Összefognak a hazai PR legjobbjai

Olvasási idő kb. 5 perc

2015 februárjában „PR kommunikáció a gyakorlatban” címmel indul képzés: a kommunikációs szakma legnevesebb hazai képviselői adják át tudásukat. B. Csejtei Ildikóval, a képzést indító Independent Media Education Centre (IMEC) egyik alapítójával beszélgettünk a szakmáról és a februárban induló képzésről.

Miután B. Csejtei Ildikó, többek között a TV2 csoport és a Sanoma Budapest korábbi marketing- és kommunikációs igazgatója tavaly nyáron távozott a TV2 csoporttól, elhatározta, hogy mindazt a tudást és tapasztalatot, amit a szakmától kapott, megpróbálja továbbadni másoknak. Ötlete nyomán Liptay Gabriellával, az SQ Invest portfólió-igazgatójával, aki korábban több nagy telekommunikációs cég, illetve a Libri kommunikációs igazgatójaként is dolgozott, közösen megalapították az Independent Media Education Centre-t (IMEC). A központ egyik első projektje egy széles szakmai összefogásban megvalósuló kommunikációs tematikájú képzés, amelyhez a Budapesti Corvinus Egyetem is csatlakozott szakmai partnerként.

Mi a lényege az IMEC képzésének?

Csejteiék egy olyan képzési programot álmodtak meg, mely során a résztvevők valós és naprakész információkkal találkozhatnak. Az átfogó tematika felöleli többek között a kommunikációs stratégiaalkotást, a sajtókapcsolatok működtetését, a nemzetközi kommunikációt és a külső és belső PR összehangolását. Szó lesz a médiapiac felépítéséről, az egyes media szektorokról, a közösségi média erejéről, válságkommunikációról. Külön foglalkoznak speciális szektorok kommunikációjával, mint pl. a gyógyszeripar, a pénzügyi szektor, a kulturális intézmények vagy nonprofit szervezetek, de érintik a művészek és képernyősök, intézményi és vállalati vezetők építését is PR eszközökkel, beleértve az elektronikus médiában történő szereplést is.

Csejtei nagy elismerésnek tartja, hogy a kezdeményezést Magyarország vezető közgazdászképző intézménye, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) szakmai partnerként támogatja.

Az izgalmasan felépített tematika mellett különlegessége az oktatási programnak, hogy ezt a tudást a szakma aktuális legjobbjaitól, gyakorló, ismert és elismert szakemberektől kaphatják meg a résztvevők, aki szinte kivétel nélkül elfogadták a felkérést.

Kik ezek a legjobbak?

A negyven „kiválasztott” között szerepelnek olyan hétköznapi körökben is ismert nevek, mint Geszti Péter, az egyik legsokoldalúbb közszereplő hazánkban, emellett kiváló reklámszakember is; Ómolnár Miklós, a Story és a Best magazinok alapítója és korábbi főszerkesztője; Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője és Bereczki Zoltán színész, a profi imázsépítés hazai iskolapéldája. A magyar sajtó és újságírás legmagasabb szintjei is képviseltetik magukat: előadóként részt vesz Murányi Marcell, a Népszabadság főszerkesztője, korábban évekig a Blikk főszerkesztője, Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője, Dudás Gergely, az Index főszerkesztője, Módos Márton, az Inforádió főszerkesztője, és Tiszttartó Titusz, a ClassFM programigazgatója is. Rajtuk kívül számos hazai és regionális nagyvállalati kommunikációs és PR vezető is elő fog adni (Richter, Tesco, Telenor, GE, MOL, Coca Cola, KHB, Alllianz stb.), csakúgy mint több kommunikációs ügynökség vezetője, de képviseltetik magukat nonprofit intézmények, szervezetek is. Ugyanakkor szelekció nem elsősorban az aktuális munkakör alapján történt, az érintettek évek óta dolgoznak a szakmában, tapasztalt, elismert szakembereknek számítanak.

Tanulni kell

Csejtei szerint manapság a fiataloknak jóval nehezebb dolguk van az egyetem elvégzése után, mint 10-15 évvel ezelőtt: a kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt nehezebb elhelyezkedni a munkaerőpiacon, a kommunikációs területeken pedig egyértelműen kevesebb az álláslehetőség. A PR iránt érdeklődő egyetemistáknak pont ezért lehet hasznos a IMEC: az egyetemen tanultakat kiegészíthetik gyakorlati tudással, és többféle területet is megismerhetnek.

Az IMEC célközönsége azonban szélesebb ennél. A központ alapítója szerint a szakmában dolgozók gyakran elzárkóznak a hasonló képzési lehetőségektől, pedig mindig lehet, és a mai világban kell is fejlődni. Egyáltalán nem szégyen beismerni, hogy kölcsönösen tudunk tanulni egymástól.

Tapasztalt szakembereknek is hasznos a program, hiszen töményen, jól struktúrált rendszerben ismerhetik meg a PR kommunikáció teljes keresztmetszetét, olyan sokszínű tolmácsolásban és megközelítésben, ami egyedülálló módon közvetíti a szaktudást. Így beleláthatnakmások munkájába, a kommunikációs szakma számukra kevésbé ismert területeibe, hiszen ritka az, hogy valaki ugyanolyan jól ismerje a bulvármédia mozgatórugóit, mint mondjuk a pénzügyi szektor kommunikációját.

A képzés időpontja: 2015. február 17-től 12 héten át minden kedden este, megközelítőleg 2-2 óra

Jelentkezési határidő: február 8.

Jelentkezés: www.independentmedia.hu

További információk: www.facebook.com/IndependentMediaEducationCenter

info@independentmedia.hu

Ezt a cikket nem a Dívány szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Érdekességek