Gyász: tragikus balesetben hunyt el a bokszlegenda

Rocco Francis Marchegiano 1923. szeptember 1-én született a massachusettsi Brockton városában. Olasz bevándorló családból származott, patkolókovács nagyapja Nápolyból települt ki az Egyesült Államokba, és öt kisebb testvére volt. Már kisgyerekként bizonyította szívósságát és erejét: egyéves korában tüdőgyulladást kapott, hajszálon múlott az élete, de szervezete legyőzte a betegséget. A család munkássorban, de viszonylagos anyagi biztonságban élt. Rocco eredetileg baseball-játékosnak készült, de az amerikai futball is érdekelte. Tizenhat évesen otthagyta az iskolát, sokat csellengett, gyakran balhéba keveredett, aztán apja végül cipőeladói munkát szerzett neki, mellette másodligás baseball-csapatokban játszott.

A második világháború idején besorozták katonának, a walesi Swansea városban teljesítette szolgálatát. A felettesei által kiszabott pluszfeladatok elől úgy próbált kibújni, hogy ökölvívóedzésre iratkozott be – gondolta, még ez is jobb, mint a krumplipucolás. Habár nem igazán volt bokszolóalkat – rövid karjai és lábai voltak, a zsíros ételektől pocakot növesztett, gyakran ivott, nem élt túlságosan sportolói életet –, rendkívüli ütőerejével kitűnt katonatársai közül. Már a háború alatt szerepelt több meccsen, majd 1946-ban, miközben a leszerelésére várt, a hadsereg színeiben részt vett a fegyveres erők amatőr bokszbajnokságán, amit meg is nyert. A döntőben megrándult a bal könyöke, ennek ellenére folytatta a mérkőzést. Az orvosok azt javasolták neki, ilyen kézzel sohase legyen profi ökölvívó.

Amatőr versenyzőként nyolc győzelem és négy vereség volt a mérlege. 1947 márciusában profiként is bemutatkozhatott, és első mérkőzésén már a harmadik menetben padlóra küldte ellenfelét, Lee Eppersont. A siker ellenére úgy döntött, mégis inkább a baseballt választja. Bejutott a Chicago Cubs csapatába, azonban három hét után elküldték, ezért – jobb híján – visszatért a bokszhoz. Több mint egy év kihagyás után, 1948 júliusában lépett újra a szorítóba, ahol Harry Bilzerian ellen az első menetben kiütéses győzelmet aratott. Ekkoriban vette fel, edzője és menedzsere, Al Weill javaslatára nehezen kiejthető vezetékneve helyett a „művésznevét”. Eredetileg Rocky Mack néven lépett volna ringbe, de végül inkább az olaszosabb Rocky Marcianót választotta. A közönség hamarosan úgy emlegette őt, mint Marciano, a brocktoni romboló („Brockton Blockbuster”).

Páratlan sikersorozatával rászolgált becenevére: első tizenhat ellenfelét KO-val győzte le, mindegyiküket még az ötödik menet vége előtt padlóra küldte. A kanadai Don Mogart volt Marciano első profi ellenfele, aki a meccs végéig talpon tudott maradni – az 1949 májusában rendezett összecsapást végül pontozással nyerte meg a „romboló”. Egy évvel később szintén pontozással győzött Roland LaStarza ellen, aki akkor már harminchét mérkőzésen volt sorban veretlen, 1951 őszén pedig kiütötte példaképét, Joe Louis-t. A legendás bokszolót a nyolcadik menetben intézte el, olyan erővel, hogy Louis-t csak a kötél mentette meg a ringből való kizuhanástól.

1952 szeptemberében megmérkőzhetett a regnáló nehézsúlyú világbajnokkal, Jersey Joe Walcottal. A Philadelphiában rendezett mérkőzés rosszul indult Rocky számára: az első menetben padlóra került, megzavarodott, szeméből folyt a vér. A tizenharmadik menetben mégis ő győzedelmeskedett, méghozzá kiütéssel, ezzel 29 évesen a nehézsúly világbajnoka lett. A következő három évben hat alkalommal is megvédte a címét. Kezdetben Walcott ellen, de a visszavágó mindössze 2 perc 25 másodpercig tartott, a gyors kiütést szenvedett Walcott pedig ezután végleg visszavonult. Marciano utolsó mérkőzését 1955-ben vívta Archie Moore ellen a New York-i Yankee Stadionban, 60 ezer néző előtt. A kilencedik menetben győzött kiütéssel, a meccs során azonban – profi pályafutása alatt másodszorra – padlóra került. Attól félt, a jövőben talán mégis kiüthetik, és nem akart bukott bajnokként távozni, ezért nem sokkal később, 1956 áprilisában váratlanul bejelentette visszavonulását. A hivatalos indoklás szerint több időt akart a családjával tölteni.

Három évvel később majdnem sikerült visszacsábítani a ringbe. Ellenfele az akkori nehézsúlyú világbajnok, a svéd Ingemar Johansson lett volna, de egy hónap edzés után Marciano úgy gondolta, nincs abban a formában, hogy újra kesztyűt húzzon. A következő évtizedben a pályafutása alatt megszerzett pénzből élt, gyakran vállalt televíziós fellépéseket, boksz- és birkózómérkőzéseket kommentált. Egy ízben még színészként is bemutatkozott: a Combat! című második világháborús tévésorozat egyik epizódjában kapott aprócska szerepet. Nem sokkal a halála előtt, 1969 júliusában részt vett egy különleges projektben: párhuzamosan lefilmezték őt és Muhammad Alit, majd számítógép segítségével lemodellezték, melyikük nyerne meg egy egymás elleni fiktív bokszmeccset. Az elkészült, összemontírozott film első verziójában Marciano, a negyedszázaddal később készült „visszavágóban” viszont Ali lett a győztes.

Egy nappal negyvenhatodik születésnapja előtt, 1969. augusztus 31-én Marciano egy fogadásra utazott magánrepülővel az iowai Des Moines-ba. A pilóta hibájából a gép a földbe csapódott, az utasok szörnyethaltak. Páratlan győzelmi szériája folytán – 49 profi győzelméből 43 alkalommal kiütéssel győzött – Rocky Marciano hamar a boksz legnagyobb legendáinak sorába emelkedett. Mérlege sokáig világcsúcsnak számított, melyet csak Floyd Mayweather tudott 2015-ben beállítani, majd két évvel később megdönteni. Stílusára a ringbeli agresszív, támadó magatartás volt jellemző, ezért sokan „bokszkesztyűt öltött bikának” nevezték, akit semmi sem képes megállítani. Kíméletlen és célratörő volt, egyszerű taktikát alkalmazott: hatalmas ütőerejét kihasználva csak ment előre és támadott. Kiváló állóképessége folytán ezt akár hosszú menetek során képes volt fenntartani.

A közvélekedéssel szemben a Sylvester Stallone-féle Rocky Balboa karaktere csupán nevét kapta Marciano után, a figurát nem róla mintázták. Rocky Marciano életéről kétszer készült tévéfilm, 1979-ben és 1999-ben. Utóbbiban a ma már főként rendezőként és producerként ismert Jon Favreau (Vasember 1-2, A dzsungel könyve, The Mandalorian) alakította a legendás bokszoló szerepét.

Tegnapi kulbaitünkben az ókori Rómában, Caligula császár udvarában kalandoztunk.