Négy neves és ismert budapesti cukrászda bejglijéből vásároltunk, hogy megversenyeztessük őket, illetve kiderüljön, melyikre érdemes pénzt áldozni, ha lusták vagyunk magunknak sütni, vagy ha nincs kéznél az anyukánk. Sajnos a Horváth Cukrászda november végén még nem árusított semmilyen bejglit, ezért ők eleve be se nevezhettek a játékunkba. Vaktesztet csináltunk, mert az izgalmasabb.
Az elvárási horizont
Már a beszerzés első pillanatában szívinfarktust kaptunk, mert az Auguszt Cukrászda kétezer forintot kért egy rúd bejgliért. Csak később derült ki, hogy mégsem ez lesz a legdrágább termék a mezőnyben. Dóra előre kijelentette, hogy őt nem fogja zavarni, ha szeletelés közben atomjaira hullik a bejgli, mert egyrészt megszokta, másrészt neki szép úgy is. „Nagymamám hedonista karácsonyainak része volt egykor a kanalas bejgli, amelyet szétfeszített a duzzadó töltelék. A kóstolt bejglik egy része szétesett, ez számomra nem hiba.”
Iván más iskolán nőtt fel, mint Dóra, ezért csak pár ponton egyezett a véleményük. „Alapvetően kijelenthető, hogy a bejgliiparnak ez a szelete – a cukrászdák – nagyjából tisztában van a jó bejgli követelményeivel úgy szakmailag, mint emberileg, a tészta töltelék aránynál sikerült végre az üdvözítő princípiumokat követniük.” Abban nagyjából az összes teszter egyetértett, hogy a cukor hozzáadásánál senki nem volt szűkmarkú, ami viszont nem példaértékű gondolat.
„Habár még csak bölcsödébe jár az első magyar nyírfacukor-generáció, akik a természetközeli, visszafogottan édes ízekre fixálódnak orálisan, én mégis, a finomított cukor és E-szám generáció tagjaként kimerültem ezeknek a süteményeknek az édességétől” – így elmélkedett a Dóra, aki végig élvezte a majd kétórás kóstolgatást.
Vanilin Cukrászda
A cukrászdában egy rúd mákos és egy rúd diós bejgliért 2600 forintot fizettünk. A csomagolás nélkülözött mindenféle ünnepi érzést, cserébe praktikus volt. A rúd alján kartonlap, a tetején folpack, sőt, azt is el lehetett olvasni, meddig érdemes elfogyasztani. „Csuda száraz, ezért érdemes kísérletezni azzal, hátha pálinkakorcsolyának kiváló. Fűszer bőségesen van benne, mazsola is” – vélekedett Dóra Vanilinék diósáról, amivel Jolán is egyet kellett hogy értsen, bár ő kiemelte, a nagyobb diódarabok bearanyozták a kóstolás kezdetét.
Hajni ehetőnek titulálta ezt a műremeket, de a mákos testvért büdösnek érezte. Ezt a kirohanást rajta kívül senki nem tette meg, inkább dicsérték, mint az olyan gyermeket, aki, ha tüsszent, a szája elé teszi a kezét. „Mind közül a legédesebb, ráadásul ez az édesség a lecsengésben nem is cukrot, hanem valami édesítőszert idéz” – mondta Iván, akinek Dóra tudott csak lágyítani a szavain. „A fűszerei nem tolakodnak, ez a bejgli olyan, mint egy jó eladó: nem nyit be utánad a próbafülkébe, hogy jó lett a felső?”
Auguszt Cukrászda
Ahogy arról a cikk elején már beszámoltunk, kisebb sebészeti beavatkozásra volt szükségünk, mielőtt fizettünk és távoztunk volna az Augusztból, hiszen 4000 forintunknak intettünk búcsút. „Könnyű, nem egész estés darab, ha a karácsonyi vacsorán komoly témák is felvetődnek, akkor ez a bejgli biztos nem fogja elterelni azokat” – vágta rá Dóra, akinél csak Jolán rakta magasabbra a lécet. „Dicséretesen vékony és tökéletes állagú tészta, a tölteléket sem sajnálták.” Hajni is rögtön beleszeretett, mert vékony volt a tészta, nem is tört szanaszét, gusztusos volt a töltelék.
„Mákfüggő vagyok, de ezt inkább az elvonási tünetek enyhítésére fogyasztanám - mondta Dóra, de Iván se fogta vissza magát. „A mákos is és a diós is ízre nagyszerű, harmonikus, a mákban halvány narancshéj, illetve az európai értelemben vett úgynevezett karácsonyi fűszerkeverék hangulata, szép lecsengés, kellemes struktúra, ropogós savak. A mazsola használata túlzott, a mákos tölteléket szottyossá tette. Nyitás és vágás után érdemes levegőztetni, hogy minimálisan kiszáradjon.” Hajni bezzeg rajongóvá vált: ha valaha is bejgli-fogyasztóvá válok, csak ilyet szeretnék enni.
Szalai Cukrászda
Ár-érték arányban itt csalódtunk. Szalaiék 3400 forintot kértek két olyan rúdért, amiért utólag is sajnáltuk a pénzt. ”Kezdtem azt hinni, hogy minden cukrásznőnek van egy török baklavakészítő szeretője. A titkos románc édes” – fejezte ki magát Dóra, holott a Szalai bejgli pusztán csak iszonyú édesre sikeredett, ahogy Jolán megfogalmazta. Bár Jolán a maga módján beleszeretett, hiszen még azt is hozzátette: édesítőszeres utóízben gazdag. Hajnit már a diós külleme sem győzte meg, egy ideig azzal áltatta magát, hogy fotósunk, Bogi képtelen tisztességesen felszeletelni a bejglit. Nem tudni, hogy mára belátta-e már, hogy nem, nem benne volt a hiba.
Dóra úgy érezte, a mákosban annyi gyümölcs van, mint amennyi strassz egy Dolce&Gabbana öv csatján, de aztán rájött, igen, ez látványos, de nem emiatt került sokba. Iván viszont kegyetlen volt, a kritikája alkalmas arra, hogy végleg le lehessen számolni egy kontár bejglimaffiával. „Az atomjaira morzsolódott tészta, és a keresztmetszetben megmutatkozó aránytalanságok intergalaktikus fail felé mutattak. Vastag, száraz tészta, nem is igazán bejglitészta - inkább kiszárított piskóta -, száraz a töltelék is.”
Daubner Cukrászda
A két rúdért cserébe 2200 forintot hagytunk a cukrászdában. A kiszolgálásra nem szívesen emlékezünk vissza, mert az annyira felháborító volt, hogy most hónapokig ignorálnunk kell őket, különben nem áll vissza a világ rendje. Viszont kaptunk rusztikus bejglit, amiben jól esik néha nagyobb darab diókra harapni. „Készítőjét láthatóan nem szédítette meg a molekuláris gasztronómia, mer ellenállni a trendeknek” – fogalmazta meg Dóra, akit hidegen hagyott Jolán „de gyerekek, ennek nyers a tésztája?” – kérdése. Tagadhatatlanul volt némi mellékíze, és valami ráragadt az ember szájpadlására, de ezt Iván fogalmazta meg csudaszépen.
„A mákos is és a diós is grízes volt, de ízre nagyon jó. Mákosban ezt ítéltem a legjobbnak, a diósnak viszont az a kis savanykásság sajnos nem állt olyan jól, mint azt a pékasztalnál kiszámolták kockás papíron.” Dóra a mákost kitüntetnivalóan édesnek titulálta, Hajni szintén úgy érezte, a tészta nem sült meg teljesen.
A lecsengés
A mérleg Auguszték felé billent, de az ár miatt nem biztos, hogy ők a tuti befutók. Vanilin meglepően jó volt, és nem volt auguszti ára sem. Szalaiékban csalódtunk, pedig nagy kedvenc, mert olyan náluk, mint a nagyinál besütizni. A Daubnerről viszont megtudtuk, hogy nem jó kategóriában versenyeztettük. Náluk a szilvás mandulást érdemes venni.
Fotó: Katona Boglárka
