Hónapokkal ezelőtt egyszer már a fejembe vettem, hogy érdemes lenne megörökíteni magamat egy saját portfólió formájában, még mielőtt betöltöm a harmincat, hogy később büszkén mutogassam majd: lám, így néztem ki fénykoromban. Talán ezt még korai lenne annak nevezni, ráadásul az egész végül megmaradt a tervek szintjén. Annyi minden kellene hozzá: jó fotós, jó smink, jó ruhák, megfelelő háttér és egy kis tanács, hogy melyik pózban mutatok legjobban. A burlesque tanfolyam utolsó előtti órájára aztán szinte minden adottá vált ezekből. Ugyan a frizurámat és a sminkemet magam kreáltam, a fotós profi volt.
Lesz legközelebb, az biztos
A fotózás előtt minden addig beszerzett kellékemet összeszedtem, a frissen mosott hajamat is igyekeztem begöndöríteni, bár mire odaértem, már semmi nem maradt belőle, de Sára hajsütővasa kisegített, így ebben nem maradt hiba. A műszempilla felrakása a vártnál könnyebben ment, és a végeredmény is magáért beszélt, mégis végig úgy éreztem, vagy kiböki a szememet (nem volt időm méretre szabni) vagy biztosan a legrosszabbkor fog lehullani. Egyik sem történt meg.
Mindannyiunkat több, de azonos pózban örökítettek meg, azt, hogy mit kezdünk a lehetőséggel, nekünk kellett eldönteni, bár utólag úgy érzem, jól jött volna, ha több beállítást is kipróbálok. Készültek egész alakos fotók a tükör előtt. Itt a piros boámat csavartam magamra, bár abból több látszódott, mint a testemből, így ezt legközelebb majd másképp csinálom. Mert hogy lesz legközelebb, az biztos.
A sminkasztalos fotók nagyon tetszettek, ez elég játékos és nőies megoldás, sokat ki lehet hozni belőle. Végül a fehér kanapén ülve, fekve is készültek felvételek. A később retusálásra kiválasztott fotóim is ebből a sorozatból kerültek ki. Némelyiken egészen bájosnak tűnök, mint egy baba, egyiken, másikon pedig már feltűnik némi dögösség is, bár a legtöbb fekvő fotóm nekem nem jött be. Az egyiken konkrétan úgy nézek ki, mint egy halott Barbie, szaftos és rejtélyes ügyet biztosítva valamelyik helyszínelőnek. Azért annak örültem, hogy nagyon béna képeim nem lettek, legfeljebb nem előnyösek, bár a fiúm megnyugodhatott, szerinte a fotósra nem tudtam olyan csábítóan nézni, mint rá. Igazi bók, végül is neki is készültek, nemcsak magamnak.
Éjszakába nyúlt a fotózás
Elvileg másfél óránk lett volna az előkészületekre és magára a fotózásra, de ennyi lány esetén ez kevésnek bizonyult. A végére el is fáradtam és farkaséhesen mentem haza, lévén a pezsgőadagunk mellett egyéb kalóriaforrásunk nem volt. Nem számítottam rá, hogy szinte éjjel lesz, mire végzünk. Kezdtem megérteni a modell lányokat, ez tényleg komoly munka a modellnek és a fotósnak egyaránt.
Már nagyon családias hangulatban telt az óra, két póz között egymásról is sok mindent megtudtunk. Baboth Írisz is elárult néhány kulisszatitkot. Kiderült, hogy a tanfolyam iránti érdeklődés még az ő várakozásaikat is felülmúlta: már május végére is beteltek helyek. Sokan vannak olyanok, akik hozzánk hasonlóan egy szórakoztató hobbyt keresnek, ami kapcsolódik a nőiességhez, a kecses mozgáshoz, a tánchoz, a szép sminkekhez. Baboth szerint már néhány alkalom után is a résztvevők nagyon gyorsan belejönnek ebbe az egészbe, fantasztikus jelmezeket kreálnak maguknak, tökéletes sminket készítenek, magabiztosan kezdik viselni a tűsarkút, vérbeli művésznőként adják elő a pár perces koreográfiákat, és úgy pózolnak a fényképezőgép előtt, mint egy igazi pin up girl.
Megtanultam vetkőzni
Az egész tanfolyam betetőzéseként pedig a Pussycat Dolls feldolgozásában előadott Feeling good című dalra tanultunk egy vetkőzős koreográfiát. Mivel a másik mellbimbódíszemen nem kötött meg a ragasztó, így helyette a melltartómat vettem a fűzőm alá, bár volt, aki a saját bindijében gyakorolt. A majdnem teljes vetkőzésre (a fűzőnket és a plusszban felvett franciabugyit dobtuk le) csak az óra utolsó perceiben került sor, amikor is egymásnak is eltáncoltuk a koreográfiát. Le a kalappal a csajoknak, nagyon ügyesek voltak, de azért én továbbra is maradok az ellenkező nemnél, de otthon biztosan mindenkinek nagy sikere lett a bemutatóval, ahogy nekem is. Vége, de csak itt, én folytatom.
