1958. október 29-én Borisz Paszternak szovjet írónak ítélték az irodalmi Nobel-díjat, melyből a díj történetének legnagyobb botránya keveredett. A Zsivago doktor szerzőjének politikai nyomásra le kellett mondani a kitüntetésről.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Borisz Leonyidovics Paszternak 1890. február 10-én született Moszkvában, jómódú, zsidó származású művészcsaládban. Édesapja festő és a képzőművészetek professzora, édesanyja tehetséges zongoraművész volt, gyerekkorában gyakran látogatták otthonukat az orosz művészi élet nagyságai, köztük Lev Tolsztoj, Makszim Gorkij és Szergej Rahmanyinov. Borisz kezdetben szülei nyomdokába szeretett volna lépni: apja hatására képzőművésznek készült, kamaszként már inkább a zene érdekelte, zeneelméletet és zeneszerzést tanult a moszkvai konzervatóriumban. Tizenkilenc éves korában mégis hátat fordított a művészeteknek és történelem–filozófia szakra iratkozott be az egyetemre, miközben folyamatosan írt verseket – első költeményei huszonegy éves korában jelentek meg egy antológiában, két évvel később kiadják debütáló verseskötetét.
Valójában sohasem akart filozófus lenni, bölcseleti tanulmányaira is úgy tekintett, mint a festészetre és a zenére: beépítette a megszerzett ismereteket költői munkásságába, görög- és latintudása pedig segítette, hogy műfordítóként tudjon érvényesülni. Kezdetben a szimbolizmust éltette, majd a futurizmus hatása alá került – ekkor barátkozott össze Majakovszkijjal –, bár annak túlzásait elutasította, idővel kialakította a hagyományos lírai formákból és a forradalmi újításokból ötvöződő saját, egyedi költői nyelvét. Már első verseskötetében jelen volt páratlan természetleíró képessége, mellyel úgy festette le az esőt, a szelet, a tavaszt, a kertet, hogy azok őróla, a természetben élő, de azt kultúrává nemesítő emberről valljanak.
Borisz Paszternak: Téli éjszaka
„Förgeteg zúdít vastagon
havat a tájra.
Lobog, lobog az asztalon
a gyertya lángja.
Hópiheraj, mint láng körül
nyáron a lepke,
kerengve az ablakomra gyűl
fehér seregbe.
És borul tőle ablakom
zúzos virágba.
Lobog, lobog az asztalon
a gyertya lángja.
Remegő árnyék imbolyog
a mennyezetre.
Keresztbefont lábak, karok
sorsok – keresztbe.
És két cipő egymásután
koppan a földre.
És végigcsordul a ruhán
a gyertya könnye.
És zuhan a világ vakon
havas homályba.
Lobog, lobog az asztalon
a gyertya lángja.
Néha betör egy szélroham,
feléje nyargal,
s a láng szárnyat bont boldogan,
akár egy angyal.
Február zúdít vastagon
havat a tájra.
Lobog, lobog az asztalon
a gyertya lángja.”
(Rab Zsuzsa fordítása)
Az első világháborúban egészségi okokból nem sorozták be a frontra, helyette egy uráli vegyi üzemben kellett dolgoznia, a bolsevik forradalmat követően a szovjet oktatásügyi népbizottság könyvtárában kapott állást. Üdvözölte a forradalmat, melyet tisztítótűznek nevezett, ugyanakkor világszemléletét tekintve egész életében megmaradt polgári liberálisnak, ódzkodott a bolsevizmus radikalizmusától és igyekezett távol tartani magát a politikai állásfoglalástól, meggyőződéses pártonkívüli maradt. A forradalom idényén, 1917-ben jelent meg Nővérem, az élet című verseskötete, ezzel lett népszerű és elismert költő. Szülei 1921-ben Németországba emigráltak, ő viszont szülőhazájában maradt.
A következő másfél évtizedben elismert költőnek számított, a kultúrvezetés számára ő és a vele nagyon ellentétes vérmérsékletű Majakovszkij számítottak a szovjet költészet két legfontosabb és legjobban promotálható alakjának. Paszternak egyre inkább elfordult a lírától és az epikus történelmi próza felé orientálódott, Luvers gyermekkora című művével és Menlevél című önéletrajzi regényével, de mikor „megrendelték” tőle, tudott „pártosat” is írni, Ezerkilencszázöt című hőskölteménye az első orosz forradalmat dicsőíti. Schmidt hadnagy című verses regénye egy fiatal, eszmékkel küszködő értelmiségi sorsát meséli el, akit besoroznak katonának – ez az alkotás már közvetlen előzménye a későbbi remekműnek, a Zsivago doktornak.
A harmincas évek első felében, a tomboló sztálini terror idején még mindig elismerték, az írószövetség megalakulásakor Buharin őt mondta a legnagyobb élő szovjet költőnek, később hivatalos szovjet küldöttként részt vett az antifasiszta írók párizsi kongresszusán. 1936-tól azonban egyre több vád érte, miszerint idegenkedik a szocialista realizmustól és a pártos költészet stílusától, ezért fokozatosan ellehetetlenítették – nem jelenhettek meg művei, kizárólag fordításokból élt. A színházak számára oroszra fordította többek közt Shakespeare műveit és a Faustot, fordításai szöveghűbbek és költőibbek voltak a korábbi verzióknál. Irigy költőtársai bosszúsan mondogatták, hogy Paszternak felveszi a néhai William Shakespeare összes honoráriumát. A második világháború alatt megjelenhetett verseskötete – Hajnali vonatokon –, közben a frontokat járta, a katonáknak irodalmi esteket és hazafias verseket írt.
A háború után kezdett dolgozni élete főművének szánt nagyregényén, a Zsivago doktoron, melynek megírása tíz évig tartott. Az epikus történelmi regény a századforduló és az 1920-as évek közötti időszakot dolgozza fel, hőse egy fiatal orvos és költő, aki belekeveredve a történelem viharaiba, átéli a világháború borzalmait, majd a forradalom és a polgárháború eseményeit, miközben egy éveken át tartó szerelmi háromszögbe bonyolódik. Utóbbi történetelem Paszternak valós szerelmi életéből származik: már javában nős volt, amikor találkozott a nála húsz évvel fiatalabb Olga Ivinszkajával, akivel szeretők lettek, a költő azonban nem akarta otthagyni feleségét, Zinajdát, ezért hosszú éveken át a két asszony között őrlődött. Olgát később letartóztatták és a Gulagra küldték, ahonnét 1953-ban szabadult. Amikor a Paszternak házaspár Moszkvából vidékre, Peregyelkinóba költözött, Olga is velük tartott – az író párhuzamosan élt két nővel, feleségével a „nagy házban” és Olgával, aki kéziratait gépelte és nem hivatalos irodalmi ügynöke lett, a „kis házban”.
Paszternak 1956-ban elküldte a vaskos regény kéziratát a Novij Mir folyóirat szerkesztőségének, a publikálást azonban elutasították, és a műre a szovjetellenesség bélyegét sütötték, ugyanis az, mint indokolták, „rágalmazó módon ábrázolja az októberi forradalmat, a forradalmárokat és a Szovjetunió társadalmi rendszerét”. Az író egy olasz barátja segítségével kicsempészte a kéziratot az országból, majd Olaszországban kiadatta azt, először olasz, majd orosz nyelven. A Zsivago doktor jelentős irodalmi siker lett, 1958-ban már tizennyolc nyelvre fordították le, ugyanebben az évben a Svéd Királyi Akadémia Paszternaknak ítélte az irodalmi Nobel-díjat. A döntésben – újabb kutatások szerint – a CIA keze is benne volt: az amerikai titkosszolgálat akkoriban kiterjedt szovjetellenes kampányt folytatott a nyugati értelmiségi körökben, és Paszternak „ügyét” kiváló lehetőségnek tartották arra, hogy megleckéztessék a Szovjetuniót.
A szovjet vezetés természetesen tajtékzott, amikor kihirdették a Nobel-díj várományosát: rágalomhadjárat indult Paszternak ellen, akit a rendszer és a nép árulójának kiáltottak ki, és kiutasítását követelték az országból. A nyomás hatására Paszternak táviratban fordult a svéd akadémia elnökéhez, melyben lemondott a díjról, de még ez sem fékezte az indulatokat – kizárták az írószövetségből és megfosztották megélhetésétől. Levélben kérte Hruscsovot, hogy szülőhazájában maradhasson, mint indokolta, hazájának elhagyása a halállal lenne egyenlő számára. Paszternak ekkoriban már súlyos beteg volt, szívbajjal és rákkal küzdött, peregyelkinói otthonában élt visszavonultan, a közélettől távol. Alig két évvel a Nobel-incidenst követően hunyt el, 1960. május 30-án, hetvenévesen. Nevét évtizedekre elhallgatták a Szovjetunióban, majdnem harminc évnek kellett eltelnie, mire 1987-ben az írószövetség posztumusz visszafogadta tagjai közé, egy évre rá pedig hivatalosan is megjelenhetett az országban a Zsivago doktor. 1989-ben a svéd akadémia ünnepélyes keretek között átadta a Nobel-díjat Paszternak fiának.
Az író már nem érhette meg, hogy regénye filmen is világsiker legyen: 1965-ben mutatták be David Lean rendezésében, Omar Sharif, Julie Christie és Geraldine Chaplin főszereplésével a Doktor Zsivago nagyszabású moziváltozatát, melyet öt Oscar-díjjal jutalmaztak. A műből 2002-ben Keira Knightley és Sam Neill főszereplésével készült kétrészes tévéfilm, 2006-ban pedig Oroszországban is feldolgozták minisorozat formájában.
Kevés volt mára a kultúra? Tegnapi kultbaitünkben a Nyugati pályaudvar átadásának évfordulóját ünnepeltük.
