Van Gogh az „őrült zseni” archetípusa, aki hányattatott élete során csupán egyetlen vásznát tudta eladni, halálát követően viszont az egyik legkeresettebb művésszé avanzsált.
Vincent Willem van Gogh 1853. március 30-án született a Hollandia déli részén fekvő Groot-Zundertben. Édesapja, Theodorius van Gogh protestáns lelkipásztor volt, nagybátyjai között előfordult műkereskedő, tengernagy és könyvkereskedő is. Ő volt a család legidősebb gyermeke, de nem az elsőszülött. Bátyja – akitől a Vincent nevet örökölte – csecsemőként hunyt el. Vincentnek öt kisebb testvére született, akik közül egész életében négy évvel fiatalabb öccse, Theo állt hozzá a legközelebb. A két testvér szoros kapcsolatot ápolt egymással, Theo anyagilag és érzelmileg is segítette bátyját. 1871-től folytatott levelezésük alapvető forrása a művész életének eseményeire és lelki sorsának feltárására irányuló kutatómunkának. Kilencévesen készültek Vincent első rajzai, A falra mászó kutya és Macska címmel. Az általános iskolát falun végezte, majd internátusokba járt, ahol rajzot is tanult.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Tizenhat évesen otthagyta az internátust, és nagybátyja hágai műkereskedésében vállalt munkát, később a cég képviseletében Brüsszelben és Londonban is dolgozott. Hét év után, 1876-ban mégis otthagyta az állást: az volt a vágya, hogy apja nyomdokaiba lépve papnak álljon. Más források szerint kirúgták, ugyanis a galériában annyira őszintén beszélt a vendégeknek a képekről, hogy az nem tetszett a vezetőségnek. Segédlelkészként működött Angliában és Belgiumban, de később megszakította teológiai tanulmányait és inkább tanítónak szegődött. Egy belga bányászfaluban dolgozott, a helyi gyerekeket tanította, és betegeket ápolt. Ekkor készítette első tájképeit. 1880 őszén hazatért apja házába (a család ekkor már Ettenben lakott). Öccse, Theo és unokatestvére, a zsánerfestő Anton Mauve rábeszélték, hogy folytassa a festést. Beiratkozott a brüsszeli művészeti akadémiára, ahol anatómiai és perspektivikus rajzolást tanult.
Egy évvel később ismét hazaköltözött, de egyre feszültebb lett a viszony közte és az apja között. Van Gogh szerelmes lett özvegy unokanővérébe, a nála hét évvel idősebb Cornelia Vos-ba. Hiába ostromolta őt szerelmes levelekkel és házassági ajánlattal, az asszony kosarat adott neki, az apja pedig hamarosan kidobta a házból. Hágába menekült, ahol Mauve fogadta be, de vele is összekülönbözött. Kocsmáról kocsmára járt, prostituáltakkal ismerkedett, egyikükbe, egy Clasina Hoornik nevű örömlányba beleszeretett, feleségül akarta venni. A család – beleértve Theót és Mauve-ot – nem nézte jó szemmel a férfi és a második gyermekét váró fiatal prostituált viszonyát, ezért még jobban elhidegültek egymástól. 1883-ban végül otthagyta a lányt, és az észak-hollandiai Drenthe tartományba költözött. Itt beleszeretett egy Margot Begemann nevű negyvenhárom éves asszonyba, aki viszonozta az érzelmeit. Megkérte a nő kezét, a család azonban nem engedélyezte a házasságot. Elkeseredésében Margot mérget vett be – túlélte az öngyilkossági kísérletet, de a tett véget vetett a kapcsolatnak. 1885-ben Van Gogh apja szívinfarktusban meghalt, a család ezután – Theo kivételével – teljesen megszakította Vincenttel a kapcsolatot.
Van Gogh ezekben a viharos években több mint kétszáz festményt készített, a csalódások elől a munkába menekült. Fivére pénzéből műhelyt rendezett be, időnként tanítványai is akadtak. Habár nem tudta eladni a képeit, folyamatosan alkotott és kitartóan dolgozott. Ezekre a munkáira a realista megközelítésmód és a sötét, földszínű tónus a jellemző. A képek minden idillizmustól mentesek, a paraszti élet Van Gogh számára a brutális szegénység világa. Egy sztori szerint azért festett parasztokat, mert nem volt pénze hivatásos modelleknek fizetni. Legismertebb művei ebből az időszakból a Takácsműhely (1884), A korsók (1884), a Paraszt pipával (1884–85) és holland korszakának fő műve, a Krumplievők (1885). 1886 januárjában beiratkozott az antwerpeni Királyi Művészeti Akadémia rajzszakára, de alig egy hónapot töltött ott. Februárban öccse meghívására Párizsba utazott. Theo, aki egy galéria munkatársa volt a francia fővárosban, kedvelte az impresszionista festészetet, rajta keresztül ismerkedett meg bátyja is az akkoriban újdonságnak számító irányzattal és annak alkotóival.
Barátságot kötött többek közt Henri de Toulouse-Lautreckel, Camille Pissarróval és Paul Gauguinnel. Gauguin és más kortársai hatására Van Gogh festészetében a korábbi borús színek helyett egyre inkább az élénk színek kezdtek dominálni. Az impresszionistáktól tanulta el a darabos ecsetkezelést is. Párizsi korszakának a jellemző munkái a Kiskertek a Montmartre-dombon (1887), a Tanguy apó arcképe (1887 – Julien Tanguy festékárus volt, aki gyakran megengedte vevőinek, hogy festményekkel fizessenek) és a Nő tamburinokkal (1887). Utóbbi két festményben a japán metszettechnika iránti érdeklődés is megmutatkozik. Van Gogh egyik álma az volt, hogy eljusson Japánba és ott tanulmányozhassa a távol-keleti ország művészetét.
Kétéves párizsi tartózkodás után Van Gogh a dél-franciaországi Arles-be költözött. A provance-i táj, a pompás színek és a ragyogó fények teljesen magukkal ragadták. Bérelt házában – melyet a fal színe miatt Sárga háznak nevezett – berendezett műtermében több mint 190 művet alkotott, köztük tájképeket, önarcképeket, csendéleteket. Továbbra is öccse pénzéből élt, aki megpróbálta kiállíttatni néhány munkáját. Ez a periódus volt Van Gogh számára a legtermékenyebb időszak. Leszámolt az impresszionista hatásokkal, és kialakította saját, egyedi festői stílusát. Napraforgókról készített híres képeivel eredetileg a műterme falát kívánta dekorálni – a virágokon megtalált élénksárga szín annyira lenyűgözte, hogy onnantól kezdve minden festményén felhasználta. Arles-ben születtek az olyan világhírű festményei, mint A Langlois-híd, A veteményeskert, A művész szobája, a Gauguin karosszéke és Az arles-i nő (mindegyik mű 1888-as). Szintén legendásak az éjszakai szabad ég alatt készült képei (állítólag gyertyákat erősített kalapja széléhez, hogy megvilágítsa a vásznat és a festékeket), mint az Éjjeli kávézó és a Csillagos éj. A sors fintora, hogy remekművei közül csak egyet, a Vörös szőlőhegyet tudta életében eladni, 300 frankot kapott érte egy belga műgyűjtőtől.
Érdekesség, hogy a világ egyik legidősebb kort megért emberének tartott, 1997-ben 122 éves korában elhunyt Jeanne Calment saját állítása szerint kislányként többször is találkozott Van Goghgal, aki arles-i tartózkodása alatt gyakran vásárolt nagybátyja boltjában. Az asszony szerint a festő koszos volt, rosszul öltözött és kifejezetten ronda. Udvariatlanul és hálátlanul viselkedett, de ezt elnézték neki, ugyanis mindenki bolondnak tartotta. A helybeli gyerekek állítólag gyakran kövekkel dobálták és gúnynevekkel illették.
A Van Goghgal kapcsolatos leghíresebb sztori sajátságos öncsonkításának története. Barátja, Paul Gauguin 1888 őszén utazott le Arles-be, hogy csatlakozzon hozzá. A közös élet azonban hamar konfliktusokat szült: a kimerült, sokat dolgozó Van Goghnak nem tetszett, hogy Gauguin a saját munkabeosztását és festési módszereit akarta ráerőltetni. A két zseni egyetlen szórakozása az volt, hogy örömlányokat hajkurásztak és leitták magukat abszinttal. Amikor egy veszekedés után Gauguin közölte, hogy távozik, a házigazda borotvával támadt rá. Gauguin elmenekült – soha többet nem találkozott festőtársával –, Van Gogh pedig még aznap este, a kisváros bordélyházában levágta a bal fülét, úgy, hogy csak a fülcimpa egy kis darabja maradt meg. A testrészt ezután becsomagolta és odaadta a bordélyház egyik alkalmazottjának, egy bizonyos Rachelnek megőrzésre. Egyes feltételezések szerint a híres történet nem igaz: valójában a tehetséges vívóként számon tartott Gauguin vágott le egy darabot barátja füléből, de Van Gogh nem szerette volna, ha társa börtönbe kerül, ezért találta ki a füllevágós sztorit.
Akárhogy is legyen, Van Gogh ekkoriban már súlyos lelki bajoktól szenvedett, és saját maga is érezte, hogy gyógykezelésre van szüksége. Máig rejtély, pontosan milyen elmebetegség gyötörte a híres festőt. Legalább harmincféle teóriát állítottak már fel pszichológusok és művészettörténészek: skizofrénia, szifilisz okozta paralízis, epilepszia, festékmérgezés és bipoláris zavar is szerepel a posztumusz diagnózisok között. A folyamatos megfeszített munka, az alkoholizmus és az álmatlanság szintén nem tett jót Van Gogh lelki- és fizikai állapotának, aki egyesek szerint hallucinációktól szenvedett. Néhány hónapot ideggyógyintézetben töltött – ahol az orvosok engedték neki, hogy fessen –, majd 1890-ben a festői Auvers-sur-Oise városkában telepedett le. Utolsó éveiben is rendkívül termékeny volt, több mint százötven képet alkotott. Ezek közé tartoznak olyan híres munkák, mint az Önarckép levágott füllel (1889), a Templom Auvers-ben és A rabok sétája (mindkettő 1890).
1890. július 6-án Theo hívására Párizsba utazott, azonban fivérével összekapott – máig nem tudni, miért –, és egy nap után visszatért Auvers-be. Néhány héttel később, július 27-én a harminchét éves, végleg megroppant, magányos festő kisétált a környékbeli mezőre, és revolverrel szíven lőtte magát. Hiába tudott hazavánszorogni a fogadóba, ahol lakott, a golyót nem tudták kioperálni a sebből. Harminc órával később Van Gogh elvérzett és meghalt. Theo azonnal bátyja halálos ágyához sietett. Vincent utolsó szavai, melyeket öccséhez intézett, állítólag így hangoztak: „A szomorúság örökké fog tartani.” A szakértők szerint a festő halála nagy valószínűséggel öngyilkosság volt, de természetesen vannak, akik kétségbe vonják ezt. Az egyik közismert elmélet szerint Van Goghgal két tizenéves suhanc végzett, akik véletlenül találták el őt. Mivel a festő jól ismerte a fiúkat, inkább öngyilkosságot hazudott, nehogy bajba keveredjenek. Egyesek szerint Van Gogh látása egyre romlott, a szemén zöld hályog fejlődött ki, vagyis idővel megvakult volna. Lehetséges talán, hogy ez a lesújtó hír vette rá, hogy kioltsa a saját életét. Vincent halála megrázta öccsét, aki szintén gyakran fogyasztott abszintot, és nemi betegségek is kínozták. Theo attól rettegett, ő is megőrül majd. Labilis idegállapotában megpróbálta megölni feleségét és kisfiát, mire egy idegklinikára szállították. Mindössze fél évvel élte túl szeretett bátyját. A revolvert, amely Van Gogh halálát okozta, tavaly 162 500 euróért (53 millió forintért) vásárolta meg egy gyűjtő.
Habár a kortársak teljesen mellőzték, sőt kinevették Vincent van Goghot, halála után az egyik legnagyobb festőzsenivé emelkedett a köztudatban. Első kiállítását 1905-ben rendezték Németországban, ahol az expresszionizmus előfutáraként ünnepelték. Hagyatékából kb. 850 kép és ugyanennyi rajz maradt fenn – és még így is valószínű, hogy munkáinak egy jelentős része megsemmisült. Ma már dollármilliókért kelnek el a Van Gogh-festmények: Gachet doktor arcképe című munkája 1990-ben 82,5 millió dollárért talált gazdára, ezzel minden idők második legdrágább képének számít. Budapesten 2006. december és 2007. április között volt látható egy nagyszabású Van Gogh-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban.
Vincent van Gogh alakjáról és életéről több film is készült. A leghíresebb Vincente Minnelli 1956-ban bemutatott filmdrámája, A nap szerelmese, melyben Kirk Douglas alakította Van Gogh, Anthony Quinn pedig Gauguin szerepét. Előbbit Oscarra jelölték alakításáért, utóbbi pedig haza is vihette az aranyszobrocskát. Az 1990-es, Robert Altman rendezte Vincent és Theo a művész és testvére kapcsolatát dolgozza fel, a festő szerepében Tim Rothtal. Van Gogh feltűnik Kuroszava Akira Álmok című, ugyanebben az évben készült filmjében is, egy híres rendező-kolléga, Martin Scorsese megszemélyesítésében. Maurice Pialat francia rendező a következő évben készített életrajzi drámát Van Gogh címmel. Az 1999-es Fesd újra, van Gogh! című vígjátékban a híres festő feltámad, és a ’90-es évek Amerikájában találja magát, ahol elhatározza, hogy visszaszerzi a műgyűjtőktől a képeit. A 2017-es, lengyel–brit koprodukcióban készült Loving Vincent különleges animációs munka, melyben Van Gogh képeinek stílusában elevenedik meg a festő élete. Hagyományos, élő szereplős játékfilm legutóbb 2018-ban született a híres művész életéről, Van Gogh az örökkévalóság kapujában címmel, melyben a főszerepet Willem Dafoe alakította.
Tegnapi kultbaitünkben a francia forradalom korába utaztunk.
