A lakásban megülő pára nem a barátunk, ráadásul az egészségre nézve sem túl biztonságos a baciknak és vírusoknak remek táptalajt nyújtó páradús környezet. Amikor azonban a felelőst keressük a kéretlen vendég jelenlétéért, gyakran rossz helyen keresgélünk. Hogy is kerül a pára a lakásba?
Az építkezéssel és felújítással kapcsolatban még mindig él a köztudatban egy rendkívül káros városi legenda. Eszerint a falaknak lélegezniük kell ahhoz, hogy a lakásban egészséges belső klíma alakuljon ki, és ha nem megfelelő anyaggal történik a hőszigetelés, a lakótér „befullad”, „dunsztolódik”, vagyis megreked benne a pára. Ez az igazán érthető, egyszerű modell azonban roppant felszínes is, hiszen az épületenergetikai-épületfizikai folyamatok ennél sokkal összetettebbek.
Óránként egy pohár víz
Vegyünk egy átlagos, 30 nm külső falfelülettel rendelkező, négy ember által lakott lakást. Ennek légterében (ami megközelítőleg 170 légköbmétert jelent) óránként egy pohár víznek megfelelő mennyiségű, 300 gramm pára keletkezik a lakók mindennapi és életfunkcióinak köszönhetően. Bizony, az olyan egyértelmű tevékenységeken, mint a főzés, tisztálkodás, takarítás mellett a légzés és az emberi test kipárolgása is páraképző egy zárt térben. Arra a kérdésre tehát, hogy hogyan kerül a pára a lakásba, a válasz, hogy ott képződik. Valóban gondot okozna, ha ekkora páramennyiség megrekedne a lakásban, de éppen ezért lenne nagy hiba a hőszigetelés és a falazat anyagára bízni a távozását. Könnyű belátni: ha óránként egy pohár víznyi pára el tudná hagyni a lakóteret a falakon keresztül, akkor egy minden oldalról huzatos lakásban laknánk. Ilyen úton a keletkező pára legfeljebb 3%-a diffundál, legyen szó akár csupasz, tehát a felületén lélegző falról szóló történet szerinti falazatról, akár bármilyen hőszigeteléssel ellátottról. A maradék 97-98%-ot szellőztetéssel (vagy szellőztető berendezéssel) lehet csak kitessékelni.
Tényleg „lélegeznek” a falak?
Az a gond a lélegző falak modelljével, hogy éppen csak köszönőviszonyban van a realitással, viszont alaptalan ellenérveket generál egy könnyen elérhető, olcsó hőszigetelő anyaggal, a polisztirollal (EPS, XPS) szemben; a leggyakrabban ugyanis a táblás hőszigetelő keményhabokat éri a vád, hogy elzárják a kifelé igyekvő levegő, s vele a képződő pára útját. Nézzük, mi ebből az igazság!
Mint minden városi legenda, a lélegző falak mítoszának is van köze a valósághoz: a falak – még a szigetelt, vakolt falak is – valóban képesek minimális páramennyiség átengedésére. Ez azonban korántsem úgy történik, ahogy legtöbben képzelnénk! Hogyan „lélegeznek” tehát a falak? Abban talán megegyezhetünk, hogy a szilárd falazaton keresztül nem járhat szabadon ki- és be a levegő. Ha ilyet tapasztalunk zárt ajtók és ablakok mellett, méltán feltételezhetjük, hogy rések vannak a falban – ami a falazat és a nyílászárók találkozásánál, régebben épült házak esetén egyébként nem is ritka. A lélegző falak alatt azonban a párának a helyiségből diffúziós úton, a külső falon át történő eltávozását értik a csöppet sem műszaki fogalmat használók. Így már persze más a leányzó fekvése.
Természetes vagy műanyag?
A lélegző falakat megfojtó, bedunsztoló hőszigetelés tévhitét többnyire a polisztirol műanyag voltára alapozzák, szemben a szálas vagy a „természetes” alapanyagú hőszigetelő anyagokkal (pl. kőzetgyapot, fagyapot), vagy akár a hőszigetelés nélküli falakkal. A műanyag azonban nem az ördögtől való, ráadásul műanyag és műanyag között ég és föld lehet a különbség: gondoljunk csak arra, hogy más eljárással készül egy műanyag edény, mint mondjuk egy végtagprotézis, egy biciklis sisak vagy egy sportcipő talpa. A polisztirol hőszigetelő tábla sajátos buborékos szerkezetét például az adja, hogy mindössze 2% polimer-alapú szárazanyag-tartalommal rendelkezik, egyébként pedig a világ legtermészetesebb dolga, levegő alkotja! A levegővel teli buborékok amúgy a természetben is rendre bizonyítanak hőszigetelési hatékonyságból: ha megnézzük a téli madáretető vendégeit, megfigyelhetjük, hogy a madarak a tolluk borzolásával védekeznek a hideg ellen – a tollazat közé került mikroszkopikus levegőbuborékok felmelegedve védik őket a zimankótól.
Szellőztess!
A polisztirol hőszigetelés taszítja a vizet, ami kifejezetten hasznos tulajdonsága: ennek köszönhetően képes ellenállni a csapadék hatásainak. Ez azonban nincs összefüggésben a lég- és páraáteresztéssel, már csak azért sem, mert – mint minden hőszigetelő anyagot –, az EPS hőszigetelést is rendszerben építik be, melynek részét képezik a dübelek, ragasztók, indítósínek, az üvegszövet, s legvégül a vakolat; így a polisztirol nem önmagában védi a házat.
A lélegző falak modellje tehát egyszerűnek és kézzelfoghatónak tűnik, de ne dőljünk be a látszatnak. A hőszigetelő anyag választását sok minden befolyásolhatja: az ár mellett többek között számít a befektetés megtérülése, a szabványoknak való megfelelés, a könnyű kezelhetőség is. Az épületek hőszigetelésének hatékonysága kulcsfontosságú lesz a környezetszennyezéssel és a klímaváltozással vívott harcban, hiszen a települések károsanyag-kibocsátásának több mint egynegyedét a hűtés, fűtés, energiaellátás teszi ki. Nem szükséges tehát városi legendákkal démonizálni egy olyan korszerű anyagot, ami a kisebb büdzsével rendelkezők számára is lehetővé teszi a minőségi, előírásoknak megfelelő hőszigetelés megvalósítását. A megfelelően hőszigetelt lakás belső klímája pedig jó eséllyel még egészséges is – a szellőztetést azonban nem szabad a falakra bízni; erről bizony magunknak kell gondoskodni – például az ablak kinyitásával.
Még több hasznos információ: Hőszigetelj a holnapért!
