„Az Ulysses az a bölcs mű, melyet egy bolond hozott létre” – jellemezte írója, James Joyce a 20. század egyik leghíresebb és legvitatottabb regényét. Június 16-án tartják Joyce rajongói és tisztelői az ún. Bloomsdayt, melynek keretében ezt a művet és szerzőjét ünneplik világszerte.
James Augustine Aloysius Joyce 1882. február 2-án született Dublinban, tizenegy testvér közül a legidősebbként. Kispolgári családban nőtt fel, kezdetben jómódban, azonban később apja vállalkozása tönkrement és a família elszegényedett. Anyja papnak szánta, ezért bentlakásos jezsuita iskolába járt, de hamar kiábrándult a vallásból. Érdeklődése a nyelvek felé fordult, a dublini University College-ben tanult angolt, franciát és olaszt. Közben verseket írt, és megjelent első publikációja, Az Ibseni új dráma címmel. Kiábrándulva hazája nacionalista és elfogultan vallásos szellemiségéből, diplomája megszerzése után, 1902-ben Párizsba utazott, ahol orvosnak akart tanulni. Azonban kiderült, hogy otthoni diplomáját a franciák nem ismerik el, és pénze sincs tandíjra. Újságíróként és nyelvtanárként próbált megélni, sikertelenül. Egy év múlva hazaköltözött Dublinba, ahol megismerte Nora Barnackle-t, egy hotel szobalányát, akivel egymásba szerettek, és rövidesen egy párt alkottak – bár csak jóval később, 1930-ban házasodtak össze. Két gyerekük született, Giorgio és Lucia. Ekkoriban kezdett bele első regénye megírásába, melynek a Stephen Hero munkacímet adta.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Joyce ezúttal sem bírta sokáig az otthoni légkört, Norával 1904 őszén otthagyták Írországot, és az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó Pulába költöztek, majd miután onnan kiutasították őket, Triesztben telepedtek le. Joyce egy nyelviskolában kapott állást, tanítványai között volt Ettore Schmitz, aki később Italo Svevo néven lett világhírű író, de a legendák szerint egy fiatal magyar tengerésztiszt, Horthy Miklós is tőle tanult angolul. Családja eltartása azonban költségesnek bizonyult, ezért nyaranta alkalmi munkákat vállalt, többek között egy római bankban. Az elbeszélések szerint frakkban járt be a hivatalba, ugyanis egyetlen nadrágjának foltjait csak a frakk két szárnyával tudta eltakarni. Időközben egy ír laptól felkérést kapott, hogy rövid történetekben örökítse meg a dubliniak mindennapjait. Az így született tizenöt novellát számos visszautasítás után 1914-ben tudta kiadatni hazájában, Dublini emberek címmel. A hírre hazautazott, azonban a várt siker elmaradt, ezért ismét, ezúttal örökre szakított szülőhazájával. Habár sohasem tért vissza Írországba, írásai gyermek- és ifjúkorának Dublinjában játszódnak (olykor „kémeket” küldött haza, hogy ellenőrizzék le, bizonyos helyek tényleg ott vannak és úgy néznek-e ki, mint ahogy emlékezett rájuk).
Az első világháború kitörésekor Joyce-t és családját kiutasították a Monarchia területéről, ezért kénytelenek voltak elhagyni Triesztet. Zürich felé vették az irányt, de nem volt pénzük vonatjegyre, így – a legenda szerint – egyik barátjuk ajánlására Szombathelyen kerestek menedéket, a textilkereskedő Blum család házában. Bár Szombathelyen abban az időben tényleg élt egy ilyen nevű család, a kutatások szerint a történetből semmi sem igaz. Joyce sohasem járt a vasi megyeszékhelyen, Triesztben azonban személyesen ismert egy Marino Di Szombathely nevű írót. De miért fontos mindez? Az Ulysses főhőse, Leopold Bloom a regényben szombathelyi származású, édesapja, Virág Rudolf a magyar városban látta meg a napvilágot.
1916-ban megjelent Joyce első regénye, az Ifjúkori önarckép – ezt kezdte el Stephen Hero címen –, melynek hőse, Stephen Dedalus a szerző alteregója. A regény, mely helyenként már az Ulyssesből ismerős tudatfolyam-technikát alkalmazza, a fiatal pályakezdő író gyermekkorát, a jezsuita kollégiumban, majd az egyetemen töltött éveket meséli el. Joyce ezután belekezdett nagyszabású műve, az Ulysses megírásába, melynek alapötletét eredetileg még novellának szánta A dublini emberekbe. A háború végeztével a család Párizsba költözött, 1922-ben itt jelent meg a grandiózus regény. Az Ulysses címe nem véletlenül utal Homérosz Odüsszeiájára: a főhős, Leopold Bloom hirdetésszervező modern Odüsszeuszként bolyong Dublin városában, míg a korábbi műből már jól ismert Stephen Dedalus angoltanár Télemakhosznak feleltethető meg a történetben. A cselekmény egyetlen napot, 1904. június 16-át öleli fel hajnaltól másnap hajnalig – Joyce azért választotta ezt a dátumot, mert aznap volt az első randevújuk későbbi feleségével. A regény tizennyolc fejezetét Joyce levelezésében a homéroszi mű egy-egy epizódjának feleltette meg, az elemzők is ezek alapján nevezték el őket.
A gyakran csapongó, nyelvi játékokkal és irodalmi, kulturális utalásokkal teli regény a látszólag banális epizódokból álló cselekményen keresztül – a jellegzetes kisemberként ábrázolt Bloom egy hirdetést szeretne leszervezni, ezért járja a várost, közben elmegy egy temetésre, a kocsmában összetűzésbe kerül néhány fickóval, akik apja zsidó származása miatt vegzálják őt, s a többi, s a többi – mind hősei lelkének, mind az akkori ír társadalomnak a mélyére ás. A tudatfolyam-eljárással Joyce elmossa a határokat a valóság és hőseinek szubjektív benyomásai, gondolati világa között. Az utolsó rész, Bloom feleségének, Mollynak – Pénelopénak – a mintegy ötvenoldalas belső monológja, melyet hajnalban az ágyban gondol végig, miután férje hazatérve nyugovóra tér mellette.
Az Ulysses megjelenését követően azonnal hatalmas vitákat váltott ki, sokan értetlenül álltak az irodalmi szabályokat felrúgó, teljesen újszerű, már-már irodalmi tréfának ható regény előtt. Szintén felháborodást keltett Joyce művének állítólagos erkölcstelensége. Nem elég, hogy Bloom felesége vélt házasságtöréséről töpreng – sőt inkább ábrándozik! –, az egyik fejezetben egy fiatal nőt kukkol a tengerparton, miközben magához nyúl. A szerző részletesen foglalkozik főhőse, egy középkorú, feleségétől testileg elhidegült férfi erotikus vágyaival és lelki, szexuális problémáival. A férj-feleség kapcsolat mellett az apa-fiú kapcsolat is fontos szerephez jut a regényben. Bloom sikertelen, alkoholista apja öngyilkos lett, saját fia pedig csecsemőként meghalt, ezért barátja fia, Stephen iránt táplál bizonyos atyai érzéseket. Joyce regénye pornográfia vádjával az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is tiltólistán szerepelt egészen 1936-ig. Egyesek valamiféle rejtett, kódolt üzenet közvetítőjének hitték a regényt, megvádolták Joyce-t, hogy az osztrákoknak kémkedett, mások szerint a britek zürichi ügynöke volt.
Az író eközben folyamatosan adósságokkal küzd, alig tudja eltartani a családját. Szinte menekül a hitelezői elől. Folyamatosak a konfliktusok közte és felesége között, akiről a regénybeli Molly Bloom alakját mintázta. Az iskolázatlan asszony nem érti, férje miért pazarolja az idejét efféle „olvashatatlan szemétre”, miért nem ír izgalmas kalandregényeket, melyekből busásan meg tudna gazdagodni. Joyce az írás mellett műkedvelőként énekléssel és színészettel is foglalkozott, egy alkalommal Oscar Wilde egyik darabjában lépett színpadra a zürichi konzulátus egyik amatőr előadásán. Közben egyik színésztársával pereskedett, mert amaz a fellépti díj mellé még a jelmezekre is pénzt követelt tőle. Máskor arroganciájával tűnt ki: amikor Párizsban találkozott a modern tudatpróza másik mesterével, Marcel Prousttal, gúnyolta őt francia mondatainak ritmustalanságáért (holott vele ellentétben Proust anyanyelve volt a francia). Amikor legközelebb egy társaságban összefutottak, Joyce a vakságára, Proust pedig a gyomrára panaszkodott, és inkább kerülték az érdemibb beszélgetést.
1923-ban Finnegan ébredése címmel újabb regénybe kezdett, melyen tizenhat éven át dolgozott. Közben folyamatosan romlott a látása, állapotán az újabb és újabb szemműtétek sem segítettek. Mikor már szinte teljesen vak volt, barátai, köztük Aldous Huxley segítettek neki legépelni a szövegeit. Az egyik sztori szerint Huxley éppen bőszen gépelte amit Joyce diktált, amikor valaki kopogott az ajtón, Joyce pedig jelezte neki, hogy „tessék, szabad, jöjjön be”. Huxley nem vette észre, hogy ez nem a szöveg része, ezért belegépelte a kéziratba. Amikor a hibára fény derült, Joyce csak legyintett, maradjon benne a szövegben, jobb is lesz az így. Az 1939-ben megjelent Finnegan ébredése az Ulyssesnél is bonyolultabb nyelvi játékokból és kísérleti prózaformából áll, nem véletlen, hogy az első kiadást értetlenség fogadta, és nem aratott különösebb sikert. A kvázi cselekmény kiindulópontja egy halotti tor, melyen a címbeli építőmester holttestét barátai véletlenül leöntik whiskyvel, ezért hirtelen felébred a ravatalon. A könyvnek csupán részei jelentek meg magyarul, azok is átírásban, annyira lefordíthatatlannak, visszaadhatatlannak bizonyult az eredeti Joyce-i próza.
Franciaország német megszállását követően, 1940-ben Joyce és családja Párizsból ismét Zürichbe költözött. A következő év januárjában nyombélfekéllyel műtötték az írót, a beavatkozás közben kómába esett. Néhány nappal később, január 13-án felébredt, és feleségét és fiát kérte maga mellé a kórházba. Azonban mire családtagjai megérkeztek, az egy hónap híján ötvenkilenc éves Joyce végleg elszenderült. Zürichben helyezték örök nyugalomra, de a család és az ír kormány azóta is többször tervezte, hogy kihantolják és földi maradványait szülővárosában újratemetik. Az író halála után nem sokkal már teljes gőzzel dübörgött a Joyce-kultusz: irodalomkedvelők világszerte Joyce-klubokat alapítottak, hogy emlékét őrizzék és közösen olvassák (illetve próbálják megfejteni) műveit. Egy hasonló kezdeményezésből indult ki a Bloom-nap ötlete is, melyet először 1954. június 16-án, vagyis az Ulyssesben ábrázolt események ötvenedik évfordulóján rendeztek meg Dublinban. A Bloomsday során a rajongók végigjárják Leopold Bloom útját az ír főváros utcáin, kocsmáiban, nevezetes helyszínein, sokan korabeli ruhákba öltöznek vagy egyenesen a főhős alakját öltik magukra. A „Joyce-turizmus” azóta olyan népszerű lett, hogy az élelmes utazásszervezők külön térképeket adnak ki a Dublinba látogatóknak, melyeken feltüntetik a regény bejárható helyszíneit.
Magyarországon természetesen Szombathely városa igyekezett hasonló kultuszt felépíteni az író köré. A városban először 1994-ben rendeztek Bloom-napot, Molnár Miklós író és Rasperger József grafikus ötlete nyomán. Azóta többször is igyekeztek a különböző társaságok megünnepelni a nevezetes dátumot, köztük a Leopold Bloom Alapítvány, amely egy ideig minden évben egynapos polgárpukkasztó avantgárd performance-szal járta a várost. Bloom vándorlásának századik évfordulóján, 2004-ben az ír nagykövet felavatta James Joyce szobrát (Veres Gábor alkotását), a Fő tér 40-41. számú ház falából kilépő alakot – ez a ház volt az 1800-as években a Blum család otthona. A bejárat felett emléktábla is őrzi az író emlékét. A remélt Joyce-reneszánsz azonban elmaradt, és különösebben a külföldi turistákat sem vonzotta Szombathelyre az író emlékezete.
Joyce írásait többször is feldolgozták filmen, az Ulyssesből – meglepő módon – három adaptáció is napvilágot látott. A legismertebb az 1967-es ír–brit koprodukcióban készült film, melyben a cselekményt időben az akkori Dublinba helyezték át. A film egyik szereplője, Fionnula Flanagan ír színésznő tíz évvel később színdarabot írt James Joyce női címmel, melyből 1985-ben filmváltozat is született. A filmben Flanagan egymaga játssza az író életének összes fontosabb (valóságos és fiktív) nőalakját. Két évvel később a híres amerikai rendező, John Houston készített filmet A holtak címmel a Dublini emberek utolsó, leghosszabb novellájából. Idehaza emlékezetes az Ulyssesből készült, Békés Pál által adaptált, szintén 1987-es rádiójáték, melyben Garas Dezső, Hegedűs D. Géza és Rudolf Péter alakította a főbb szerepeket.
A tegnapi kultúraadagról lemaradtál? Ide kattintva elolvashatod:
