1969. május 12-én mutatták be a Cannes-i Filmfesztiválon Dennis Hopper kultfilmjét, a Szelíd motorosokat (eredeti címe: Easy Rider), mely azonnal a hippikorszak és a rockzene fénykorának meghatározó alkotásává, egy generáció alapművévé vált. Nem csak a fiatal Jack Nicholson karrierjét indította be, de operatőre, az ’56-ban Magyarországról emigrált Kovács László számára is megnyitotta a kaput az első vonalbeli produkciók felé, és bebizonyította Hollywood urainak, hogy egy kis költségvetésű, tabudöntögető film is lehet óriási kasszasiker.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
A Szelíd motorosok főhőse két jóbarát, Billy (Dennis Hopper) és Wyatt (Peter Fonda), akik – miután egy jól sikerült kokainbizniszből némi pénzre tettek szert – Harley Davidsonjaik hátán nekivágnak, hogy eljussanak Los Angelesből New Orleansba, a helyi Mardi Gras fesztiválra. A polgári társadalmon kívül álló, a szabadságot hajszoló két férfi az egész kontinenst átszelő útja során rádöbben az általuk vágyott eszmények hiábavalóságára, arra, hogy a „szabadság földje” már réges-rég nem létezik. Billy és Wyatt folyton értetlen nyárspolgárokkal futnak össze, akiket feszélyez a jelenlétük, de a hippikommunában sem lelnek megértő társaságra. New Orleansban a drogok és az alkalmi szex mámorát találják. A film tragikusan ér véget: a két motorost egy kamionsofőr puszta szórakozásból agyonlövi az országút közepén.
A film ötlete Peter Fonda fejéből pattant ki, miután eljátszotta a B filmek pápájának számító Roger Corman A vad angyalok című motorosbanda-opusának főszerepét. Megkereste a sztorival Dennis Hoppert, akivel együtt játszott a szintén Corman által rendezett Az utazás című filmben (melynek sztorija egy vad LSD-élmény köré épült). A páros úgy döntött, maguk játsszák el a főszerepeket, Hopper lesz a rendező, Fonda pedig a produceri teendőkért felel, majd felkérték Terry Southern írót – aki korábban például Stanley Kubrickkel dolgozott a Dr. Strangelove-on –, hogy írja meg a forgatókönyvet. (Máig vita tárgya, hogy a végleges sztori mennyiben Southern és mennyiben a Hopper–Fonda-páros érdeme.) Címnek az Easy Ridert választották, ami több dolgot is jelöl az amerikai szlengben. Eredetileg a könnyen megülhető lovat nevezték így, később a társadalom számára nem kívánatos, haszontalan „aljarétegeket” illették ezzel a névvel, a ’60-as években pedig a szexre könnyen kapható lányokra mondták.
A hippikkel sokkal inkább meggyűlt a baja a filmeseknek. A stáb eredetileg egy valódi kommunában szeretett volna forgatni, a lakók azonban nem engedték be őket. Ezért Hopperék végül eszkábáltak maguknak egy díszletkommunát és hivatásos színészeket kértek fel, hogy játsszák el a hippiket. A hippik nem, a drogok azonban annál valóságosabbak voltak: a forgatás alatt a színészek igazi jointokat szívtak, és más tudatmódosító szerekkel is éltek. Kovács László operatőr volt azon kevesek egyike, akik teljesen józanul dolgozták végig a forgatást, mint mondta: „valakinek csinálnia is kellett a filmet”. A magyar operatőrlegenda főiskolai osztálytársával, Zsigmond Vilmossal együtt hagyta el szülőhazáját az ’56-os forradalom idején. Amerikába érkezve eladták a budapesti eseményekről készített filmtekercseiket a CBS tévétársaságnak, majd főleg reklámokban, illetve alacsony költségvetésű mozikban dolgoztak. Így ismerték meg Kovácsot a Szelíd motorosok alkotói, akik a lehető legjobban választottak maguknak munkatársat: a film hangulatához rengeteget hozzátesz a bravúros képi világ, a zseniális operatőri fogások. Nem véletlen, hogy a motoros kultmozi hatására Kovács kiemelkedhetett a másodvonalból, és a következő évtizedekben keresett szakemberré vált Hollywoodban.
Miután sikerült 360-400 ezer dolláros büdzsét kialkudniuk a Raybert Productions nevű független gyártó cégtől, Hopper és Fonda munkához láthattak. A forgatás 1968 február végétől június elejéig tartott – a stáb végig eredeti helyszíneken dolgozott, a film szereplőihez hasonlóan az USA számos vidékét bejárták, nomádként bolyongtak teherautóikkal az országúton. A legtöbb külső jelenetben természetes fényt használtak, mint Fonda kijelentette: „Isten a legjobb fővilágosító!”. Gyakran helyi civileket kértek fel kisebb szerepekre, például abban a részben, amikor a motorosok beülnek egy útszéli étkezdébe, ahol a lányok félénken érdeklődő pillantásokat vetnek rájuk, míg a férfiak gúnyos megjegyzésekkel illetik őket („ezeket a vadembereket ketrecben kéne mutogatni”). Hopperék azt mondták az amatőr szereplőknek, úgy nézzenek rájuk, mintha megerőszakoltak és megöltek volna egy lányt a városka határában.
Szintén a Corman-istállóból származott a fiatal Jack Nicholson, aki ekkoriban színészkedés mellett forgatókönyvírással is kereste a kenyerét (ő írta például az említett Az utazást). George, a motorosokhoz csapódó alkoholista ügyvéd szerepére Hopperék eredetileg Rip Torn színészt szerették volna felkérni (idősebb korában ő alakította például a Men in Black – Sötét zsaruk Z ügynökét). A texasi származású Tornt azonban feldühítette, amikor a megbeszélés során a rendező becsmérlően beszélt a vidéki, konzervatív amerikaiakról, és ezért majdnem ölre ment Hopperrel. Így az alkotók végül jó ismerősüket, Nicholsont választották, akit – Kovácshoz hasonlóan – szintén a Szelíd motorosok emelt ki a B filmek mezőnyéből és segítette, hogy a világ egyik legnagyobb filmsztárjává válhasson.
A súlyos alkohol- és drogproblémákkal küzdő Hopperrel egyébként sem volt leányálom együtt dolgozni. Az egyik sztori szerint már a legelső forgatási napon ittasan jelent meg, és kijelentette, hogy ő Isten. Később is többször majdnem összeverekedtek Fondával. New Orleansban, az LSD kábulatában hőseink és két helyi prostituált többek között egy temetőbe is betévednek. Ebben a jelenetben Wyatt egy Mária-szobor ölében üldögél kábultan, de ez Fondát túlságosan saját édesanyjára emlékeztette, aki öngyilkos lett, amikor a színész tízéves volt. Tiltakozott a jelenet felvétele ellen, végül azonban Hopper akarata kerekedett felül, aki így győzte meg társát: „Megcsinálod, méghozzá azért, mert én vagyok a kib...... rendező!”. Az LSD-trip jeleneteinek negatívjait a tárolás során véletlenül napfény érte, ezért kifakultak, ez azonban csak fokozta a különös, pszichedelikus hatást, amit a készítők el szerettek volna érni.
A forgatást maratoni vágási folyamat követte, melyben próbálták fogyasztható formába önteni a rengeteg leforgatott anyagot. Hopper eredetileg egy négy és fél órás változatot készített, ami tele volt bizarr, mondhatni avantgárd részekkel, és igencsak csapongó, gyakran értelmezhetetlen narratívát követett. Fonda és a stúdió természetesen úgy gondolták, ez a verzió nem sok sikerre számíthat, ezért elcsalták Hoppert egy új-mexikói utazásra, mialatt tudtán kívül, Henry Jaglom rendező felügyelete alatt teljesen újravágták az anyagot. Az így létrejött 95 perces változatot Hopper eredetileg meg akarta tagadni, azonban látva a film későbbi sikerét, végül elfogadta saját szellemi gyermekeként.
A film összképéhez és sikeréhez természetesen a benne elhangzó zenéknek is hatalmas részük van. A Szelíd motorosokban a korszak legnagyobb rockzenészeinek szerzeményei csendülnek fel, Jimi Hendrixtől a Steppenwolfon át a Byrdsig, sőt két Bob Dylan-dal is hallható benne mások előadásában (Dylan szívesen odaadta szerzeményeit a filmhez, de abba nem egyezett bele, hogy ő is adja elő őket). Az alkotók eredetileg a Crosby, Stills, Nash & Young formációt szerették volna felkérni, hogy írjanak kísérőzenét a filmhez, Donn Cambern vágó azonban a jelenetek összerakásakor különböző rockdalokat használt fel, hogy azokra vágja meg a különböző motorozós, utazós részeket. A dalok annyira jól passzoltak ezekhez a jelenetekhez, hogy Fondáék végül kukába dobták az eredeti filmzene ötletét, és egymillió dollárt (a forgatás költségeinek majdnem háromszorosát!) költöttek rá, hogy megvásárolják a felhasznált számok jogdíjait. Ez szintén okos döntés volt: ki az, akinek a Steppenwolf legendás száma, a Born to Be Wild felcsendülésekor nem a dübörgő Harley motorok jutnak az eszébe?
A Szelíd motorosok majdnem egy évvel a forgatás befejezése után, 1969 májusában debütált a Cannes-i Filmfesztiválon, ahol Hopper elnyerte a legjobb első film díját. Mikor két hónappal később bemutatták a filmet az amerikai mozik, azonnal óriási szenzációt keltett. Tódultak rá a nézők, különösen a fiatalok, akik a „papa mozijával” és az álomgyári produkciókkal szemben az őket körülvevő valóságot, saját nemzedéki élményüket láthatták viszont a gyöngyvásznon (és nem utolsósorban kedvenc előadóik zenéjét hallhatták közben). Hopper és Fonda filmje 41 millió dollárt hozott az USA-ban, és további majdnem 20 milliót világszerte, ezzel az év harmadik legsikeresebb alkotásaként végezte a jegypénztáraknál. Nicholsont alakításáért Oscarra jelölték, a forgatókönyv szintén jelölést kapott. A filmet idehaza is hamar, már 1972-ben bemutatták, ami persze érthető: egyrészt az „amerikai álom” kapitalista modelljét is hevesen kritizálta Hopper műve, másrészt a hosszú hajú fiatalok lázadásáról is (ami a szocialista tömbben nem kívánatos elhajlásnak minősült) eléggé pesszimista képet festett.
A film hatalmas sikere láttán a hollywoodi filmmogulok rájöttek, hogy a fiataloknak szóló, az ellenkultúra témáit boncolgató, kis költségvetésű független produkciók jövedelmező terméknek számítanak, ezért elkezdtek hasonló filmekbe invesztálni. A Szelíd motorosokat gyártó stúdióból került ki egy évvel később a szintén Nicholson főszereplésével készült Öt könnyű darab. Az országúti kalandozás témáját merítette ki például a Kétsávos országút és a Száguldás a semmibe. Hopper hirtelen felkapott rendezővé vált, azonban következő munkája, Az utolsó mozi forgatása elhatalmasodó drogproblémái miatt káoszba fulladt, a végtermék pedig hatalmasat bukott. Ezért Hopper egy évtizedig kitaszítottá vált Hollywoodban, ahol színészként sem igazán foglalkoztatták ebben az időben. A legtöbb hasonszőrű film természetesen nem tudta megismételni a Szelíd motorosok sikerét, ezért a „mozgalom” hamar hamvába halt. Végül nem a rebellis lázadók, hanem a mozifenegyerekek, a hollywoodi szórakoztató hagyományt modernizált formában továbbörökítő Spielberg, Coppola és George Lucas nemzedéke újította meg és tette ismét a világ filmgyártásának középpontjává az Álomgyárat a ’70-es években.
A Szelíd motorosok által megteremtett road movie műfaja természetesen azóta is tovább él, az állandó (egyszerre fizikai és szellemi) utazás pikareszk motívuma bevett sémává vált világszerte. A film hatását mutatja a számos idézet, paródia is más alkotásokban, melyekből talán elegendő, ha az Üvegtigris híres sorát idézzük: „Ízirájder, öcsém!”.
Ha elmulasztottad a tegnapi kultbaitet, ide kattintva pótolhatod:
