Színek, formák, számok és méretek

Olvasási idő kb. 3 perc

Gondolkodtál már azon, vajon mit és hogyan érzékelnek a kicsik a világból? Mi alapján osztályozzák a tárgyakat, illetve azok tulajdonságait? Ebben a tanulási folyamatban hihetetlenül fontos szerepe van a készségfejlesztő játékoknak és nekünk, szülőknek egyaránt!

A kreatív építőjátékok különösképpen segítik a fejlődés folyamatát, hiszen a szórakozás mellett tudatos és tudatalatti szinten is egyre több tudást adnak át a piciknek. A gyermekek természetükből fakadóan imádnak építeni, bármiről is legyen szó, és miközben építenek, tökéletesen beleélhetik magukat saját fantáziaviláguk történeteibe,valósággá változtathatják azt. Így nemcsak a képzelőerejük fejlődik, hanem térlátásuk és térérzékelésük is, ami számos készség alapja, illetve kifejezetten fontos a sikeres óvodai-, iskolai évekhez egyaránt. Az építő játékoknak megvannak a konkrét szabályai és céljai, amiket a kicsiknek mindenképpen figyelembe kell vennie, meg kell jegyeznie. Ezek a kisebb szabályrendszerek segítik a gyermekeket a tanulásban és fejlődésben, mindeközben mégsem szabnak számukra korlátokat, hiszen kizárólag rajtuk múlik, hogy pontosan mit és hogyan valósítanak meg. Az építés fejleszti a gyermekek rendszerben történő gondolkodását, illetve segít megtanítani őket arra, hogyan oldják meg kreatívan és önállóan a felmerülő kihívásokat, problémákat.

A formák és méretek világában a mozgástanulás a legfontosabb, így például egy torony felépítése sorozatos mozgásformák elsajátítását követően valósulhat meg, ami gyermekeinknek sikerélményeket szerez. Annak érdekében, hogy a kicsik megtanulják szavakban kifejezni és érzékelni is a méreteket, dimenziókat, sok kifejezetten érdekes, izgalmas játékot mutathatunk nekik, így a hasznos tudást szórakoztató módon sajátíthatják el. A LEGO DUPLO készletek kifejezetten a kis építőmesterek számára készültek, így arra hivatottak, hogy segítsenek gyermekeinknek kreativitásuk, fantáziaviláguk, problémamegoldó és kommunikációs készségeik fejlődésében, ám emellett szórakoztassák is őket. Kifejezetten hatásos tanulási módszer, ha a délutáni séták alkalmával elmeséljük a gyerekeknek, hogy a fák, az épületek milyen magasak, az utak milyen hosszúak vagy szélesek. Ezt a tudást később hasznosítsuk a játékidő alatt is. Építsünk a kicsikkel együtt LEGO DUPLO kockák segítségével tornyokat, széles-magas várakat, fákat, házakat, bármit, ami csak eszünkbe jut. Egy másik szuper dimenzió tanulási módszer, ha a gyermekszoba falára egy színes mérőszalagot szerelünk, amit akár a lurkóval együtt is feldíszíthetünk, később pedig rendszeresen jelöljük rajta egy színes filccel, vagy matricával, hogy éppen milyen magas! Ez az ötlet nemcsak tökéletes tanítási és összehasonlítási módszer, hanem maradandó, szívet melengető emlék is lesz egyben.

A LEGO® DUPLO®Minden egy csomagban játék szett tökéletes bevezetést jelent a legapróbbaknak is a kreatív építés világába. A doboz fedele építőlapként szolgál és az élénk színekben pompázó, illetve díszített elemek segítségével bármilyen figura vagy forma felépíthető.

A hagyományosnál kétszer nagyobb LEGO kockák kifejezetten az apró kezeknek készültek; sokkal könnyebb őket megfogni, egymáshoz illeszteni és biztonságosak is, így garantált sikerélményt biztosítanak a kis építőmesterek számára. Az építőkészlet kifejezetten támogatja a gyermekeket abban, hogy határtalan kreativitásukat és képzelőerejüket kamatoztatni tudják, különösképpen a kockák változatos formájának is díszítésének köszönhetően.

Nagyszerű kreatív játéktippek találhatók a www.DUPLOvilag.hu weboldalon.

Ezt a cikket nem a Dívány szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek