A nők elleni erőszak a nők elleni diszkrimináció legszélsőségesebb formája, és azon belül is csak egy. A statisztikák szerint a családon belüli erőszak a leggyakoribb halálozási ok a nők ellen irányuló bűncselekmények között. A statisztikákért pedig megdolgoztunk.
A Nő létünkre című előadássorozat legutóbbi témája a nők ellen elkövetett erőszak egyik fajtája a verbális agresszió volt. Erdei Kata a Kék Pont Alapítvány pszichológusa a bántás, bántalmazás és az erőszak formáiról beszélt, de nem csak a női nemre leszűkítve. Az erőszaknak ugyanis nemtől függetlenül biológiai, társadalmi és szociális okai vannak, és a legkülönfélébb formában fejeződhet ki. A rossz bánásmód, a bántalmazás és elhanyagolás, általában a gyermekek, az idős korúak és a partner ellen irányulnak. Legyen az szexuális visszaélés, érzelmi, gazdasági kizsákmányolás, fizikai vagy szóbeli agresszió.
A bántalmazás célja, hogy kontroll alatt tartson
Nem mindegy azonban, hogy bántásról vagy bántalmazásról beszélünk. Pláne, ha mindkettő egy munkatársi vagy egy párkapcsolaton belül történik velünk. Míg a bántás egyszeri dolog, általában csökkenő intenzitású, mindkét félre jellemző rövid ideig fennálló haragtartást jelent, addig a bántalmazás a megfélemlítésen alapul, a célja, hogy az egyik fél mindig kiújuló haragját a másik rettegve tűrje, és ez által állandó kontroll alatt tartsa. A kontroll pedig alkalmas arra, hogy saját hatalmát bebiztosíthassa, és újra meg újra érvényesítse.
A bántalmazás körébe nemcsak az aktív fizikai, szexuális erőszakot, hanem az érzelmi, verbális agressziót, az elhanyagolást, a szabad cselekvés korlátozását is besorolhatjuk. Azokat a helyzeteket, amikor a titkolózás állandó bizonytalanságban tartja a másik felet. Amikor az intimitás totálisan hiányzik, egymást ellenfélként tekintik, ahol az egyik fél következetesen tagadja és leszólja a másik véleményét, rendszeresen megkérdőjelezi az áldozat érzéseit és gondolatait.
Csak a baj van velem
Erdei Kata pszichológus Kék Pontos tapasztalataiból kiindulva mesélte, hogy bár nem veszik komolyan a problémát, mégis sokan szenvednek ebben a helyzetben. Mert a szóbeli erőszak kiszámíthatatlan, és az áldozat tehetetlensége miatt tartós fájdalmat okoz. Mindeközben az erőszak napról-napra fokozatosan erősödik a kapcsolaton belül.
Ezért a bántalmazott felnőtt a túlélésre rendezkedik be, a gyermek egészséges fejlődése a továbbiakban megkérdőjeleződik, az emberi méltóság fogalma ebben a helyzetben pedig egyszerűen értelmét veszti. Sérül a test, a lélek, s mindez egy olyan kapcsolatban, amely egykor a felelősségen, a bizalmon alapult, mostanra az egyoldalú hatalom kifejezésének eszköze lett. Az áldozat önmagában keresi a hibát, pedig valójában a kapcsolatában van.
Az alkoholista nők több erőszakot szenvednek el
Míg egy szexuális erőszaknál a külső beavatkozás segítsége azonnali szükségességű, ezt az áldozat is tudja, és többnyire ez meg is valósul, addig a fizikai bántalmazás elszenvedésének beismerését már kevesebben vállalják, az érzelmi bántalmazás felvállalása pedig egyenesen tabunak számít.
A bántalmazásnál nemi különbségek is megfigyelhetők. Bár pontos statisztikát a téma tabu jellege miatt nehéz felállítani, de a krízisvonalakat működtető érdekvédő civil szervezetek adatai szerint ezeket a segélykérő telefonszámokat 74 %-ban a nők hívják, ahol az esetek 40 %-ban maguk a nők, míg 21 %-ban gyermekek az áldozatok.
Olyan kutatások is vannak, melyek az alkoholt, mint az erőszakot kiváltó okot nevezik meg. E szerint az alkoholista nők 71 %-a számolt be érzelmi bántalmazásról, míg a nem alkoholistáknál ez az arány csak 44 %. Egy másik adat szerint, ezen alkoholfüggő nők 74 %-a szexuális bántalmazás áldozatai is egyben, s ezeket a nőket 100 %-ban 10 éves koruk előtt érte szexuális erőszak először.
Az tehát igaz, hogy az alkoholista nők többször esnek erőszak áldozatául, mint azok, akik nem alkoholfüggők, de még mindig nincs egyértelmű magyarázat arra, vajon miért. Mi volt előbb, az erőszak, vagy az alkoholizmus? Azért erőszakosak ezekkel a nőkkel, mert isznak, vagy azért isznak, mert bántalmazzák őket?
Kényszer miatt marad a kapcsolatban
Azt, hogy van e az erőszaknak neme, vagy, hogy miért tipikusan nők az áldozatok, egyértelműen nem lehet megmondani. Azonban tény, hogy a bántalmazó és a bántalmazott között van valamiféle hierarchikus kapcsolat, az erőszak pedig arra eszköz, hogy ezt a hatalmi dominanciát megerősíthesse.
Acsády Judit, az estére meghívott szociológus tapasztalatai szerint sokszor a kényszer az, ami a mindennapi társas kapcsolatokban fenntartja az alá-fölérendeltség rendszerét. Példaként említette azt a tipikus helyzetet, amikor egy férfi társaságban a partnerével való viszonyában a domináns hím pózát veszi fel, pedig otthon egészen másképp viselkedik, és mindezt csak azért, mert ezt ott a barátai, a társaság, tágabb értelemben a társadalom „elvárja”. Hasonló lehet ez azon esetekhez, amikor a nő a gazdasági függés, a gyermek-kérdés, a „család szent egységéről” való társadalmi nyomás miatt marad benne rossz kapcsolatában.
Az erőszakot nem lehet nemhez párosítani. A nők ugyanúgy követnek el verbális erőszakot partnerük vagy gyerekük ellen, de tény, hogy míg a nők általában ennél a határnál megállnak, addig a férfi, amikor elköveti a nő ellen első fizikai erőszakosságát már számtalan szóbeli bántalmazás előzte azt meg. Az erőszakra nem lehet azt mondani, hogy biológiailag velünk hozott tulajdonság, inkább csak egy elvárás-rendszernek való megfelelés.
A férfiak előjoga indíték az erőszakra
Még ha nem is lehet egyértelműen nemhez kötni az erőszakot, az agresszor-áldozat szereposztás bizonyos helyzetekben mégiscsak nyilvánvaló. Kuszing Gábor pszichológus, a Stop-Férfierőszak Projekt egyik vezetője is arról beszélt, hogy partnerkapcsolaton belüli erőszak esetében, 95-96 %-ban a nők az áldozatok. Azt mondja, ezt talán felesleges azzal magyarázni, hogy a férfiak többet isznak, frusztráltabbak a munkahelyi problémák és a társadalom elvárásai miatt. Sokkal inkább azt tapasztalja, mintha a férfiak úgy gondolnák, hogy eleve előjogaik vannak egy kapcsolatban a nőkkel szemben, s ezt erőszakkal jogosan fenn is tarthatják.
Mert nem igaz az, hogy áldozattípusnak születni kell. Ilyen és erre utaló beskatulyázó személyiségjegyek az agresszor esetében sincsenek. Helyette, ahogy Kuszing Gábor is fogalmaz, inkább nézetrendszere van az erőszakot elkövető embernek. Az erőszakos ember hiszi, hogy a női és férfi szerepek mereven elhatárolódnak, a kettő között mindenfajta átjárás megengedhetetlen és tűrhetetlen. Hiszi, hogy jogában áll a másik lekicsinylése, sértegetése, nevetségessé tevése, hogy joga van veréssel, öngyilkossággal vagy a gyerek elvételével fenyegetni. Eltilthatja a barátoktól, a családtól, korábbi kedvenc foglalatosságától, a munkától, amivel így gazdasági kényszer-függésbe is hozza. Az alapvető érzelmi igények megtagadásával, az állandó hibáztatással porig rombolhatja a másik önbizalmát, faggatózásával, félelmet keltő viselkedésével, telefonon való ellenőrizgetésével és a személyes holmik átkutatásával teljes kontroll alatt tarthatja. Ezek pedig a szexuális és fizikai erőszakot nem is említve, a legtöbbször a nők ellen irányulnak. Ezek az agresszor férfi tévesen hitt előjogai.
Merj váltani, változtatni!
A legjobb nyilván az lenne, ha megismerkedéskor az ember felismerné a másikban az erre utaló apróbb jeleket. Sokaknak azonban még akkor sem tűnnek ezek fel, amikor már évek óta benne élnek egy ilyen viszonyban. Éppen ezért talán felesleges a nőket, mint állandó, statikus áldozatra ítélt nemet emlegetni, és a férfit kivétel nélkül az agresszor szerepében feltüntetni. Egy kicsit talán olyan, mintha így vagy úgy mindkét nem megdolgozna a társadalom által megvetett, és ugyanazon társadalom elvárásai által fenntartott státuszokért.
Mert a probléma inkább ott van, hogy sokan helyzetükön kevésbé kényszerből, mint inkább passzivitásból nem tudnak változtatni. Ezt erősíti az a körülmény is, hogy az otthon falai mögött folyó erőszak gyakran láthatatlan, ami az áldozat számára megnehezíti a segítségkérést, a környezet számára pedig a segítségnyújtást. A teljes elszigeteltségben nem csak általánosságban, de a vészhelyzetekben is magára marad.
Egy ilyen helyzetben pedig a felismerés a legnehezebb dolog. Mert alkalmazkodni lehet egy uralkodó társhoz, a fizikai és lelki pofonokat meg lehet szokni, de az erőszakot magának az áldozatnak kell felismernie. A változásban neki kell hinnie, és egyedül rajta áll, hogy ki lép e a rákényszerített szerepéből.
A Kék Pont, a Stop-Férfierőszak Projekt és még sok más civil egyesület célja, hogy eszközt és bátorítást nyújtsanak ehhez a változtatáshoz. Mert ennek az estének is, mint ahogy a Nő létünkre sorozat beszélgetéseinek, az volt az üzenete, hogy merj váltani, változtatni!
November 22-től hetente 10-12 fős segítő csoportok indulnak a Kék Pont Alapítvány szervezésében azoknak az érintetteknek, vagy családtagjaiknak, akiknek bármilyen módon közük van a témához.
