1604. október 2-án Bocskai István vezetésével kitört az első Habsburg-ellenes magyar szabadságharc, melynek győzelme hosszú időre biztosította Erdély függetlenségét.
Az 1526-os mohácsi vereséget követően Magyarország három részre szakadt: a Királyi Magyarország, a Török Hódoltság és az Erdélyi Fejedelemség égisze alatt éltek a Kárpát-medence népei. A megmaradt Magyar Királyság felett Bécs uralkodott, és habár a Habsburg Birodalom békére törekedett a törökkel, folyamatosak voltak a végvári küzdelmek, a szultán ugyanis erős védelmi rendszert szeretett volna kiépíteni a meghódított területek határain. Az 1576-tól uralkodó Habsburg Rudolf kezdetben szintén a békét propagálta, a szultán azonban ezt a gyengeség jelének vélte, és 1593-ban a törökök megtámadták és sikeresen bevették a Dunántúl két legfontosabb várát, Veszprémet és Várpalotát. Ekkor Rudolf felvette a kesztyűt és harcba indult az oszmánok ellen: kitört a tizenöt éves háború.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
A császár megpróbált szövetségeseket gyűjteni maga köré a török elleni küzdelemhez – mások mellett a Báthory Zsigmond által vezetett Erdélyi Fejedelemség is csatlakozott a harcokhoz. Egy súlyos vereség után azonban Báthory meggondolta magát, és kiszállt a háborúból. Rudolf megelégelte az Erdélyben dúló zavaros belpolitikai viszonyokat (Báthory többször is lemondott, majd visszatért, folyamatos belháborúk zajlottak), és csapatokat küldött a Fejedelemségbe. A Habsburg beavatkozás végleg szétzilálta Erdély békéjét. Rudolf először Mihály vajdát nevezte ki Erdély helytartójává, aki végigdúlta az országrészt, majd Giorgio Basta tábornokot állította a helyére. A rekatolizáció lelkes híveként Rudolf szigorúan fellépett a protestáns irányzatok ellen, kényszerítette az embereket, hogy térjenek át a katolikus hitre. A protestáns templomokat hivatalos rendelettel a katolikus egyháznak adományozta.
A tizenöt éves háborúban kiürült kincstárat Rudolf úgy próbálta feltölteni, hogy felségárulási váddal koncepciós pereket indított az arisztokrácia tagjai ellen, majd a nagyuraktól elkobzott vagyonból fedezte a háborús kiadásokat. A koncepciós perek során letartóztatták és Prágába internálták Bocskai Istvánt is, aki egész addig a Habsburgok egyik legfőbb erdélyi támogatójaként volt ismert. A kolozsvári születésű, középbirtokos nemesi családból származó Bocskai apródként, majd az udvari testőrség tagjaként éveket töltött Bécsben, I. Miksa császár szolgálatában, hazatérve pedig – a Báthoryakkal való rokonságának és kiterjedt birtokainak köszönhetően – az erdélyi politika egyik meghatározó alakjává vált. Bocskai politikai nézetei nagy szerepet játszottak abban, hogy az 1590-es évek elején Erdély szövetséget kötött a Habsburgokkal, és abban is, hogy a Fejedelemség Bécs oldalán lépett be a tizenöt éves háborúba, ahol ő maga sikeres hadvezérként működött. 1595-ben az általa vezetett erdélyi és havasalföldi haderő Gyurgyevónál győzelmet aratott a török sereg felett. A „véres farsang” néven emlegetett Báthory-ellenes székely felkelést is Bocskai verte le.
Prága után Bocskai, a Habsburg-uralomból kiábrándulva, bihari birtokaira vonult vissza. A török területre menekült bujdosók nevében Bethlen Gábor arra biztatta, hogy álljon egy Habsburg-ellenes felkelés élére, melyhez török segítséget ígért. Levelezésük – szándékosan vagy véletlenül – a kassai főkapitány, Gian Giacomo Barbian di Belgiojoso gróf kezébe került. Régi ellenségként Belgiojoso már régóta várt az alkalomra, hogy letartóztathassa Bocskait és elkobozhassa a vagyonát. Ő azonban nem ült ölbe tett kézzel: saját kezébe vette az irányítást, és az addig császári zsoldban lévő, de a Habsburgokkal egyre elégedetlenebb, kálvinista vallású hajdúk segítségét elnyerve megindította a népfelkelést.
A hajdúk élén Bocskai 1604. október 15-re virradó éjjel döntő győzelmet aratott a császári sereg felett Álmosd és Diószeg térségében. A sikert követően a felkelő hadak bevonultak Debrecenbe és Váradra, majd Tokajnál legyőzték Belgiojosót, novemberben pedig elfoglalták Kassát. Bár a hajdúk mindenütt jelentős pusztítást vittek véghez, az elfoglalt városok felszabadítóként üdvözölték Bocskai seregét. Egyre többen és egyre szélesebb néprétegek csatlakoztak a szabadságharchoz. Bocskai Kassáról kiáltványban szólította fel a nemességet a csatlakozásra, ezzel a felkelés rendi mozgalommá vált. A hajdúk – akiket Bocskai letelepített és kollektív nemesi jogokat, például adómentességet biztosított számukra – és a jobbágyság mellett az idegen zsoldosok garázdálkodása és az erőszakos katolikus nyomulás miatt elégedetlen városi polgárság és köznemesség is Bocskai oldalára állt.
Áprilisban a szerencsi országgyűlésen a rendek Bocskai Istvánt Magyarország és Erdély fejedelmévé választották. 1605 végére Magyarország törökök által el nem foglalt részei és Erdély is a felkelők kezén volt. A szabadságharc sikere miatt Rudolf tárgyalásokra kényszerült. Bocskai üdvözölte a császár tárgyalási ajánlatát, ugyanis attól tartott, ha szakít a Habsburgokkal, a törökök karjaiba veti magát. A szultán még koronát is küldött Bocskainak, ő azonban visszautasította, ugyanis tisztában volt a gesztus mögött megbúvó hátsó szándékokkal. Szintén a békés megoldást sürgette a nemesség és a hajdúk egyre kiéleződő konfliktusa a felkelők táborán belül. Az 1606. június 23-án megkötött bécsi béke elismerte Erdély és a Partium önállóságát és vallásszabadságot biztosított az ország egész területén. A császár külön oklevelet adott ki arról, hogy Erdély és a Partium Bocskai fiúági leszármazottainak kihalása után sem száll vissza az osztrák koronára.
Bocskai azt is tudta, hogy a Habsburgok és a törökök közötti háború tovább pusztítaná Erdélyt, ezért a bécsi béke előírta, hogy Rudolfnak a törökkel is meg kell egyeznie. 1606 novemberében a Zsitva-patak dunai torkolatánál, Bocskai közvetítésével kötötték meg a tizenöt éves háborút lezáró zsitvatoroki békét. A fejedelem ekkor már súlyos beteg volt: a történetírók tanúsága szerint komoly ödémától, „vízibetegségtől” szenvedett, bár neki magának az volt a meggyőződése, hogy kancellárja és bizalmasa, Káthay Mihály megmérgezte őt. A hajdúk is mérgezésre gyanakodtak, ezért a fejedelem halála után a bebörtönzött Káthayt felkoncolták. Bocskai 1606. december 29-én, 49 éves korában hunyt el Kassán. Végrendeletében a független Erdély fenntartását kötötte utódai lelkére, mely reményei szerint a jövőben, kedvezőbb külpolitikai körülmények között megvalósíthatta volna az ország egységét és a nemzeti királyságot.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Tegnapi kultbaitünket olvastad? Abban egy másik hadvezérről, Nagy Sándorról írtunk egyik nagy győzelmének évfordulója kapcsán.
