A magyar gyerekek rémálma: ezt a férfit szidják titokban

Klebelsberg Kunó neve a Horthy-korszak legkiemelkedőbb oktatáspolitikusaként maradt fenn az utókor emlékezetében, aki a „nemzeti fölény” nevében a hazai iskolahálózat és tudományos intézményrendszer fejlesztését tűzte ki céljául. Közel egy évtizedes miniszteri tevékenysége alatt az oktatás és a művelődés minden szféráját bőséges támogatásban részesítette.

Gróf thumburgi Klebelsberg Kunó Imre Aurél Ferenc tiroli osztrák nemesi család sarjaként született Magyarpécskán (ma Romániában, Arad megyében található kisváros), 1875. november 13-án. Apja, gróf Klebelsberg Jakab a Monarchia katonatisztje, huszárszázados volt, aki egy vagyonos dunántúli köznemesi família lányát, Farkas Aurélia Arankát vette feleségül. Kunó – a keresztneve a német Konrád becézéséből keletkezett, és valószínűleg keresztapja, Czetwitz Kuno után kapta – még kétéves sem volt, amikor félárvaságra jutott: apja egy hadgyakorlaton súlyos lovas balesetet szenvedett és hosszú szenvedés után elhunyt.

A tragédiát követően anya és fia Székesfehérvárra költözött, ahol a vagyonos nagyapa, Farkas Imre gondoskodott Kunó neveléséről. A fiú ebben a városban, a ciszterciek híres gimnáziumában tette le az érettségi vizsgát, majd jogi tanulmányokat folytatott Budapesten, Münchenben, Berlinben és a párizsi Sorbonne-on. 1898-ban államtudományi doktori címet szerzett, ezután – Bánffy Dezső kormányfő közbenjárására – a miniszterelnökség munkatársa, majd osztályvezetője, az 1910-es években a Közigazgatási Bíróság bírája és a Hatásköri Bíróság tagja lett. Fontos szerepet töltött be a Julián Egyesületben is, mely azért alakult, hogy a határokon túl élő magyarok művelődéséről és nemzeti identitásuk megőrzéséről gondoskodjon. Fiatalon nősült, 1899-ben vette feleségül egy régi nemesi család leszármazottját, Botka Sarolta Otíliát, aki egész életére hűséges társa maradt.

Klebelsberg pályája fokozatosan ívelt felfelé, évtizedeket töltött el a közigazgatásban, mire az ország egyik vezető politikai szereplőjévé vált. Tisztviselőként baráti viszonyba került gróf Tisza Istvánnal, aki miniszterelnökként 1914-ben vallás- és közoktatási államtitkári pozíciót bízott pártfogoltjára, három évvel később pedig politikai államtitkárrá nevezte ki. A kultuszminisztérium második embereként Klebelsberg részt vett a kereskedelmi és ipari tanonciskolák működését szabályozó reform előkészítésében, jelentős szerepe volt az első világháborús hadirokkantak megsegítésében, Konstantinápolyban pedig létrehozta a Collegium Hungaricum elődjének számító magyar tudományos intézetet. Az őszirózsás forradalommal kiszorult a közéletből, a Tanácsköztársaság idején bujkálni kényszerült, és Almásy Dénes kétegyházi birtokán vészelte át Kun Béla országlásának hónapjait.

1919 őszén tért vissza a politikába, amikor a Teleki Pál és Friedrich István által alapított Keresztény Nemzeti Párt tagjaként országgyűlési mandátumot nyert – hamarosan azonban tizenhat társával együtt kilépett a pártból, és csatlakozott a Bethlen István miniszterelnök által éltre hívott Egységes Párthoz. 1921-ben a Bethlen-kormány belügyminisztere volt, egy évre rá kinevezték vallás- és közoktatási miniszterré, és kilenc évig irányította az ország oktatáspolitikáját. A konzervatív, nemzeti eszmét képviselő Klebelsberg a Trianon után megtépázott Magyarország megmaradásának és naggyá tételének egyetlen lehetőségét egy művelt, európai szintű polgári középosztály megteremtésében és hatalomra juttatásában látta. Ennek záloga a művelődés fejlesztése és az oktatás megreformálása volt.

Kultuszminiszterként Klebelsberg a magyar közoktatás egyik legsikeresebb reformját vitte véghez: az Alföldön népiskola-építési programot indított, három év alatt majdnem hatezer tantermet és több mint kétezer tanítói lakást építtetett, ezzel párhuzamosan megreformálta a polgári iskolák és középiskolák rendszerét és a tanárképzést, a tankötelezettséget pedig tizenhat évre emelte. Létrehozta a reáliskola és a gimnázium mellett harmadik alternatívát kínáló reálgimnázium intézményét, melynek tanterve a természettudományokra és a modern ismeretekre helyezte a hangsúlyt, kidolgozta a nyolcosztályos elemi iskola tervezetét, amit végül 1940-ben, Hóman Bálint kultuszminisztersége alatt vezettek be. Minisztersége idején drasztikusan csökkent az analfabetizmus, a hat éven felüliek 90 százaléka tudott írni-olvasni. Huszonegy klinikát és három főiskolát építtetett – a Szegedi Főiskolát, a budapesti testnevelésit és a soproni erdészetit –, jelentősen támogatta a Kolozsvárról Szegedre telepített Ferenc József Egyetemet és a Pozsonyból Pécsre költözött Erzsébet Tudományegyetemet. Törvénybe iktatta a tehetséges falusi gyerekek felkutatását, tudatos sportpolitikát és -diplomáciát valósított meg, létrehozta a Magyar Olimpiai Bizottságot, felépíttette a margitszigeti Nemzeti Sportuszodát.

Szintén jelentős érdemei voltak a tudományos élet felvirágoztatásában: ő dolgozott ki először tudománypolitikai koncepciót Magyarországon, létrehozta az Országos Természettudományi Tanácsot és a kutatások anyagi fedezetéről gondoskodó Országos Természettudományi Alapot. Komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy hazacsábítsa a külföldre települt magyar tudósokat, a cél érdekében számos tudományos központot alapított, például a tihanyi Biológiai Kutatóintézetet. Hazahívta például Szentgyörgyi Albertet, akinek szegedi kutatásaihoz minden támogatást megadott, így juthatott el a tudós a Nobel-díjig. A nemzetközi tudományos és oktatói kapcsolatok megerősítése és a posztgraduális képzés érdekében Klebelsberg létrehozta a nyugat-európai Collegium Hungaricumok hálózatát: Bécsben, Berlinben, Zürichben, Rómában és Párizsban is nyílt ilyen intézmény.

Politikai nézeteit tekintve Klebelsberg a neonacionalizmus eszmerendszerének híve volt, ez a gondolatkör jelentette reformjainak talapzatát. Úgy gondolta, létre kell hozni a „nemzeti kultúrfölényt”, melynek révén a Habsburgokkal és Ausztriával való sok évszázados kapcsolat megszűnése után új alapokra helyezhető a magyar nemzeti öntudat. Klebelsberg a legnagyobb ellenséget a forradalmakat és zűrzavart okozó bolsevizmusban és internacionalizmusban látta, mellyel szemben – úgy gondolta – a kultúrpolitikának is fel kell lépnie. Minisztersége alatt tudatosan erősítette az oktatás és a kultúra nemzeti keresztény jellegét, mely tökéletesen megfelelt a korszak ideológiai kurzusának. Egyetértett azzal, hogy a zsidó értelmiséget vissza kell szorítani, és részt vett a numerus clausus kidolgozásában, ugyanakkor miniszterként 1928-ban mégis a törvény enyhítését látta célszerűnek.

Miután Bethlen István 1931-ben beadta lemondását, Klebelsberg is távozott tisztségéből. Az új kormányfő, Károlyi Gyula több korábbi miniszter szolgálataira is igényt tartott, őt azonban nem hívta meg kormányába. Miniszteri pozíciójáról való lemondását követően is fáradhatatlanul dolgozott, az Alföldi Bizottság elnökeként az Alföld problémáinak megoldását munkálkodott, munkája azonban alig egy évig tarthatott csak. Váratlanul fertőzéses bélhurut támadta meg, minek következtében szívbénulást kapott, és 1932. október 11-én, mindössze 56 évesen elhunyt. Hirtelen, tragikus halála megdöbbentette a politikai élet szereplőit – temetésén sokezres tömeg vett részt, Kossuth Lajos búcsúztatása óta nem kísértek magyar politikust ennyien utolsó útjára. Végakaratának megfelelően a szegedi Fogadalmi Templomban – melynek felépítését miniszterként buzgón támogatta – helyezték örök nyugalomra.

Klebelsberg Kunó már életében több rangos kitüntetés kapott – Horthy Miklós kormányzó például az alapítás évében, 1930-ban Corvin-láncot adományozott neki. Emlékére is több elismerést alapítottak, nevét viseli a Szegedi Egyetem könyvtára, több iskola és a Budapest II. kerületében található, Klebelsberg Kultúrkúria néven működő kulturális központ is.

Tegnapi kultbaitünket is ovlastad? A zseniális francia szobrászról, Auguste Rodinről írtunk.