Krisztus születésének pontos időpontjáról nem nyilatkozik a Szentírás, a december végi dátum csak évszázadokkal később honosodott meg a keresztény hagyományban, valószínűleg azért, mert egybeesett mind a téli napforduló, mind a pogány római szaturnália ünnep időpontjával. A pontos dátumot I. Gyula pápa fixálta le 350-ben, ettől kezdve lett december 25. hivatalosan is a Megváltó születésének és karácsonynak a napja; a kora középkorban azonban a karácsony még egyáltalán nem volt jelentős ünnep, az emberek lakomázás helyett inkább csendes imádkozással töltötték a szent időszakot.
A középkor derekán lett valódi ünnep a karácsony
Csak később, az érett középkorban vált egyre nagyobb jelentőségűvé a karácsony, és lett nemcsak Krisztus születésének, de az év lezárásának is ünnepe, amikor az emberek a munkát és az év közbeni gondokat hátrahagyva összegyűlnek családjukkal, barátaikkal, hogy kirúgjanak a hámból.
A karácsonyi lakomára való készülődés az őszi-téli időszak egyik legfontosabb és legizgalmasabb tevékenységét jelentette,
a féktelen evés-ivást azonban többhetes szigorú böjt előzte meg, amely adventkor, vagyis a karácsony előtti negyedik vasárnapon vette kezdetét.
Az adventi időszak alatt tilos volt bizonyos ételek, például a tojás és a hús fogyasztása, az emberek pedig bűnbánatot gyakoroltak, misére jártak, elmélyedtek a vallásban, mielőtt belevetették volna magukat a világi vigasságokba. Az ünnepre való felkészülés gyakran az egész adventen keresztül tartott,
a családok hatalmas gondot fordítottak a vagyoni helyzetükhöz mérten legízletesebb fogások elkészítésére
– gyakran már jó előre igyekeztek megvenni az ételekhez használt húsokat és különféle hozzávalókat, melyek felhalmozva álltak a kamrában.
Szintén az ünnepi készülődés része volt a jászlak, betlehemek felállítása, mely hagyomány Itáliából terjedt el, a legenda szerint Assisi Szent Ferenc nyomán, aki egy barlangban „játszotta újra” Krisztus születését emberek és állatok részvételével – a köznép természetesen hús-vér szereplők helyett inkább a bábukat részesítette előnyben, mely napjainkban is jellemző karácsonyi szokás.
Evés-ivás, ameddig csak bírták
Karácsonykor a tányérra kerülhettek olyan fogások, melyekről év közben még álmodni sem lehetett, szarvas, vaddisznó, marha, liba és más szárnyasok húsából lakmároztak a szerencsésebbek, és korlátlanul fogyaszthattak kenyeret és sajtot; az ízletes étkeket sörrel és borral öblítették le. Nem csak a menüre, a dekorációra is nagy gondot fordítottak a családok: előkerültek a kizárólag ünnepekkor használt falikárpitok és színes asztalterítők, a legjobb ónedények és a méhviasz gyertyák.
A nemesek és az uralkodók természetesen ezen a téren is túltettek az átlagembereken,
III. Henrik angol király például az 1226-os karácsonyi ebédhez 40 lazacot, hatalmas mennyiségű, feltornyozott vadhúst, és sült egész vaddisznókat tálaltatott fel,
két évszázaddal később élt utódja, V. Henrik pedig olyan egzotikus fogásokkal kápráztatta el asztaltársaságát, mint a folyami rák, az angolna és a delfinhús. A királyok az ivászatban sem ismertek mértéket, az említett III. Henrik egy alkalommal 60 ezer liternyi bort rendelt az ünnepi vigasságokhoz.
Egészen vízkeresztig tartott a mulatozás
Napjainkban a karácsony mindössze két hivatalos ünnepnapot jelent, a középkorban azonban jóval hosszabb volt az ünnepi időszak, december 25-től egészen vízkereszt napjáig, január 6-ig, vagyis 12 napon keresztül tartott. Ebben a 12 napban az emberek tartózkodtak a munkától, szinte kizárólag az evés-ivásra és mulatozásra fordították energiáikat, melynek eredményeként sokan a sárga földig leitták magukat, gyakoriak voltak a hangos tivornyák és a kihágások.
A középkorra vezethető vissza a házról házra járó énekesek, karácsonyi vers- és mesemondók hagyománya, akik alamizsnát kéregetve kopogtattak be az ajtókon, ez a kedvesnek tűnő szokás azonban korántsem volt annyira ártatlan, mint gondolnánk:
előfordult, hogy a látogatók, amennyiben nem kaptak alamizsnát, betörtek a házakba, kifosztották és feldúlták azokat.
A vidéki Angliában az énekesek, versmondók gyakran állati szőrmékbe, maszkokba, vagy nőnek öltözve járták a falvak utcáit, míg a földesurak, nemesemberek körében az a különös szokás dívott, hogy az ünnepi mulatságokon egy állat (leggyakrabban vaddisznó) megsütött fejével a fejükön mászkáltak a kastélyban és énekeltek karácsonyi dalokat.
Az evés-ivás mellett a családok rengeteg egyéb módon is szórakoztak az ünnepi időszakban: közösen énekeltek és táncoltak – a nemesek, földesurak kastélyaiban állandóak voltak a táncmulatságok –, társasjátékokat játszottak és mókás versenyeken mérték össze tudásukat, szerencséjüket. Népszerű játékos szokás volt például, amikor egy babszemet rejtettek el az ünnepi kenyérben vagy kalácsban, és azt a szerencsés személyt, akinek éppen az ominózus szelet jutott, az ünnep királyává vagy királynőjévé választották és „uralkodhatott” asztaltársai felett.
A sportosabbak birkózásban, íjászatban, erőemelésben és más versenyeken is megmérkőzhettek egymással, de
a hógolyózás, a szánkózás és a befagyott tavon való korcsolyázás is népszerű elfoglaltságnak számított
– utóbbihoz lovak lábszárcsontjából vagy fából készítettek kezdetleges korcsolyát. A szánok elé lovat, ökröt vagy szarvast fogtak be, attól függően, hol melyik állat állt éppen rendelkezésre.
Ajándék volt, karácsonyfa (még) nem
Természetesen az ajándékozás is fontos része volt a karácsonynak, az emberek kölcsönösen megörvendeztették szeretteiket kisebb-nagyobb dolgokkal, a gyerekeket játékokkal.
A földesurak nagylelkűségük jeleként gyakran küldtek ajándékokat – ételeket, italokat, tűzifát, ruhákat – a birtokukon dolgozó szolgáknak, akik általában karácsony második napján, december 26-án dobozokban kapták meg az adományt, innét ered a Nagy-Britanniában használt „boxing day” elnevezés.
Érdekes módon a középkori emberek nemcsak december 25–26-án, de újév napján, január 1-jén is megajándékozták egymást.
A karácsonyfa-állítás manapság dívó szokását nem ismerték a középkorban, léteztek azonban előzményei: egyes helyeken hagyomány volt például egy fiatal fát kivágni karácsonykor, mely Jézus önfeláldozását jelképezte; szintén előfordult, hogy az egyház almával dekorált fákat, melyek Ádám és Éva történetét idézték fel. Német területen gyakran ún. karácsonyi piramist állítottak fel, mely egy nagy virágcserépbe állított deszkaszál volt, amire két-három vékony, felfelé rövidülő deszkadarabot szegeztek keresztbe, a deszkák végén pedig gyertyát gyújtottak.
Még az egyházi személyek is kivetkőzhettek magukból
Az ünnep jellegéből adódóan a karácsonyi időszakban az egyház is fontos szerephez jutott, a miséket – melyek ilyenkor hosszabbak voltak és pluszelemeket is tartalmaztak – a társadalom szinte összes rétege látogatta, és a szokásosnál nagyobb kedvvel adományoztak a templomokban. A klérus tagjait a földesúr gyakran meghívta magához a karácsonyi vacsorára, ha pedig nem így történt, a papok az apátságokban fogyasztották el bőséges, kiadós ünnepi lakomájukat.
Érdekes szokás volt december 28-án, az aprószentek ünnepén a karácsonyi püspök „felszentelése”: a templomban kiválasztottak egy fiatal fiút, aki felöltötte a püspök palástját, levezényelte a misét, majd körmenetre indult, ahol pénzzel és élelemmel látták el, sőt, olykor még esküvőket is celebrálhatott.
Újév napján, január 1-jén tartották a bolondok ünnepét, mely alkalomból az egyházi személyek az egész éves rideg, ünnepélyes viselkedést hátrahagyva kimulathatták magukat: a kispapok kifordítva hordták a ruhájukat, vagy paraszti, esetleg női gúnyát öltöttek, szamarakat tereltek be a templomba, régi cipőkből készült tömjént égettek, kolbászt ettek és kockáztak az oltáron, és állathangokat utánoztak.
A bolondok napján megfordultak a szerepek, a fiatalabb, alacsonyabb rangú papok felvehették a püspök ruháját, és még misét is tarthattak a „főnök” helyett.
Az ünnepi időszak elmúltával természetesen minden visszatért a szokásos kerékvágásba, ami az emberek többségének jelentős szomorúságot, sőt, sokkot jelentett, ezért vízkeresztkor még gyorsan elbúcsúztatták az eltelt 12 napot egy kisebb evés-ivással, szánkóversenyzéssel vagy egyéb mókával.
A témáról a radiocafé Süssfelnap című műsorában is beszéltünk, a beszélgetés itt hallgatható meg:
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
