Húsvétkor még mindig sok ittas vezetővel szemben kell intézkedniük a rendőröknek.
Nem csupán a jogosítványát, hanem a biztosítási fedezetet is elveszítheti az, aki ittasan ül volán mögé – adta hírül a Pénzcentrum.hu. Mint azt az Insura.hu biztosításközvetítő portálra hivatkozva megírták, hiába köt valaki jó casco biztosítást a járművére, ha ittas vezetésen kapják, a biztosítási feltételek szinte minden esetben kizárják a kártérítést,
ha a sofőr véralkoholszintje 0,8 ezrelék fölötti.
Emellett hasznos tudni azt is, hogy noha a kötelező biztosítás (kgfb) térít a balesetben vétlen félnek, az összeget – vagy annak egy részét – a biztosító utólag behajtja a károkozón. Mi több, a jogszabály szerint a kifizetett kártérítéseket a biztosító 5 millió forintig követelheti vissza a sofőrtől, ha a járművét alkohol vagy más szer hatása alatt vezette.
![Nemcsak a jogosítványukat, hanem súlyos összegeket is bukhatnak az ittas sofőrök](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5562/55625/556250/55625053_6469adbd739482d836b1819456ed4365_wm.jpg)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) korábbi tájékoztatása szerint tavaly húsvétkor csak Budapesten 122 ittas vezetővel szemben intézkedtek a rendőrök. Azt, hogy az ünnep alatt továbbra is probléma az ittas vezetés, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai is bizonyítják: 2023-ban 1039 alkalommal okoztak személyi sérüléssel járó közlekedési balesetet az ittas sofőrök, akik kétharmada autóban ült. Az esetek kisebb százalékában történt baleset motorra, valamint biciklire ülő ittas közlekedők miatt.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés