Ray Douglas Bradbury 1920. augusztus 22-én született az Illinois állambeli Waukegan kisvárosban. Felnőttként azt állította, pontosan emlékszik születése pillanatára. Édesapja, Leonard Spaulding Bradbury telefonpóznák és elektromos vezetékek lefektetésével foglalkozó munkás volt, svéd emigráns édesanyja, Ester Moberg a háztartás gondjait látta el. Ray gyerekkora békésen telt, kisvárosbeli élményei később több regényében és novellájában visszaköszönnek. Visszaemlékezései szerint mindig nagy család vette körül. Egyik nagynénje kezdett neki rendszeresen történeteket felolvasni, és ezek megragadták a kisfiú képzeletét. Hamarosan megszállott olvasóvá vált, falta a könyveket, különösen Jules Verne, H. G. Wells, Edgar Rice Burroughs (Tarzan) és L. Frank Baum (Óz, a nagy varázsló) műveit. A képregények – Flash Gordon és Buck Rogers kalandjai – és a filmek is elbűvölték. Két meghatározó élményeként tartotta számon, amikor édesanyja elvitte moziba némafilmváltozatára, illetve amikor egy cirkuszi bűvész mutatványa során pálcájával az orrára suhintott és felkiáltott: „Élj örökké!”. Tizenegy évesen írta első saját novelláját – mivel a család a gazdasági világválság éveiben igen szegény volt, a hentesnél kapott csomagolópapírra dolgozott.
A család idővel Arizonába, majd Los Angelesbe költözött, ahol a fiatal Bradburyt Hollywood közelsége miatt még jobban elbűvölték a fantasztikus történetek és filmek. Minden szabadidejét a könyvtárban és a moziban töltötte, gyakran állt sorban nagy sztárok autogramjáért. Kamaszként színésznek készült, de tehetségét felismerve tanárai azt javasolták neki, inkább az írói pályát válassza. Kezdetben színdarabok és versek írásával is foglalkozott, de hamar belátta, hogy igazi terepe a próza (bár sokan megjegyezték írásainak feltűnő líraiságát). 1938-ban leérettségizett, ugyanebben az évben jelent meg nyomtatásban első novellája – díjazás nélkül – a szerény példányszámú Imagination! sci-fi fanzinban (rajongói lapban). Később saját, egyszemélyes fanzint alapított, de érdeklődés hiányában négy szám után feladta a dolgot. Mivel a családnak nem volt pénze, hogy fiukat egyetemre küldjék, Bradbury újságárusként kezdett dolgozni, közben folyamatosan írt. Amikor az Egyesült Államok belépett a második világháborúba, katonai szolgálatra jelentkezett, de szemproblémái miatt elutasították.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
1943-ban sikerült – immár pénzért – publikálnia az egyik novelláját egy magazinban. Innentől kezdve nem volt megállás: a következő években tucatszámra közölték munkáit a korszakban népszerű ponyva sci-fi lapok, és hamarosan már meg tudott élni az írásból. 1947-ben megjelent első novelláskötete (Sötét karnevál), és ugyanebben az évben feleségül vette barátnőjét, Maggie McClure-t, ekkor költözött el a szüleitől. A pár több mint ötven évig, az asszony haláláig együtt maradt, négy lányuk született. 1950-ben jelent meg Bradbury első jelentős műve, a Marsbéli krónikák. A könyv a vörös bolygó meghódításának történetét, a földiek és a Mars lakóinak viszonyát (mely valamelyest az európai hódítók és az amerikai őslakosok konfliktusára hajaz) meséli el huszonnyolc, egymáshoz szorosabban-lazábban kapcsolódó történeten keresztül. Míg a korszak nagy sci-fi írói – Arthur C. Clarke, Isaac Asimov és társaik – a tudományos alaposságra helyezték a hangsúlyt, Bradbury, aki nem rendelkezett természettudományos végzettséggel, saját bevallása szerint nem is tudományos-fantasztikus, inkább csak fantasztikus műveket írt. Történeteiben a szárnyaló fantázia mellett gyakran jelenik meg társadalomkritika és az emberi természet, a lélek sötét oldalának vizsgálata. Mint mondta:
sokan szeretnék megjósolni a jövőt, én inkább meg akarom akadályozni”.
Legismertebb regénye, az 1953-ban megjelent Fahrenheit 451 Huxley Szép új világa és Orwell 1984-e mellett az egyik legnépszerűbb antiutópiának számít. Színhelye egy olyan jövő, ahol az állam betiltotta a könyvolvasást, a tűzoltók („tűzőrök”) feladata pedig nem a tűz megfékezése, hanem az elkobzott könyvek elégetése. Hőse, Guy Montag tűzőrként dolgozik, egyszer azonban beleolvas egy megsemmisítésre ítélt könyvbe, és felébred, vagyis ellenséggé válik. Bradbury azt a hőmérsékleti fokot választotta regénye címének, melyen a könyvpapír tüzet fog és elég. A helyi tűzoltóságtól kérdezte meg, tőlük kapta az – egyébként helyes – információt, hogy ez a hőmérséklet 451 Fahrenheit-fok. A regénybe az író beledolgozta a hidegháborús időszak cenzúráját és állami szintű elhallgattatásait – nyugaton a McCarthy-bizottság boszorkányüldözését, keleten a sztálini tisztogatásokat –, az atomháború rémét, de megjelenik benne az akkor még gyerekcipőben járó televízió elterjedésétől való félelem is, hiszen a tévét akkoriban sokan a hagyományos, írásbeliségre alapuló kultúra szétrombolójának tartották (mindenki ítélje meg maga, ez mennyire vált valóra...).
Szintén jól ismert Bradbury-mű az 1962-es Gonosz lélek közeleg című regény, melyben a szerző a sci-fitől teljesen elszakadva a horrorba hajló tiszta fantasztikum mezejére lépett. A kisvárosba érkező, gonosz erőkkel felvértezett, rejtélyes vándorcirkusz köré épülő történet a szerző gyerekkorának világát eleveníti meg, hatása pedig jól érződik olyan, bevallottan Bradbury-rajongó írók művein, mint Stephen King (Az), de akár a Stranger Things-sorozat messzi előképének is tekinthetjük. Bradbury több mint hatszáz novellát számláló kisprózájából most csak néhány fontosabb címet említünk meg. A Mennydörgő robaj hősei dinoszauruszszafarira indulnak az őskorba, de egy véletlenül eltaposott pillangó miatt megváltozik a jövő történelme (innen származik a pillangóhatás elnevezés). A villamos testet énekelemben egy özvegy apa robotdadust vásárol gyerekei számára. A szavanna című novellában a gyerekek szórakoztatására készült virtuálisvalóság-szoba oroszlánjai felfalják a szülőket, akik aggódnak, hogy a kicsiket túlságosan beszippantja az álomvilág. A sárkányban két lovag indul a félelmetes, füstöt okádó, egyszemű fenevad legyőzésére, amiről kiderül, hogy egy gőzmozdony, ami gond nélkül áthajt „ellenségein”. A Langy esők jönnek... egy mesterséges intelligenciával felruházott házat ír le, amely még azután is kiszolgálja nem létező gazdáit, hogy azok odavesztek egy atomtámadásban.
Bradbury jó kapcsolatot ápolt Hollywooddal, gyakran írt forgatókönyveket tévésorozatok számára (Alfred Hitchcock bemutatja, Alkonyzóna), és filmekhez is (legismertebb a Moby Dick 1956-os, Gregory Peck főszereplésével készült változata). Közeli barátság fűzte a trükkmester Ray Harryhausenhez és a táncos-énekes sztárhoz, Gene Kellyhez, de a Star Trek atyjával, Gene Roddenberryvel is kedvelték egymás társaságát. 1964-ben konzultánsként vett részt a New York-i világkiállítás amerikai pavilonjának megtervezésében. Írásait gyakran dolgozták fel színpadon, de a filmes és televíziós adaptációk sora is jelentős. Az 1953-as klasszikus szörnyfilm, a Pánik New Yorkban is – melynek effektjeit Harryhausen tervezte – Bradbury egyik írásán alapul. 1966-ban François Truffaut rendezett kultfilmként számon tartott moziváltozatot a Fahrenheit 451-ből, Julie Christie és Oskar Werner főszereplésével. Három évvel később A tetovált ember címmel került vászonra három Bradbury-novella, a film azonban mind a kritika, mind a közönség körében megbukott.
1980-ban Rock Hudson főszereplésével tévés minisorozat készült a Marsbéli krónikákból, mely nem nyerte el a szerző tetszését – Bradbury szerint rém unalmasra sikerült. A Gonosz lélek közeleg 1983-as moziváltozata már jobban sikerült. 1985 és 1992 között Ray Bradbury színháza címmel az HBO gyártott antológiasorozatot a szerző novelláiból. Az epizódok forgatókönyvét Bradbury maga írta, és ő is konferálta fel a történeteket. A Mennydörgő robajból 2005-ben készült egy gyenge filmváltozat. A Fahrenheit 451-et – hosszú vajúdás és különböző rendezők, producerek és stúdiók közötti vándorlás után – 2018-ban ismét megfilmesítették, de az új verzió nem érte el a Truffaut-mű sikerét. Bradbury hevesen tiltakozott, amikor Michael Moore a Fahrenheit 9/11 címet adta 2004-es, George W. Bush elnököt kritizáló dokumentumfilmjének, és arra kérte a rendezőt, nevezze át alkotását. Kérése süket fülekre talált, de Moore később nyilvánosan bocsánatot kért.
Bradburyt 1999-ben szélütés érte, minek következtében kerekesszékbe kényszerült, de továbbra is aktívan dolgozott, és társasági eseményeken is részt vett. 2012. június 5-én, kilencvenegy éves korában hunyt el Los Angeles-i otthonában. Barack Obama elnök hivatalos fehér házi közleményben búcsúztatta őt, de haláláról megemlékezett Steven Spielberg, Neil Gaiman és Stephen King is, akik mindnyájan fontos inspirációnak nevezték a legendás sci-fi szerző műveit. Bradbury tiszteletére 1992-ben aszteroidát neveztek el, életművéért 2000-ben Nemzeti Könyvdíjat kapott. Az Amerikai Tudományos-fantasztikus Írók Szövetsége nagymesterének választotta. Filmes tevékenységének elismeréseként csillaga van a Hollywoodi hírességek sétányán.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Tegnapi kultbaitünkben Sajdik Ferencet, Pomp Pom, Gombóc Artúr és még megannyi kedvenc rajzfilmfigura rajzolóját köszöntöttük a születésnapján:
