Összefüggő hótakaró ezen a karácsonyon sem lepi el a tájat, miután többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk az elkövetkező napokban. Elszórtan előfordulhat csapadék, de az leginkább eső lesz majd.
Megdőlhet a legutóbbi rekordhőmérséklet
Már péntektől erősen szeles, de kora tavasziasan enyhe napok jönnek, és már ekkor az országban több helyen lesz erős, néhol viharos a nyugatias szél. Az esővel és a széllel együtt a hőmérséklet is a tavaszt idézi majd meg. Hajnalban legfeljebb –2, délutánra pedig általában 7 és 12 fok közé melegszik fel a levegő.
Egyes előrejelzések szerint szenteste napján délnyugaton közel 15 fok is lehet. Ezzel pedig akár új hőmérsékleti rekord is születhet.
A karácsonyi melegrekord tavaly dőlt meg utoljára, amikor Budapesten 13,1 Celsius-fokot mértek. Ez pedig több tizeddel túlszárnyalta a korábbi, 1958-as rekordot, amikor szintén a fővárosban 12,5 fokot mértek.
Viharos szél söpör majd végig az országon
Az Atlanti-óceán felől érkező, nyugatról kelet felé tartó ciklonok miatt erős, sőt sokszor viharos lesz a szél. Ez az időjárás-jelenség lesz majd az oka a hőmérséklet-emelkedésnek is, emiatt a hegyekben még meglévő hó is elolvadhat majd az ünnepekre.
A szeles idő csütörtökön kezdődik majd, és az előrejelzés szerint az akár 60–80 km/órás szél kitart majd a további napokon is.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés