Durván nekiment a rendszernek az egyik legnagyobb hazai oligarcha: súlyos árat fizetett

Olvasási idő kb. 5 perc

Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse, Zách Felicián 1330. április 17-én karddal rontott az éppen ebédjét fogyasztó Károly Róbertre és társaságára. A merénylet azonban nem járt sikerrel: a támadót a helyszínen miszlikbe aprították, a királyi bíróság parancsára pedig harmadíziglen kiirtották a családját.

Az Árpád-ház kihalása utáni zavaros időszak a hatalmi harcokról ismert, ezek egyik legbizarrabb és legtöbbet emlegetett incidense a király elleni sikertelen merényletkísérlet. A merénylő a Zách (más írásmóddal Záh) nemzetségből származott, mely Nógrád, Heves és Gömör megyében rendelkezett földbirtokkal. Zách Felicián kezdetben a Felvidéken kiskirályként uralkodó Csák Mátét támogatta, akinek szolgálatában jelentős vagyonra tett szert, cserébe ádázul harcolt Anjou Károly Róbert országegyesítő törekvései ellen.

Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?

Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.

Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.

A király próbálta őt átcsábítani magához, amikor pedig nem sikerült, elkobozta Zách földbirtokát. Talán ennek hatására hősünk néhány évvel később meggondolta magát, és mégis átpártolt Károly Róberthez. Új uradalmakat, sőt 1326-ban Semptén várnagyi tisztséget kapott a királytól, Klára lánya a királyné udvarhölgyei közé tartozhatott, és ő maga is szabadon bejárhatott a visegrádi palotába.

A szerencse később mégis elpártolt Záchtól. Az oligarchák leverése után Károly Róbertnek, ahogy hatalma egyre jobban megszilárdult, kevésbé volt szüksége az olyanok támogatására, akiknek hűsége felől kétségei voltak. Ezek közé tartozott Zách is, akitől visszavette Semptét, és több más címtől is megfosztotta. Az ekkor már idős nemesember számára ez több mint elég volt, úgy döntött, bosszút áll a királyon az őt ért megaláztatásokért.

Más források szerint a lánya tisztességén ért sérelmet kívánta megtorolni, de az összeesküvés gondolata is felmerült többekben. A Képes Krónika szerint Zách 1330. április 17-én rontott be karddal a visegrádi palotába, ahol Károly Róbert és családja éppen ebédelt. A királyt csak a jobb kezén sikerült enyhén megsebeznie, a három gyermekét védelmező Lokietek Erzsébet királynénak viszont levágta négy ujját. Lajos, Endre és István hercegeknek a védelmére keltek a nevelőik, akiket Zách egyes források szerint lekaszabolt. A merénylőt végül a királyné alétekfogója tette ártalmatlanná, majd a terembe bezúduló udvaroncok hada megrohamozta és ott a helyszínen miszlikbe kaszabolta.

Orlai Petrich Soma: Zách Felicián
Orlai Petrich Soma: Zách FeliciánHuszár László

Ez azonban nem volt elég Károly Róbert számára. A király fontosnak tartotta, hogy példát statuáljon, ezért a világi méltóságokból álló királyi bíróság ítéletében Zách teljes családját, három nemzedékre kiterjedően halálra ítélte. Egyetlen fiát és annak szolgálóját lovak farkához kötve halálra gázoltatták, egyik lányát lefejeztették, férjét egész életére börtönbe zárták. Az életben maradt unokákat a keresztesek kezére adták, akik Rodoszba száműzték őket. A legsúlyosabb büntetést Zách Klára kapta, akit kegyetlenül megcsonkítottak: levágták az orrát, ajkait, nyolc ujját, és lovon végighurcolták az országban, mindenütt megmutatva, mire számítson az, aki a király életére merészel törni. A terv bejött: a példa annyira elrettentő volt, hogy évszázadokig egyetlen alattvaló sem kísérelt meg merényletet a magyar királyok ellen. Károly Róbertet nyomasztotta szörnyű tette, ezért Jeruzsálembe indult zarándoklatra, hamarosan azonban visszafordult, ugyanis félt a Zách rokonság bosszújától.

Zách Felicián és családjának hírhedt, tragikus története többeket megihletett. Az esetet a képzőművészek is többször feldolgozták – köztük a történelmi témáiról ismert Orlai Petrich Soma, Madarász Viktor és a szecesszió egyik leghíresebb magyar alkotója, Körösfői-Kriesch Aladár. A leghíresebb irodalmi feldolgozás Arany János Zách Klára című gyönyörű balladája.

Érdekelnek egyéb kultbaitek is? Kattints ide a tegnapiért:

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek