Nehéz okosnak lenni, ha a gyerek internet-használatáról van szó. Sok szülő érzi úgy, hogy teljesen magára van hagyva ezzel a feladattal, és mindennap fel kell találni a spanyolviaszt, ha kézben szeretné tartani a dolgot – holott azért mégiscsak felnőtt már egy generáció, amelyik magától értetődően használja a digitális technikát.
Azt a legtöbben maguktól is érzik, hogy valahol a teljes tiltás és a végtelen szabadság közé eső, jó széles sávban kellene megtalálni az arany középutat, méghozzá úgy, hogy a kecske is jól lakjon, és a káposzta is megmaradjon. Vagyis a gyerek, képletesen szólva, ne ökrös szekéren döcögjön keresztül az élet végtelen rónaságán, miközben mellette nyolcsávos autópályán húz el a világ, de azért fel se csavarodjon az első fára a nagy száguldásban. Tudja is használni a számítógépet, képes legyen rajta, vagy a segítésével értéket előállítani, de ne kattanjon rá teljesen, tudjon mást is csinálni, maradjon az életében idő és ötlet az analóg örömöknek is.
Ráadásul ezt az egészet valahogy úgy kellene szülőként jól kezelni, hogy a számítógépezés ne az állandó viták, tiltások és idegőrlő alkuk terepe legyen a családban. Ne kelljen állandóan a gyerek nyafogását hallgatni, hogy „de még egy kicsit”, miközben már úgyis a gép előtt töltötte az egész délelőttöt, és ki tudja, mit csinált ott. Mert az a kilenc óra, amit egy átlagos kamasz a kütyükkel tölt, az ébren töltött idejének több mint fele.
Az meg még csak tovább bonyolítja az ügyet, ha a gyerek és a szülők között ott van a digitális szakadék, és nem azért nem tudják a felnőttek, hogy mit csinál a gyerek a gép előtt, mert nem érdekli őket, vagy nem érnek rá odafigyelni, hanem mert ez az egész nekik kínai. Na jó, az aknakereső, a Facebook meg a munkahelyi szoftver azért már a szülőknek is megy. Csakhogy azzal a gyereknél még nem tudnak labdába rúgni.
Ebben a gyermeknevelési homályzónában szeretne segítséget nyújtani a szülőknek az INFORUM (Információs Társadalom Érdekegyeztető Fórum) nevű társulás a Digitális szülők projektjével. Nemrég szakemberek, szociológus, tanár, pszichológus, oktatáskutató, kultúrtörténész bevonásával szerveztek egy kerekasztal beszélgetést, melynek a legfőbb kérdése az volt, hogy mi a szülők feladata a digitális korban, avagy létezik-e digitális apuka, anyuka. Arra jutottak, hogy muszáj lenne, hogy létezzen, mert a gyerekeket a digitális világba is a szülőknek kellene bevezetni, vagy ahogy ők fogalmaztak: az első kulcsot nem az informatikai órák, a “programozzon mindenki” kampányok jelentik, hanem a család, amelyik – bárhogy kerülgetjük – máris digitális.
A Dombi Gábor, Faragó Judit és Fülöp Hajnalka által jegyzett Útkeresőben a digitális család című iratban azt állítják, nincs kibúvó. A szülői feladatokkal együtt jár, hogy a gyereknek a digitális információs térben is segítő partnerei kell, hogy legyenek a szülei, és nem tárhatják szét a karjukat azzal, hogy édes fiam/lányom, én ehhez nem értek.
A helyzetet persze bonyolítja, hogy ezen a téren a (kis)kamasz gyerek hamar leelőzi a szülőt (vagy már eleve így indítottak, ha a szülő későn ébredt), csakhogy ez sem adhat felmentést. A szülő ott kell, hogy legyen, amikor a gyerek belép a digitális térbe, az információs társadalomba, nagyjából úgy, ahogy az iskolába elkísérik, vagy biciklizni tanítják az utódot. Ugye azt sem a barátaitól vártuk, hanem ott akartunk lenni! Ezt egyébként, mármint hogy a gyereket kézen fogva kell bevezetni a digitális világba, nem csak az INFORUM szakértői, hanem egyre többen így gondolják.
Aki azt hiszi, hogy a szülői irányítás, kontroll digitális téren is teljesen magától értetődő, az meg fog lepődni: egy tavaly őszi felmérés eredménye azt mutatja, hogy a hetedik osztályos gyerekek 45 százaléka, vagyis majdnem fele mindenféle ellenőrzés nélkül használhatja otthon az internetet bármire, amire csak akarja. Ilyen sokan nem érnek rá a gyerekeikre, vagy ilyen sok szülőt nem érdekel, hogy mit csinál a gyereke, esetleg ilyen sokaknak gőzük sincs róla, hogy mi mindennel találkozhat ott a kölyök.
További szülői feladat elérni, hogy a gyerek ne csak játékra használja a gépet, hanem hozzon is létre valamit, tanuljon meg blogolni, filmet készíteni, programozni, gépírni, mobil applikációt fejleszteni. Mert az informatika oktatás céljának nem annak kellene lennie, hogy a különböző Microsoft programokat tudja használni a gyerek, hanem, hogy az ismeretei támogassák az alkotás bármilyen formáját és a tehetség kibontakozását.
A szakértők azt is elég fontosnak tartják, hogy tartsanak korlátokat otthon mind a szülők, mind pedig a gyerekek, és ne üljenek naphosszat a gép előtt, az internet ne kerüljön nyomasztó túlsúlyba a család életében, mondjuk, ne a Facebook Messengeren kelljen időpontot kérni a gyerekhez, ha az anyja beszélni szeretne vele.
A legfontosabb pedig – ami egyben a legnehezebb is, hogy legyen olyan az otthoni légkör, hogy a gyerek bizalommal feltehesse a kérdéseit a szüleinek. Vagyis, ha az „internetbiztonság” kérdése kerül szóba, akkor csak kisebb mértékben érdemes bízni a technikában, sokkal inkább a nevelés felől kell megközelíteni a dolgot.
Ön tudja, hogy mit csinál a gyereke a gépen?
