Biztosan gondolkodtatok már azon nagybevásárlás közben, hogyan kerül a polcra egy-egy kedvenc terméketek. Aki igazán tudatos vásárló, tüzetesen átnézi a csomagoláson lévő alapanyagokat, de annak is szeret utána járni, hogyan lesz ezekből az alapanyagokból késztermék. Talán ezért is imádjuk a „Hogyan készült?” jellegű dokumentumfilmeket: szeretünk a kulisszák mögé nézni, és meglátni, hogy az üzemi gyártásban ugyanúgy szükség van gondos kezekre és szakértelemre, mint egy kistermelőnél.
Ezt az élményt hozta el a Nyisd Ki a Nestlét! kampány, amely a magyarországi gyártást és a Nestlé márkái mögött zajló csapatmunkáját mutatta be kisfilmeken, a hazai dolgozók szemén, illetve blogger-együttműködéseken keresztül. Mivel Magyarországon - a felmérések szerint - 10-ből 9 család konyhájában megtalálható valamilyen Nestlé-termék, a vállalat fontosnak tartja, hogy a mindennapi gyártási és termékfejlesztési folyamatokat érthetővé tegye a fogyasztók számára. A négy videóban a Magyarországon elérhető, népszerű Nestlé-termékekről, mint a MAGGI a Nestlé gabonapelyhek, a Nescafé és Nesquik család, illetve az üreges (ünnepi) csokoládék, a központban és a gyárakban dolgozó szakembercsapat osztja meg a kulisszatitkokat.
Négy népszerű véleményvezér – Takács Nóra életmódblogger, Fördős Zé gasztroblogger, Csorba Anita életmódblogger és Suri Dominika cukrász, influencer – meghívást kapott a diósgyőri üregescsoki-gyárba, mely a világ 25 országába készít termékeket, és megismerhették a tervezés és gyártás minden lépését. „Izgalmas látogatás volt, ritkán lehet ennyire testközelből figyelni egy termék megszületését. – mesélt tapasztalatairól Takács Nóra. „Mi is kipróbálhattuk, hogyan kell egy csoki tehenet kézzel fóliába csomagolni, hogy az olyan legyen, mint a boltokban. Mondanom sem kell, nem ment könnyen” - tette hozzá. Fördős Zé számára a legmeglepőbb a minőségellenőrzés volt: „Szinte naponta dolgozom csokis alapanyagokkal. Érdekes volt látni, hogy egy kóstolónak nem csak az ízt, állagot, illatot, hanem még a csokoládé roppanását is figyelnie kell, mielőtt kiengedi a gyárból a terméket.”