Aki már ismeri a fiatal tehetségekből álló Margaret Island zenekart, az tudja – aki pedig nem, az nyugodtan elhiheti nekünk –, hogy az évszakhoz és a fesztiválhoz illő örömzenével fogják megtölteni a margitszigeti színpadot a nyár első napján.
A formáció alig öt éve alakult, és ezen rövid idő alatt a Hangfoglaló Magyarország fődíját, a Fonogram-díjat és a Junior Artisjus-díjat is elnyerte. Számos alkalommal felléptek külföldön, JumoDaddy-vel és Felcser Mátéval közreműködve írták az EFOTT-himnuszt. A sikerek ellenére a csapatot az örömzenélés határozza meg és viszi előre töretlenül. Egyfajta misszióként tekintenek a magyar népzenét idéző stílus népszerűsítésére.
Öröm-folk-popzenéjük hamar népszerű lett az Eső című dal 2016-os berobbanását követően. A Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint-alapította zenekar hamar állandó színfoltjává vált a budapesti és vidéki kluboknak, fesztiváloknak, és helyet keresett magának a rádiós toplistákon is.
A hét ifjú zenész most első alkalommal ad a névadó sziget szabadtéri színpadán önálló koncertet, de az esemény nem csak emiatt kivételes, hanem azért is, mert ráadásul a Budapesti Nyári Fesztivál nyitókoncertjéről van szó, amely látvány és hangzás szempontjából is sokat ígér.
A Margaret Island nép- és popzenei stílusát ugyanis a Lombos Pál-vezette Heuréka Pop Orchestra szimfonikus zenekari kíséretével ötvözve hallhatják az érdeklődők, egyedi látványvilágba illesztve.
A teljes 2019-es évet a színek bűvkörében tölti a Margaret Island, ennek megfelelően június 1-jén is az évszak tüzes színei elevenednek majd meg a margitszigeti színpadon. Dinamikus, a hallgatóságot magával ragadó dalokat ígér az este, amelyen a régóta sikeres szerzeményeken kívül a legújabb, III. címet viselő album nótái is felcsendülnek újrahangszerelve – és ahogy már említettük, a Margaret Island nyári színeit Lombos Pál szimfonikusai színesítik tovább.
A Heureka Pop Orchestra olyan kiváló művészekből áll, akik Magyarország legnívósabb szimfonikus zenekaraiban (Budafoki Dohnányi Zenekar, Nemzeti Filharmonikusok, Óbudai Danubia Zenekar vagy Budapest Jazz Orchestra) is játszanak, tehetségükhöz tehát nem fér kétség – ahogy ahhoz sem, hogy ezúttal is egy kivételes koncert közreműködői lesznek.
A Budapesti Nyári Fesztivál szezonnyitó Margaret Island-koncertjére június 1-jén 20 órától kerül sor a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.