Hitlerrel a címlapon jelent meg az egyik legnagyobb hírmagazin

Olvasási idő kb. 5 perc

A náci Németország első embere 1938-ban lett az év embere. A Time magazin legelső számát ma kilencvenhét éve adták ki.

A Time magazin első száma 1923. március 3-án jelent meg az újságosstandokon, címlapján Joseph G. Cannon nyugalmazott képviselőházi elnök portréjával. A New Yorkban alapított lap a maga többmilliós (print) példányszámával ma is a világ vezető heti hírmagazinjának számít.

Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?

Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.

Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.

A magazin ötlete két fiatal újságíró, Henry Luce és Briton Hadden fejéből pattant ki. Úgy gondolták, az újságolvasó közönségnek lenne igénye egy hetente megjelenő lapra, amely röviden összefoglalja az adott hét legfontosabb eseményeit. Az újság címe – Time, vagyis „Idő” – is ezt próbálta hangsúlyozni: a magazint akár reggelizés közben végig lehet olvasni, nem rabolja el az elfoglalt üzletemberek drága idejét. Megjelenését követően hamar nagy siker lett. Kezdetben Luce üzleti igazgatóként, Hadden pedig főszerkesztőként vitte a lapot, majd Hadden 1929-es halála után Luce az ő pozícióját is átvette, és az USA egyik legsikeresebb sajtómágnása vált belőle. A ’30-as évektől rádióműsort is indított The March of Time címmel, továbbá megvásárolta a Life, a House & Home és a Sports Illustrated magazinokat is.

Time címlapján a kezdetektől hagyományosan mindig egyetlen személy arcképe látható, bár a szerkesztők néha megszegik ezt a szabályt. A legtöbbször Richard Nixon elnök szerepelt a címlapon, pontosan 55 alkalommal 1952 és 1994 között. 1927-től kezdődően a címlap piros szegéllyel jelenik meg – ezen csak nagyon különleges alkalmakkor változtatnak. Például 2001-ben a World Trade Center elleni terrortámadás hetében fekete, 2008-ban a föld napja alkalmából zöld színt kapott a szegély. A ’70-es évek óta a lap fontos részét képezik a heti listák, melyek összefoglalják a hét legérdekesebb eseményeit, filmjeit, könyveit, tévéműsorait.

Az első szám címlapja – itt még nem volt piros keret
Az első szám címlapja – itt még nem volt piros keret

Szintén 1927-ben vezették be, hogy a Time minden év utolsó lapszámában megválasztja Az Év Emberét (korábban Man of the Year, a politikai korrektség kedvéért ma már Person of the Year). A címet először Charles Lindbergh nyerte el, miután sikeresen átrepülte az Atlanti-óceánt. A tévhittel ellentétben az Év Emberének nem azt választják, aki a legpozitívabb dolgokat tette az adott évben, hanem azt, akinek a személye a legerősebben formálta a híreket világszerte. Így lehetséges, hogy egyszer Adolf Hitler, kétszer pedig Joszif Visszarionovics Sztálin érdemelte ki ezt a titulust. 1956-ban a Time szerkesztői „a magyar szabadságharcost” választották az Év Emberének. A híres címlapot, melynek előterében egy gépfegyvert tartó „pesti srác”, hátterében pedig a lyukas zászló látható, a forradalom ötvenedik évfordulójának alkalmából óriási méretben felfestették a budapesti Wesselényi utca egyik házfalára. A legutóbb, 2019-ben Greta Thunberg klímaaktivista lett az Év Embere.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Wow, this is unbelievable! I share this great honour with everyone in the #FridaysForFuture movement and climate activists everywhere. @time

Greta Thunberg (@gretathunberg) által megosztott bejegyzés,

Az ezredforduló óta a magazin minden évben egy százas listát is közöl az év legfontosabb személyeiről, időnként pedig különleges listákat is megjelentet, például a száz legfontosabb regényről, legjobb filmről, stb. 1945 májusában, Hitler öngyilkosságára reagálva a címlapon a náci vezér képe piros x-szel áthúzva jelent meg. Ezt később többször is felelevenítette a lap – Szaddám Huszein bukásáról és Oszama bin Laden haláláról is így emlékeztek meg.

Luce 1967-es halálát követően a magazin többször is tulajdonost cserélt, ma Marc Benioff, a Salesforce szoftvercég milliárdos alapítójának birtokában van. A 2010-es évek elején az internetes híroldalak robbanása miatt a Time népszerűsége apadt, és a példányszámot is csökkentették. Míg 2012-ben heti hárommillió, ma már csak kétmillió példányban jelenik meg a lap. Ezzel azonban még mindig a világ legnagyobb példányszámban kiadott hírmagazinjának számít. Az amerikai alapmagazin mellett egy európai, egy ázsiai és egy csendes-óceáni kiadás is létezik, melyeket Londonban, Hongkongban, illetve Sydney-ben szerkesztenek. Ma már természetesen nemcsak nyomtatott formában, hanem online is az olvasók rendelkezésére áll a Time. A magazin internetes archívumában az összes eddigi lapszám szövege visszakereshető és elolvasható.

Tetszett ez a kultbait-sztori? Itt elolvashatod a tegnapit is:

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek