Minden idők legnagyobb nevettetője, az egyik leghíresebb némafilmsztár, akinek neve hallatára ma is eszünkbe jut Charlie, a csámpás járású, fura bajszot viselő csavargó, az örök kisember alakja. Charles Spencer Chaplin 1889. április 16-án látta meg a napvilágot Londonban (legalábbis az anyakönyv tanúsága szerint, állítólag valójában egy nappal korábban született). Édesapja színpadi zenés műsorokban, kabarékban lépett fel, de az alkohol rabjává vált és korán otthagyta a családot. Édesanyja, Hannah Hill szintén énekesként dolgozott, azonban miután váratlanul elment a hangja, ott kellett hagynia a színpadot. Varrásból, illetve kerítőnőként, olykor prostituáltként próbálta eltartani két fiát, Charlie-t és féltestvérét, Sydney-t. A család mélységes nyomorban élt, a két fiút többször is dologházba utalták. Hannah fokozatosan veszítette el a józan eszét, végül elmegyógyintézetbe zárták.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Charlie és a bátyja kiskoruktól kezdve a megélhetés miatt kezdtek színpadi műsorokban fellépni. A későbbi nagy nevettető ötévesen lépett először közönség elé, helyi lokálokban játszott, később tánckarban és pantomimműsorokban is fellépett. 1908-ban Fred Karno impresszárió mutatványos társulatának tagjaként érkezett az Egyesült Államokba – a társulathoz tartozott egyébként a Stan és Pan komédiáspáros későbbi tagja, Stan Laurel is. Chaplin leghíresebb jelenetében egy részeget játszott, olyan sikerrel, hogy 1914-ben felfigyelt rá Mack Sennett, a rövid burleszkeket gyártó Keystone filmstúdió producere is. Szerződést ajánlott Chaplinnek, aki olcsó, ostoba szórakozásnak gondolta ezt a fajta színjátszást, mégis rábólintott az ajánlatra. Első filmjében (Chaplin, az újságíró) még monoklis szélhámost játszott. Legendássá vált csavargó karaktere második rövid burleszkjében (Chaplin az autóversenyen) született meg. A figurát saját maga alkotta meg: krepp-papírból vágott bajszot magának, és különböző ruhadarabokat válogatott össze a Keystone jelmezraktárából. Szándékosan a sajátjánál jóval kisebb méretű zakót és kalapot, és jóval nagyobb nadrágot és cipőt vett fel, hogy úgy tűnjön, a csavargó úgy kukázta össze ruhatárát.
A szerethető kisember figurája, aki mindig a rövidebbet húzza, mégis örök optimizmussal tekint a jövőbe, hamar elnyerte a közönség tetszését, Chaplin pedig több mint nyolcvan rövidfilmben játszotta a főszerepet. Idővel átvette a rendezői és az írói feladatokat is (bár a burleszkek többségének nem volt forgatókönyve, inkább az egyes szituációk mentén improvizáltak). Többször is stúdiót váltott, mivel elégedetlen volt a fizetésével és a szabadideje mennyiségével. Megtehette: az 1910-es évek második felére már igazi világsztárnak számított, akit rajongók hada rohamozott meg autogramért esedezve, akárhová is utazott. Egy híres anekdota szerint New Yorkban viccből benevezett egy Charlie Chaplin-hasonmásversenyre, amelyen végül harmadik helyezést ért el.
Chaplin igyekezett a burleszk keretein belül maradva komolyabb témákról is beszélni. A gyerekkorában megismert nyomor, a nélkülözők, kisemmizettek világa iránti érzékenység számos alkotásában megjelenik, idetartozik a Chaplin, a bevándorló, a Kutyaélet, illetve első egész estés filmje, az 1921-es A kölyök, melyben a csavargó magához vesz egy utcára került árva gyereket (Jackie Coogan), akit a hatóságok többször is elszakítanak tőle és árvaházba küldenek. Ekkoriban Chaplin már saját filmgyártó cégének égisze alatt dolgozott, alkotásait pedig a ’20-as évektől a D. W. Griffith-szel, Douglas Fairbanksszel és Mary Pickforddal közösen alapított United Artists-on keresztül forgalmazták. 1925-ben készítette el legjelentősebb egész estés burleszkjét, az Aranylázat, melyben a csavargó Alaszka jégmezőire vándorol a mesés kincs reményében, de ott csak nélkülözést és küzdelmeket talál. A film legendás jelenetei közé tartozik, amikor az éhező Charlie megfőzi és ízesen elfogyasztja saját cipőjét, vagy amikor szintén éhséggel küzdő társa óriási csirkének vizionálja őt, és próbálja elkapni.
Chaplin magánélete révén is folyamatosan a rivaldafényben volt. Köztudottan a nagyon fiatal lányokat szerette. Első felesége, Mildred Harris színésznő mindössze 16 éves volt, amikor Chaplin elcsábította. A lány nem sokkal később bejelentette, hogy terhes. A botrányt elkerülendő Chaplin feleségül vette Mildredet, de kiderült, hogy a terhesség hazugság volt, amivel a lány a házasságot próbálta kizsarolni tőle – végül két év után elváltak. Chaplin második házassága sem sikerült jobban: ezúttal Lita Grey-be, egy 15 éves színésznőbe habarodott bele, aki ezúttal tényleg gyereket várt tőle. Chaplin abortuszra akarta kényszeríteni a lányt, de végül ismét csak a házasság maradt az egyetlen megoldás. A kapcsolat boldogtalan volt, a második gyerekükkel várandós Lita pedig három év után beadta a válókeresetet, komoly anyagi követeléseket támasztva. Hogy mindezt meg is kaphassa, kiteregette a bulvársajtónak Chaplin számtalan házasságtörő kapcsolatát. A színész szinte beleőrült a botrányba, állítólag öngyilkosságot is megkísérelt, végül beadta a derekát.
A némafilmkorszak végét Chaplin kisebb tragédiaként élte meg: úgy gondolta, a hangosfilm tönkreteszi a művészeti ágban rejlő valódi alkotói potenciált. A ’30-as években továbbra is némafilmeket készített, ekkor készült egyik legszebb alkotása, a Nagyvárosi fények (1931), melyben a csavargó egy vak virágáruslány szerelmét próbálja elnyerni, és bármilyen módon pénzt szerezni a lány szemműtétjére. Az 1936-os Modern idők a gazdasági világválság által sújtott Amerikát mutatta be, és a Henry Ford nevével fémjelzett kapitalista nagyipart bírálta. A leghíresebb jelenetben Charlie, a gyári munkás a fogaskerekek közé zuhan, de még ott is vadul folytatja a csavarok húzgálását. Egy másik híres részben főnökei egy újfajta etetőgépet tesztelnek rajta, melynek segítségével a dolgozók ebédidejüket is a gyártósorok mellett tölthetik.
1940-ben mutatták be Chaplin első hangosfilmjét, A diktátort, melyet már készítése alatt is botrányok öveztek, Chaplin ugyanis a náci vezér, Adolf Hitler alakját kívánta kigúnyolni: Adenoid Hynkel, Tománia diktátorának alakjában zseniálisan öltötte magára a Führer jellemvonásait és jellegzetes manírjait (Hitler és Chaplin egyébként ugyanazon a héten születtek, hasonló testalkattal rendelkeztek, és a jellegzetes bajusz is közös volt bennük). Mivel az USA ekkor még igyekezett kívül maradni a világháborúból, sokan féltek, hogy Chaplin komédiája esetleg felszíthatja a feszültséget Németország és Amerika között. A filmet eredetileg egy komikus, bajor táncokkal tarkított jelenet zárta volna, Chaplin azonban nem sokkal a zárójelenet leforgatása előtt értesült róla, hogy a német hadsereg elfoglalta Franciaországot. A hírre gyorsan átírta a film végét: a Hynkel diktátorral összetévesztett zsidó borbélyt (szintén Chaplin) a pódiumra szólítják, hogy a világ közvéleményéhez szóljon. Chaplin ekkor szerepéből kilépve szenvedélyes beszédet intéz a közönséghez, melyben kiáll a szabadságért, az egyenlőségért és az emberi jogokért, amiket Hitler és csatlósai nyíltan a sárba tipornak. A híres jelenetet azóta is számtalanszor idézték, napjainkban az internetnek és a videómegosztóknak hála pedig minden eddiginél szélesebb körben terjed (gyakran jelenkori kontextusba helyezve, híradórészleteket bevágva a beszéd alá, stb.).
Eközben Chaplin harmadik házassága is tönkrement (Paulette Goddard színésznővel). A ’40-es évek elején ismét pereskedni kényszerült, amikor egy Joan Barry nevű színésznő azzal vádolta, ő születendő gyermekének édesapja. A bírósági eljárásban megállapították, hogy Chaplin az apa (ezt a tényt azonban sokan kétségbe vonták), és busás gyerektartás megfizetésére kötelezték a színészt. Ekkoriban ismerkedett meg Eugene O’Neill drámaíró 18 éves lányával, Oona O’Neill-lel, aki mellett végre megtalálta a boldogságot. A pár 1943-ban házasodott össze és Chaplin haláláig együtt maradtak. A frigyből nyolc gyerek (köztük Geraldine Chaplin színésznő) született.
Az 1947-es Monsieur Verdoux szintén botrányt kavart: Chaplin ezúttal Henri Landru, a hírhedt francia feleséggyilkos figurája által megihletve egy szélhámos bőrébe bújt, aki sorra teszi el láb alól gazdag feleségeit, így jutva pénzhez, hogy eltarthassa a gyerekeit. Az 1952-es érzelemdús melodráma, a Rivaldafény egy idős, alkoholista komédiás története, akinek alakját Chaplin saját apjáról mintázta. A film legemlékezetesebb jelenetében Chaplin és korábbi legnagyobb riválisa, Buster Keaton adnak elő közösen egy bohózatot. Chaplint nyíltan baloldali nézeteiért és aktivizmusáért ekkor már évek óta megfigyelés alatt tartották a hatóságok. Nyíltan kiállt a McCarthy-bizottság által meghurcolt kommunista szimpatizánsok mellett, és nem volt hajlandó elmenni a bizottság meghallgatására, amikor beidézték. Amikor a Rivaldafény premierjéről, Londonból kívánt hazatérni, nem adták meg számára a beutazási engedélyt az Egyesült Államokba, amit azért tehettek meg, mert hiába dolgozott akkor már négy évtizede Hollywoodban, Chaplin nem vette fel az amerikai állampolgárságot. Saját elmondása szerint világpolgárnak tekintette magát, a nacionalizmust pedig háborúk kirobbantásáért tette felelőssé.
Az USA-ban mélységesen csalódott Chaplin ezután Angliában, majd Svájcban telepedett le. Utolsó évtizedeiben csak két filmet készített: az 1957-es Egy király New Yorkban a McCarthizmust és az Amerikában uralkodó hidegháborús légkört gúnyolta ki, utolsó alkotása, egyben egyetlen színes filmje pedig, az 1967-es A hongkongi grófnő – melynek főszerepét Marlon Brando és Sophia Loren játszották, Chaplin csupán egy rövidke szerepben, egy tengeribeteg hajópincért játszva bukkant fel benne – mind a kritika, mind a közönség körében megbukott. A hidegháborús hangulat enyhülésével Amerika megbocsátott Chaplinnek, aki húsz év után, 1971-ben visszatérhetett Los Angelesbe, hogy átvegye a neki adományozott életmű Oscar-díjat. Egy évvel később újabb Oscarral jutalmazták, ezúttal a Rivaldafény zenéjéért, amit csak akkor mutattak be az USA-ban. 1975-ben újabb megtiszteltetés érte: Erzsébet királynő lovaggá ütötte.
Chaplin 1977. december 25-én, karácsony napján halt meg svájci otthonában. Három hónappal halála után elrabolták a koporsóját a kriptából, és váltságdíjat követeltek érte. Végül a rendőrség előkerítette a tetteseket, Chaplint pedig újra eltemették. 1978-ban a nagyanyja révén negyedrészben roma származású Chaplin születésének napját a Cigány Színészek Világnapjává nyilvánította a Cigány Világkongresszus. Életéről 1992-ben Richard Attenborough készített filmet, melyben Robert Downey Jr. alakította a címszerepet.
Szeretnél még kultbaitet olvasni? Kattints ide a tegnapiért:
