karácsony szokás

A karácsony manapság már egyre inkább a külsőségekről és az ajándékozásról szól, de ez nem volt mindig így. Dédapáink idejében a falusi közösségek életét különféle, mára szinte teljesen elfeledett szokások határozták meg, amelyek összekovácsoló erőként működve egy emberként mozgatták meg a vidéki Magyarországot. Lássuk, milyen különös szokások uralták az ünnepet.

Luca-napon kotyoltak

A karácsonyi ünnepkör egyik fontos eleme a december 13-i Luca-nap volt, amelynek során a nők nem dolgozhattak. Úgy tartották ugyanis, hogy ha megteszik, akkor nem fognak tojni a tyúkok. Ide kapcsolódik a kotyolás, vagyis a lucázás hagyománya is.

A fiúk ezen a napon portáról portára jártak, majd azok előtt letelepedve hangos kántálásba, mondókázásba kezdtek. A lakók válaszul megvendégelték vagy megajándékozták őket. Ha ezt valaki elmulasztotta, a hiedelem szerint kockára tette a jövő évi tojásáldást, és számolnia kellett azzal, hogy a fiúk valamilyen csínytevést elkövetve bosszút állnak rajtuk. A szalmát vagy a fát, amire a ház előtt leültek, a gazda eltette, hogy tyúkjai termékenyek maradjanak.

Régen Luca-napon tilos volt fonni, sütni, mosni.

Nem volt ajánlatos kölcsönadni sem, mert attól féltek, az elkért dolgok boszorkányok kezére kerülhetnek. Komoly szerephez jutottak az udvarláshoz kötődő szokások is, ami azzal függött össze, hogy a földművelés szünetelt, így a fiatalok a fonóban ismerkedtek. A lányok gyakran férfineveket írtak fel tizenkét cédulára, majd azokat gombócokba rejtették. Arról, amelyik a főzés során először feljött a víz tetejére, azt gondolták, megmutatja jövendőbelijük nevét. A hagyomány másik változatánál mindennap beledobtak egy cetlit a tűzbe. Akinek a neve utoljára, karácsony napjára maradt, abban látták leendő férjüket.

Elterjedt karácsonyi szokás volt a házról házra járás

Ha a kotyolásról nem is hallottál, a betlehemezés valószínűleg nem ismeretlen előtted. A hagyomány részeként a fiúk, férfiak jellemzően pásztornak öltözve, egy általuk készített jászollal, házról házra járva adták elő Jézus születésének történetét. A betlehemezők előbb köszöntötték a háziakat, majd bekéredzkedtek hozzájuk, hogy előadják vagy felolvassák a történetet, miközben adományokat gyűjtöttek. Ennek a 17-18. századtól kezdve Erdélyben volt a legnagyobb hagyománya. Itt általában hosszadalmas előkészületek után, egy gondosan kidolgozott, többször elpróbált darabot adtak elő a falusiak.

Kántálásra nem csak Luca-napon került sor, a mendikálásnak, kóringyálásnak vagy pászlizásnak is nevezett szokás az egész adventi időszakra jellemző volt. A résztvevők, reggel a gyermekek, utána a fiatalok, végül pedig a felnőttek, településük házait bejárva adtak elő karácsonyi énekeket – például a Mennyből az angyalt – vagy különféle jókívánságokat. Cserébe ők is ajándékokat kaptak.

Hasonló menetrendet követett az állítólag pogány eredetű regölés szokása is. A regösök a december 26-ától újévig tartó időszakban vonultak portáról portára, hogy a termékenység reményében jókívánságokat, mondókákat mondjanak.

Emlékezetes volt a vesszőhordás néven ismert szokás is, amelynek során a pásztorok vesszőkkel felszerelkezve indultak útnak. A gazdasszony mindenhol kihúzott ezek közül néhány szálat, és megcsapkodta vele a legényt vagy a jószágot abban a hitben, hogy ezáltal egészségesebb lesz. December 28-án, aprószentek napján pedig a gyerekeket küldték át a szomszédba, hogy

Sokaknak nem adatott meg a karácsonyfa

Magyarországon állítólag Brunszvik Teréz grófnő, az első óvoda alapítója honosította meg a karácsonyfát 1824-ben, ám sokáig csak a módosabbak tehették meg, hogy kövessék példáját. Országos hagyománnyá csupán 1945 után vált. A karácsonyfa sem volt mindig olyan díszes, mint manapság. Az ünnep fontos szimbólumát régen almával, dióval, aszalt gyümölccsel, pattogatott kukoricával vagy mézeskaláccsal dekorálták.

Az évek során jelentősen átalakultak az ünnepi étkezések is. Hajdanán szokás volt magvakat, szalmát tenni a karácsonyi asztal alá. Az előbbit megetették a baromfikkal, az utóbbitól pedig azt várták, hogy egészségessé teszi a jószágokat. Mai szemmel már ez is különösen hat, de a gazdasszony nem állhatott fel az asztaltól és nem is könyökölhetett rá. Attól tartottak ugyanis, hogy ellenkező esetben nem fognak tojni a tyúkjai.

Érdekes adalék, hogy száz évvel ezelőtt hús még szinte egyáltalán nem került az asztalra – főleg nem karácsony előtt, hiszen ez a böjt időszaka volt. Az ünnep alkalmával mindenekelőtt babot, lencsét, káposztát és mákos ételeket, köztük mákos tésztát vagy mákos gubát ettek. Elterjedt szokás volt a cikkekre vágott alma fogyasztása is: ez azt szimbolizálta, hogy a jövőben is összetartó lesz a család. Mindezek után valószínűleg nem annyira meglepő, hogy az ajándékozást sem a fényűzés jellemezte. A múlt század elején többnyire ólomkatonát, búgócsigát, kézzel készített apróságokat és mellé mogyorót, diót kaptak a gyerekek ajándék gyanánt.

Arról, hogy milyen volt a karácsony a középkorban, ebben a cikkünkben olvashatsz.