A 20. századi cseh próza talán legnagyobb alakja, a „sörözők védőszentje”, a kedélyes kispolgári bölcsesség krónikása – Bohumil Hrabal 1914. március 28-án született Brnóban. Házasságon kívüli, alkalmi kapcsolat gyümölcse, apja kiléte nem ismert. Egy ideig a nagyszüleivel élt, majd anyja hozzáment Francin Hrabal sörgyári könyvelőhöz, és magához vette őt. Pár évvel később mostohaapját kinevezték a Prágához közeli Nymburk sörgyárának igazgatójává. A kisvárosi környezet, a gyár élettel teli, folyton nyüzsgő világa fontos gyerekkori élményként szolgált és alapvetően meghatározta Hrabal írói világát. Szintén nagy hatással volt rá apró termetű, de nagyhangú Josef bácsikája, aki Pepin bácsiként több művében is felbukkan. A bácsi történeteinek és virtusának rengeteget köszönhet a hrabali próza.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
A középiskola elvégzése után Hrabal – aki sohasem volt jó tanuló, ellenben folyamatos stiklijeivel népszerűnek számított osztálytársai körében – Prágában a jogi egyetem hallgatója lett. Tanulmányait azonban félbeszakította hazájának német megszállása és a második világháború. A háború alatt vasúti forgalmistaként szolgált, csak 1946-ban tudott lediplomázni. Sohasem dolgozott azonban jogászként, helyette számos munkát kipróbált: biztosítási ügynökként, eladóként, kohómunkásként, hulladékbegyűjtőként kereste a kenyerét, majd egy prágai színházban lett díszletező. Eközben folyamatosan írta elbeszéléseit, de kizárólag a fióknak dolgozott. Végül felesége, Eliska győzte meg arról, hogy tárja a nyilvánosság elé és próbálja kiadatni a műveit. Első kötete, a Gyöngy a mélyben című elbeszélésgyűjtemény 1963-ban jelent meg. A könyvet hamar elkapkodták, és a 49 éves Hrabal hirtelen népszerű író lett.
Ezt követte a Bambini di Praga 1947 és a Szigorúan ellenőrzött vonatok, melynek élményanyagául a háborús évek vasúti munkája szolgált. A fiatal, újhullámos cseh filmrendezők hamar felfedezték és magukhoz közelinek érezték Hrabal műveit, nem véletlen, hogy először a Gyöngy(ök) a mélyben nyomán készült szkeccsfilm, majd Jirí Menzel rendezésében a Szigorúan ellenőrzött vonatok is vászonra került (Hrabal társszerzője volt a forgatókönyvnek). Menzel alkotása meglepetésre elnyerte a legjobb idegen nyelvű film Oscarját, és minden idők egyik legnépszerűbb cseh filmjévé vált, Hrabal nevét is örökre beírva a köztudatba. A prágai tavasz leverését követő szigorú cenzúra azonban őt is hallgatásra kényszerítette, egy ideig csak szamizdatban vagy külföldön jelenhettek meg a művei (például az Őfelsége pincére voltam). A ’70-es évek második felétől visszatérhetett a cseh irodalmi életbe, ekkor született Pepin-trilógiája (Sörgyári capriccio, Díszgyász, Harlekin milliói), majd a leginkább saját magáról és baráti köréről készült második trilógiája (Házimurik, Vita Nuova, Foghíjak). Később is Menzel ültette át filmre leghíresebb műveit, a Sörgyári capricciót és az Őfelsége pincére voltamot.
Hrabal prózáját az anekdotikus, gyakran igencsak bőbeszédű, hosszú mondatokban fogalmazó és vizuálisan kifejező stílus jellemzi. Szinte ömleszti az olvasóra emlékeit, történeteit, humoros fricskáit. Hősei a kisvárosi, kispolgári világ jellegzetes alakjai, akik sokszor nevetségesnek hatnak olcsó vicceikkel és buja vágyaikkal, de jellemzőjük az optimizmus és a boldogságra törekvés, aminek segítségével még a legrosszabb körülményeket is átvészelik. Felvértezve a cseh kispolgár józan paraszti eszével, gyakran fogalmaznak meg alapigazságokat.
Népszerű íróként sokfelé utazgatott, mégis örökké hűséges maradt Prágához és törzshelyéhez, az Arany Tigris sörözőhöz. Itt fogadta vendégeit, rajongóit, köztük hírességeket, államfőket (egy ízben Bill Clinton amerikai elnököt). Imádott felesége 1987-es halála után azonban visszahúzódóvá vált, Kerskóban, egy kicsi üdülőfaluban élt számtalan macskája társaságában. A rendszerváltás után végre a cseh állam is elismerte, megkapta a rangos Jaroslav Seifert-díjat, az azzal járó pénzösszeg felét a boszniai háború nélkülözőinek adta. 1996 decemberében a háza előtt összeesett, ezért a prágai Bulovka Kórházba szállították. Két hónappal később a nyolcvankét éves író galambetetés közben kizuhant a kórház ablakán és szörnyethalt. Sokan – köztük az orvosok – úgy gondolták, az idős, meggyengült Hrabal öngyilkosságot követett el. Halála reggelén azt mondta, álmában a kórház mellett elhantolt költő szólította magához a síron túlról.
Hrabal emlékét – hírnevéhez és kedvenc szokásához híven – rengeteg kocsma, cseh söröző őrzi világszerte, köztük idehaza is. Az író még életében úgy nyilatkozott, semmiféle emléktáblát nem akar, legfeljebb ott, ahol a kutyák pisilnek. Kérését nem tartották tiszteletben, halála után Prágában, egykori lakóháza falán és a nymburki sörgyárban is táblát emeltek az emlékére. Budapesten azonban szó szerint értelmezték kérését – 2016-ban Tomáš Mazal cseh nagykövet átadta emléktábláját a budapesti Hrabal söröző bejáratánál, mélyen lent az utca porában, „ahová a kutyák pisilnek”.
Tetszett ez a kultbaittörténet? Itt elolvashatod a tegnapit is:
