnapja előtt, 1967. augusztus 6-án, a hárshegyi szanatóriumban érte a halál az ekkor már irodalmi klasszikusnak számító költőt. Áprily gyermekei és leszármazottai szinte mindannyian követték őt az irodalmi vagy művészi pályán: fia, Jékely Zoltán szintén neves költő, menye, Jancsó Adrienne színész, előadóművész, dédunokái Péterfy Gergely író és Péterfy Bori színművész és énekesnő.

Tegnapi kultbaitünkben Klebelsberg Kunóról, a Horthy-korszak legkiemelkedőbb oktatáspolitikusáról írtunk. Itt el is olvashatod, hogy mit. 

Tegnapi kultbaitünkben a nagy hatású kultuszminiszter, Klebelsberg Kunó pályáját mutattuk be.