Alfred Charles Kinsey 1894. június 23-án született a New Jersey állambeli Hobokenben, három testvér közül a legidősebbként. Mélyen vallásos metodista családban, szigorú konzervatív elvek szerint nevelték. Habár apja a helyi műszaki egyetem tanára volt, a család szerény körülmények között élt. Alfredot már gyerekkorában érdekelni kezdte a természet világa. Biológusnak készült, de szigorú apja nyomására mérnök szakra iratkozott be a Stevens Institute of Technologyba, ahol a családfő tanított. Két évig sínylődött a műszaki tanulmányokkal, mikor végül fellázadt apja ellen és otthagyta az intézményt. Apa és fia soha többet nem békült ki egymással. Kinsey ezután biológiát és pszichológiát hallgatott a Maine állambeli Bowdoing College-ben, majd a Harvardon doktorált biológiából 1919-ben. A doktori fokozat megszerzése után az Indianai Egyetemen kezdett tanítani, itt ismerkedett meg Clara McMillen kémia szakos hallgatóval, akit 1924-ben feleségül vett. A párnak négy gyereke született, akik közül a legidősebb fiú ötéves korában cukorbetegségben meghalt. A házaspár vállaltan nyitott kapcsolatban élt, és Kinsey biszexuális irányultsága sem volt titok a felesége előtt.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Egyetemi biológus-zoológus professzorként Kinsey legfőbb kutatási területe a gubacsdarazsak evolúciója volt. Habár számos tanulmányt publikált a témában, nem igazán sikerült áttörést elérnie, neve többnyire ismeretlen maradt a tudományos közbeszédben. A ’30-as években érdeklődése a szexualitás kutatása felé fordult – először a darazsaknál, majd az embereknél. A párkapcsolatok és a nemi élet kapcsolatát vizsgálta, feltételezése az volt, hogy a túl késői életkorban kezdett házasélet pszichés problémákat okoz. Felkérték, hogy tartson előadás-sorozatot a diákoknak a házasság rejtelmeiről, praktikáiról. Kinsey ahelyett, hogy az ódivatú, viktoriánus házasságfelfogást propagálta volna a hallgatóknak, a párkapcsolatok szexuális természetéről értekezett, feltárta az emberek közötti vonzalom biológiai és pszichológiai mozgatórugóit. Azt állította, hogy a legtöbb dolog, melyet a „tisztes polgárok” perverzióként ítélnek el, valójában nagyon is természetes része a szexualitásnak. A kurzus annyira népszerűnek bizonyult, hogy néhány éven belül már több mint négyszáz diák tolongott az előadóban minden alkalommal.
Kinsey sikerei láttán ugyanolyan szorgalommal kezdte kutatni az emberi szexualitás titkait, mint korábban a darazsak világát. Hallgatóit privát beszélgetésekre invitálta, melyek során kikérdezte őket szexuális szokásaikról. Hétvégén a várost járta és a helyieket faggatta, később elutazott a nagyobb metropoliszokba (Chicagóba, Philadelphiába, St. Louisba), hogy ott kérdezzen ki embereket a nemi életükről. Az egyetemen megalakította saját kutatócsoportját, mely később, a Rockefeller Alapítvány támogatásával Szexualitást Kutató Intézetté alakult. Kinsey és munkatársai nagyszabású kutatásukban sok ezer embert kikérdeztek, és az így nyert információkat két vaskos kötetben foglalták össze. 1948-ban a férfiak, öt évvel később pedig a nők szexuális életéről értekeztek. Az első kötetet – annak dacára, hogy több mint nyolcszáz oldalt számlált, bonyolult tudományos nyelvezeten íródott, és grafikonokkal és táblázatokkal volt tele – hihetetlen gyorsan elkapkodták a boltok polcairól. Két hónap alatt több mint kétszázezer példány kelt el belőle. A második kötetet már igazi bestsellernek kijáró sajtóhírverés közepette harangozták be.
A siker nem volt véletlen: Kinsey és munkatársai egy addig tabunak számító témát jártak körül és tártak fel a nyilvánosság előtt, ami titokban mindenkit érdekelt, de csak kevesen mertek róla beszélni. Értekeztek olyan, mocskosnak számító dolgokról, mint a maszturbálás, az orgazmus mikéntje, vagy éppen a házasság előtti és a házasságtörő szex. Kinsey lefektette a szexológia tudományának alapjait, és fenekestül felforgatta a nemiségről addig vallott konzervatív felfogást. Az egyik legfontosabb és legtöbbet vitatott tézise az volt, hogy a szexuális beállítottságot nem lehet merev, jól elkülöníthető kategóriákra osztani. Felállította a nullától hatig terjedő ún. Kinsey-skálát, melyen a nulla érték a teljesen heteroszexuális, a hatos pedig a teljesen homoszexuális irányultságot jelölte (az aszexuális, vagyis a szexualitás iránt egyáltalán nem érdeklődő személyek X jelölést kaptak). Kinsey szerint nagyon kevesen esnek bele a nulla és a hatos kategóriába, a legtöbben valahol a két szélső érték között ingadoznak. Kutatásai alapján a professzor úgy találta, hogy a férfiak 45 százalékának volt már életében homoerotikus fantáziája, 37 százalékuk pedig bonyolódott már más férfivel nemi kapcsolatba, és 10 százalékuknak volt legalább három évig tartó homoszexuális viszonya. A 20 és 35 év közötti férfiak 11,6 százaléka vonzódik ugyanannyira a nőkhöz és a férfiakhoz. Ugyanebben az életkorban az egyedüálló nőknél hét, a férjezetteknél négy százalék ez az arány.
A számok azonban csalókának bizonyulnak, ha figyelembe vesszük a Kinsey és munkatársai által megkérdezett személyek nem éppen reprezentatív demográfiai mutatóit. A korabeli amerikai társadalom nagy részében még bőven éltek a szexualitással kapcsolatos viktoriánus előítéletek. A tisztes polgárok tabuként kezelték a nemiséget, és nem voltak hajlandók nyilvánosan beszélni róla. A kutatók ezért csak azoktól nyerhettek információkat, akik nem vonakodtak nyilatkozni szexuális életükről, ők pedig gyakran inkább a különböző félvilági körökben mozogtak. A Kinsey-jelentésben megkérdezettek között különösen nagy számban voltak jelen börtönviselt emberek (az alanyok egynegyede), emellett prostituáltak és a melegbárok közönsége is az átlagnál jóval nagyobb számban képviseltették magukat. A jelentést emiatt rengeteg kritika érte, Kinsey bírálói úgy vélték, a professzor fals adatokra építette fel következtetéseit. Sokan bírálták a szóbeli kikérdezés módszerének nem egzakt voltát is. A kutatás védelmezői később többször is próbálták megtisztítani, fejlett statisztikai módszerekkel kiigazítani a Kinsey által nyert adatokat. 1973-ban a kutatóintézet munkatársai publikáltak egy korrigált jelentést, melynek eredményei nagy meglepetésre nem tértek el jelentősen az eredetitől.
Kinsey munkásságát és két könyvét természetesen nemcsak siker és elismerés, de botrányok is övezték. A társadalom konzervatívabb része össztüzet zúdított a professzorra és kollégáira. Egy vallási vezető például a modern kor legkárosabb és legkeresztényellenesebb könyvének kiáltotta ki a Kinsey-jelentést. A társadalmi össztűz hatására kongresszusi vizsgálat indult a kutatóintézet finanszírozásával kapcsolatban, mire a Rockefeller Alapítvány megvonta tőlük a támogatását. Kinseyt, aki szívproblémákkal küzdött és rossz egészségi állapotban volt, különösen megviselték ezek a lesújtó fejlemények. 1956 augusztusában tüdőgyulladással szállították kórházba. Augusztus 25-én, hatvankét éves korában hunyt el az indianai Bloomingtonban. Az általa alapított intézet – mely 1982 óta viseli a nevét – máig működik az egyetem berkein belül.
Alfred Kinseyt sokan a szexualitásról alkotott modern felfogás megalapozójának tartják, akinek munkássága felszabadította a nyugati világot a nemiség és párkapcsolat konzervatív perspektívájának igája alól, és megágyazott a ’60-as évek szexuális forradalmának. Mások viszont továbbra is hevesen bírálják, és módszereinek vitatható mivolta és tanainak vélt felforgató jellege miatt kárhoztatják. Alakjára fél évszázaddal a halála után újra felhívta a figyelmet az életéről készült 2004-es játékfilm (Kinsey – Mindenki másképp csinálja), melyben Liam Neeson alakította a címszerepet.
Ha lemaradtál a tegnapi kultúraadagról, itt elolvashatod:
