Greg Berlanti Ilyen az élet c. filmjében, amit december 2-tól vetítenek a hazai mozik, a főszereplők kapcsolata igencsak problémásan indul. Holly (Katherine Heigl) egy sikeres vállalkozást üzemeltet és a karrierjére koncentrál, míg Eric (Josh Duhamel) egy sporthálózat ígéretes igazgatója, aki emellett imádja a nőket és a motorját. Az első, katasztrofálisra sikeredett randijuk után ráébrednek, hogy csak két közös pont van bennük: utálják egymást és imádják a keresztlányukat, Sophie-t. De amikor a sors egy váratlan fordulattal úgy hozza, hogy csak ők maradnak Sophie-nak, a kislány érdekében félre kell tenniük mindenféle nézeteltérésüket és utálatukat egymás iránt. Kénytelenek összeköltözni, a karrierjüket, az eddig fontosnak vélt dolgokat háttérbe szorítani, és találni egy közös nevezőt, hogy az együttélés elviselhetőbbé váljon, ami egy idő után már nem is annyira rémes, mint ahogy azt elsőre gondolták.
Nem mindig a forgatókönyvírók, sokszor maga az élet írja a legmeredekebb sztorikat – íme három történet balul sikerült első randikról, melyek a végén mégis szerelemmel végződtek.
Nem csak a pénzem hagytam otthon, de a kártyám is
A 38 éves Péter már épp törölni akarta regisztrációját egy társkereső oldalról, amikor üzenetet kapott egy 28 éves óvónőtől, Beától. Rövid levelezés után meg is beszéltek egy személyes találkát, amire Péter nagyon idegesen indult. "Nem vagyok gyakori netrandis, eddigi életemben talán ha négy alkalommal vágtam bele, és egyikre sem emlékszem vissza szívesen. Most is ott ültem, szétizgultam magam. Mint kiderült, feleslegesen, hiszen azonnal feloldódtam a társaságában, talán ilyen jól még nem is sikerült egyetlen randi sem. Amikor Bea javasolta, hogy lassan menjünk, automatikusan nyúltam a tárcámért. Ahogy kinyitottam, láttam, hogy 500 forint van benne. Nem vettem ki pénzt a számlámról... Nem baj, gondoltam az első ijedségen túllépve, megkeresem a kártyám. Hiába. Azonnal eszembe jutott, hogy a konyhaasztalon hagytam. Rájöttem, hogy sehogyan sem tudok fizetni. Amikor a lány látta rajtam, hogy valami probléma van, rákérdezett, mi a gond. Elmondtam neki, mire megkönnyebbülve felnevetett: 'Csak ennyi?' És rendezte a számlát. Nagyon kínos volt. Azonnal felajánlottam neki, hogy legközelebb visszahívom, amit el is fogadott."
Sikerült még rontanom a helyzeten
Péter igyekezett menteni a menthetőt, mégis sikerült nagyot rontania az egyébként sem parádés helyzeten. "Bea megkérdezte, hogy szeretem-e a gyerekeket, én pedig kapásból rávágtam, hogy nem. Aztán zavartan elkezdtem taglalni, hogy szeretem a másét, de én egyelőre nem akarok gyereket. Később rájöttem, hogy ez csak olaj volt a tűzre. Innentől kezdve Bea csak tőmondatokban válaszolgatott. Aztán elbúcsúztunk. Biztos voltam benne, hogy többet nem akar látni, de másnap délben jött tőle egy üzenet, amiben azt írta, jól érezte magát és szeretne velem megint találkozni. A második randin magabiztosabb voltam, amit mi sem bizonyított jobban, mint az, hogy utána jött egy harmadik, negyedik, majd sokadik randi. Kicsit később pedig az összeköltözés, és immár 2 éve együtt vagyunk együtt. Nem mondom, hogy nincsenek vitáink, de boldogok vagyunk.”
Azt hittem, valami civilizált csöves
A 28 éves Andrea szintén a neten keresett párt, amikor megismerte Pétert. Akkoriban egyszerre hat fiúval is levelezett, és esze ágában sem volt egyiket sem komolyan venni, ám Péter leveléből azonnal érezte, hogy ezúttal őszinte az érdeklődés. "Láttam, hogy itt már mások a szabályok és ahogy komolyodott kettőnk közt a hangvétel, kezdett érdekelni. Három hónapig leveleztünk, és alig vártam, hogy elhívjon randira. De nem. Semmi. A fotócsere volt a legintimebb kapcsolat köztünk. Aztán megelégeltem és én hívtam el őt. Az Oktogonnál lévő Burger King előtt beszéltük meg. Ahogy állok és várok, egyszer csak egy izzadt, kócos, nagyfejű pasas toppan elém. Először azt hittem, valami civilizált csöves és már nyúltam volna a zsebembe apróért. Aztán megismertem... Sosem tudtam uralkodni az arcvonásaimon és biztos vagyok benne, hogy látta az érzelmeimet. Elnézést kért, mondván edzésről jött és rosszul számolta ki az időt, rohannia kellett, hogy ne késsen. Na, jó, essünk túl rajta – gondoltam."
Megállt bennem a levegő
"Kiderült, hogy focizni jár, én viszont gyűlölöm a focit" - mesél tovább Andi. "Ám ahogy ott üldögéltünk és söröztünk, azt vettem észre, hogy jól érzem magam, nyitott és laza vagyok. Ahogy jobban megnéztem, rájöttem, hogy egész helyes lehet, ha nem ideges. Érdekelt ez az ember. Nőnek... nem: csajszinak éreztem magam. Peti kérte a számlát, és ekkor jött a döbbenet. A pohara még félig tele volt és amikor a pincér elvitte volna, megállította a kezét és azt mondta: 'Elvihetném a sört? Átöntené egy kisebb palackba, ha már kifizettük...?' Megállt bennem a levegő. Aztán Peti rám nézett és lassan elmosolyodott. Mindkettőnkből kirobbant a nevetés. Átvert a gazember! Fizettünk és elhagytuk a helyiséget. Sokáig Petivel jártam, és minden percét élveztem. Nősülni még nem szeretett volna, én pedig már szülni akartam, így közös megegyezéssel elváltak útjaink, de a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Visszagondolva, az egyik legjobb randim volt."
Elvitte a metró: nem tudtam, sírjak vagy nevessek
Ha két visszahúzódó ember találkozik, az ismerkedés sokszor az átlagosnál is lassabban halad. A 29 éves Évát egy közös ismerősük mutatta be a 32 éves Gyulának. "Én sem szeretek azonnal kitárulkozni, de mindig az jár bennem, hogy essünk túl rajta mihamarabb, mert lehet, hogy nem éri meg az elfecsérelt idő, aztán ha koppanok, csak bánni fogom. Amikor bemutattak minket egymásnak, elég félszegen viselkedett, majd együtt mentünk hazafelé, a metró irányába, és amikor látta, hogy jön a szerelvény, futni kezdett, én utána – bevágódott az egyik kocsiba, de az ajtót már nem tudta nekem tartani és elvitte a metró. Nem tudtam sírjak vagy nevessek?"
Végül annyira meglepett, hogy hozzámentem
A rosszul sikerült találkozás után a pár személytelenebb formában folytatta az ismerkedést. "E-maileztünk eleinte és nagyon idegesített, hogy maximum négy mondatot volt képes írni nekem. Már nem tudtam mit kérdezni tőle, mert sejtettem a közhelyes válaszát. Mivel én sem vagyok egy nagy hangú domina, csodálkoztam is, hogy miért zavar, ha valaki olyan, mint én. Sosem hívott fel, én lőttem neki egy sms-t néha, amire válaszolt. Aztán a sarkamra álltam és azt mondtam: 'Találkozzunk még egyszer, vagy hagyjuk egymást békén.' Nagy nehezen újra megbeszéltünk egy randit – ő hívott fel és ő szervezte le. Azt mondta, meglepetés lesz, ne kérdezzek semmit. Egy kispesti parkolóba hívott. Ahogy álldogálok, egyszer csak látom, hogy egy böhöm nagy Cadillac fordul be. A volán mögött Gyula ül. Vigyorog. Kiszáll. Mintha kicserélték volna: fürge volt és vidám. Örül, hogy engem leesett állal láthat! Mindketten oda vagyunk az old timerekért és egész estére kibérelt egy szép Cadillac-et, amit ő vezetett. Sosem voltam még olyan boldog, mint akkor, talán mert őszintén meglepett a dolog. Aztán jobban megismertük egymást, többet beszélgettünk, és immár négy éve a felesége vagyok.”
