Francia káromkodás a konyhában

Olvasási idő kb. 2 perc

anthony-bourdainFurcsán kezdődött a viszonyunk, olyan volt, mint először szexfilmet nézni, de aztán én is kurvának kezdtem hívni a kovászt, új könyvében ráadásul zseniális receptekkel és gyönyörű fotókkal áll elő – francia ételeket főzni amúgy is maga az otthonos melegség.


Sok receptet írtunk már itt a Díványon, most ajánlanék egy szakácskönyvet is.
Anthony Bourdain: Francia bisztrókonyha című szakácskönyvét imádom. Pedig Bourdain-nel furcsán kezdődött a viszonyom.

francia_bisztrkonyha

Nem ismertem őt, amikor arra vártam a kórházban, hogy megszülessen a kisfiam. A földszinti könyves stand árulta előző könyvét, a Konyhafőnök vallomásait, és megvettem. Az a könyv nem szakácskönyv volt, inkább regény.
Két nap alatt kiolvastam, de valahogy nem lettem rajongója a fickónak. Túl sok volt benne a férfi hímtag emlegetése, és a folyamatos káromkodás. Mégis érdekelt, olyan volt, mint amikor először néztünk szexfilmet a barátnőimmel általános iskolában. Kicsit taszított először, de a kíváncsiság győzött.

Másnap, amikor hazavittem a fiam a kórházból, első dolgom volt a könyv hatására kovászt készíteni, hogy évekig azzal süssem a kenyerem. Sőt, én is kurvának hívtam a fortyogó, cefreszagú trutyit a könyv után szabadon.

És most megjelent a legújabb könyve, zseniális, egyszerű, mégis izgalmas receptekkel, és csodálatos fotókkal.

Persze most is leteremt az első fejezetben, de ad egy kis kapaszkodót, hogy mégse érezzem magam akkora lúzernek! Francia ételeket főzni maga az otthonos melegség. Semmire nem szabad az időt sajnálni, és bár minden alapanyag csak a legkiválóbb lehet, mégis viszonylag olcsó, kiadós ételek.

Ha beleolvasol a könyvbe, garantálom, hogy hatalmas alaplé főzésbe kezdesz, veszel pár vastagaljú lábost, zöldfűszereket ültetsz a balkonládába, és alig várod az estét, hogy nekiláthass a vacsorának!

 

konyv-moly-try

Anthony Bourdain: Francia bisztrókonyha
Tercium kiadó, 4970 Ft

 

Ha ez bejött, nézz rá erre is:

A quiche (ejtsd: kís) francia étel, amelyet fogyaszthatunk reggelire, előételként vagy gyors vacsorának – és ha már itt tartunk, elég jó uzsonna is lehet belőle. A legegyszerűbb, ha quiche-t készítesz vacsorára, másnap pedig elcsomagolod a maradékot tízóraira, uzsonnára. | Vacsorából uzsonna francia módra


Oszd meg másokkal is!
Érdekességek