Kevés alkotó hatott úgy a ’90-es évek filmkészítésére, mint a Hollywoodba szó szerint berobbant Quentin Tarantino. A videotékásból lett rendező szinte minden alkotása kultfilm lett, amelynek dialógusait a rajongók szóról szóra képesek idézni. Egyesek szerint a posztmodern kor igazi mozifenegyereke, akinek stílusát rengetegen próbálták utánozni – mások őt tartják epigonkirálynak. Sokan a filmjeire jellemző vérgőzös erőszakot és trágár nyelvezetet kritizálják, hívei szerint viszont éppen ő emelte művészi szintre a filmes erőszakot.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Quentin Jerome Tarantino 1963. március 27-én született a Tennessee állambeli Knoxville-ben, olasz származású apa és ír származású anya gyermekeként. Apja eredetileg jogásznak készült, de valódi álma az volt, hogy színész lesz. Quentin mindössze hároméves volt, amikor a szülei elváltak, ettől kezdve anyja nevelte, és Kaliforniában, Los Angelesben és környékén éltek. A későbbi rendező már kisiskolás korában a mozi szeretetének élt, falta a filmeket (anyja engedte neki, hogy egyedül beüljön a korhatáros darabokra is) és a képregényeket. Tizennégy évesen írta az első forgatókönyvét. Nem fejezte be a középiskolát, helyette színjátszó kurzusra járt, és egy pornómoziban dolgozott kidobóként. Később egy videotékában kapott munkát, ahol végre naphosszat falhatta a filmeket. Ahogy pár évtizeddel korábban a francia újhullám rendezői a párizsi filmmúzeumban, ő a videotékában tanulta a filmkészítést. Fanatikusan nézte a rendelkezésére álló kazettákat, a spagettiwesternektől a film noirokon át az olcsó Zs kategóriás darabokig. Közben fáradhatatlanul írta a forgatókönyveket. Ekkoriban találkozott későbbi alkotótársával, Roger Avaryvel is.
1986-ban saját pénzén megrendezte első, amatőr filmjét, A legjobb barátom születésnapja címmel, melynek főszerepét is ő játszotta, egy laborbalesetben azonban elégett a negatív jelentős része, így az eredetileg 70 perces műből csak 36 perc maradt meg. Kapott néhány kisebb színészi munkát is – legjelentősebb szerepe egy Elvis-imitátor volt az Öreglányok sorozat egyik epizódjában. Szerencséjére az epizód annyira népszerűnek bizonyult, hogy rengetegszer ismételték meg, ő pedig kapta a jogdíjakat. Ezekből kívánta finanszírozni következő amatőr filmjét, a Kutyaszorítóbant. A sztori azonban nem várt fordulatot vett: egyik barátja megmutatta a forgatókönyvet tanárának, Harvey Keitelnek, akinek felkeltette az érdeklődését a szokatlan bűnügyi történet. A színész – azzal a feltétellel, hogy ő játszhatja a főszerepet – Tarantino hóna alá nyúlt, és másfél millió dollárt kalapozott össze a projektre, továbbá elérte, hogy Michael Madsen, Steve Buscemi és Tim Roth is szerepet vállaljanak benne.
Az 1992-ben bemutatott Kutyaszorítóban – mely egy balul sikerült rablás története, és egyébként egy hongkongi gengsztermozi, a Lángoló város laza adaptációja, de a francia Jean-Pierre Melville hatása is érződik rajta – már a legelső pillanattól kezdve magán hordozza Tarantino híressé vált stílusjegyeit. Azzal indít, hogy az egyik figura (akit maga a rendező játszik) nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel tarkítva elmagyarázza, miről is szól valójában Madonna Like a Virgin című slágere. A folyamatos popkulturális és filmtörténeti idézgetések, utalások, a klasszikus időrendet megbontó szüzsé, az állandó golyózáporszerű pofázás, a tömény fekete humor, a zenék, betétdalok frappáns használata, a már említett bőséges vérzivatar és gyakori trágárság olyan friss lendülettel töltötte meg a filmet, amire egy csapásra felfigyeltek a mozirajongók. A Sundance Filmfesztiválon debütált alkotás forgalmazási jogát azon nyomban megvásárolta a Miramax stúdió feje, Harvey Weinstein, és a Kutyaszorítóban hamarosan a legígéretesebb ifjú tehetségek sorába emelte a 29 éves Tarantinót.
A rendező ezt követően két forgatókönyvet is sikerrel adott el – a Tiszta románcból Tony Scott, a Született gyilkosokból Oliver Stone készített filmet –, miközben második rendezését, a Ponyvaregényt dajkálgatta. Az 1994-ben bemutatott, több, egybefonódó történetet elmesélő gengsztermozi alighanem minden idők egyik legismertebb kultfilmje lett, melynek egyes sorait (a Sajtos Negyedfontostól a valójában nem létező Ezékiel 25:17-ig) világszerte idézik mind a mai napig. A csapattagnak számító Keitel, Roth és Buscemi mellé ezúttal olyan nevek csatlakoztak a bulihoz, mint John Travolta, Bruce Willis és Christopher Walken, és a Ponyvaregény csinált sztárt Samuel L. Jacksonból és tulajdonképpen Uma Thurmanből is. De Tarantino filmjéből marad örökre emlékezetes Dick Dale – addigra már réges-régen elfeledett – szörf-rock klasszikusa, a Misirlou című szám is. A film nagy meglepetésre elnyerte a cannes-i fesztivál fődíját, továbbá elhozta a legjobb eredeti forgatókönyv Oscarját és Golden Globe-díját.
Forgatókönyvíróként és színészként vállalt szerepet barátja, Robert Rodriguez 1996-os vámpírfilmjében, az Alkonyattól pirkadatigban, rendezőként a Négy szoba című szkeccsfilm egyik epizódjával, illetve az 1997-es, Elmore Leonard egyik regényén alapuló Jackie Brownnal folytatta karrierjét, mely a ’70-es évek blaxpoitation filmjei előtt tisztelgett. Az új évezredet addigi legnagyobb szabású művével, a kétrészes Kill Bill-lel indította, melyben Thurman a bosszúálló bérgyilkosnő, az Özvegy szerepében elindul, hogy felkutassa a címben szereplő volt főnökét, akit a Kung Fu sorozat egykori sztárja, David Carradine alakít. Az alapötlet Francois Truffaut A menyasszony feketében volt című filmjén alapul, de maga a film főként a távol-keleti harcművészeti filmek és szamurájmozik előtti tisztelgés. A 2007-es Halálbiztos a Zs kategóriás autós akciófilmeket idézi meg – a kritika vegyesen fogadta, máig talán a rendező legkevésbé sikerült filmjének tartják.
A 2009-es Becstelen brigantyk azonban – mely egy nácivadász zsidó–amerikai katonákból álló osztag története a németek által megszállt Franciaországban – a Ponyvaregény óta a legnagyobb sikert hozta el Tarantino számára. Ezt követte a Django elszabadul (2012), mely a spagettiwestern előtti tisztelgés, egyben az amerikai dél rabszolgatartó múltjával való szembenézés, és egy újabb western, az Aljas nyolcas (2015), melynek forgatókönyve néhány évvel korábban kiszivárgott a világhálón, ezért a rendező egy ideig meg sem akarta csinálni. Végül jött a 2019-es Volt egyszer egy Hollywood, mely a Manson-gyilkosságok köré szövi történetét, egyébiránt pedig a ’60-as évek álomgyárához intézett grandiózus szerelmeslevél.
A siker és a rendezőknek ritkán kijáró sztárkultusz mellett Tarantino bőséges kritikát is kapott az elmúlt évtizedekben. Sokan azzal vádolják, hogy túl sokat nyúl másoktól, eredeti ötletek helyett inkább a filmtörténet korábbi remekműveiből (és kevésbé remek műveiből) vett elemeket olvasztja össze szemérmetlenül. Rengeteg kritikát kapott a filmjeiben található, gyakran szándékosan túlzó erőszak-ábrázolás miatt is – a britek erőszakossága miatt eredetileg nem is akarták bemutatni a Kutyaszorítóbant. Ő maga szilárdan hangoztatja azt a véleményét, miszerint a filmekben látott erőszaknak semmi köze a valóságban történő brutális eseményekhez. Hívei szerint épp az erőszak és az „alja kultúra” művészi szintre emelésében rejlik zsenialitása. Mint Vágvölgyi B. András fogalmaz:
Tarantino a tízparancsolat kultúráiban korábban bűntudattal élvezett örömökből magas művészetet csinált.
Az amerikai független film másik nagy alakja, Spike Lee évtizedek óta harcban áll Tarantinóval. Szerinte ugyanis a Tarantino filmjeiben gyakran elhangzó „N betűs szó” (pl. a Ponyvaregény egyik híres szófordulata, a „n.ggerhulla-tároló”) kifejezetten rasszista felhangokat szül, a Django pedig érzéketlenül viszonyul a rabszolgaság kérdéséhez. Harvey Weinstein szexuális zaklatási ügye is rossz fényt vetett a rendezőre, Tarantino ugyanis úgy nyilatkozott, évtizedek óta tudomása volt a producer „szokásairól” (akivel az összes addigi filmjében együtt dolgozott), mégsem tett ellene semmit. A Kill Bill forgatásán történt autóbaleset miatt szintén elővették Tarantinót, mert ragaszkodott hozzá, hogy Uma Thurman dublőr nélkül forgassa le a veszélyes jelenetet.
Tarantino úgy nyilatkozott, hatvanéves korában felhagy a filmezéssel, és ennek oka a digitális filmkészítés rohamos hatalomátvétele. A rendező, akinek egyik szenvedélye a klasszikus filmek 16 mm-es és 35 mm-es kópiáinak gyűjtése, elkötelezettje a hagyományos filmnyersanyag használatának, és filmjeiben igyekszik CGI helyett praktikus effekteket használni. Néhány éve felröppent a hír, miszerint Tarantino írná és rendezné a következő Star Trek mozifilmet – gyerekkora óta nagy rajongója a sci-fi sorozatnak, a Kill Bill is egy Star Trek-idézettel indul –, és talán ez lenne az utolsó filmje, de a terv végül nem valósulhatott meg. Az azonban biztos, hogy akár nyugdíjba vonul, akár meggondolja magát, Tarantino az utóbbi három évtized egyik legnagyobb hatású alkotójaként vonul be a filmtörténetbe.
Ha érdekesnek találtad ezt a kultbait-sztorit, olvasd el a többit is, például a tegnapit:
