A mézes pálinka volt a fesztiválozók kedvence

Olvasási idő kb. 1 perc

A pálinkakészítők körében csökken az ellenszenv a mézes párlatokkal szemben, kezdik elfogadni, hogy ez a legkedveltebb fajta.

„A mézes továbbra is a legkeresettebb pálinka" – értékelte a négynapos Budapesti Pálinkafesztivált Maros Róbert főszervező, aki szerint a pálinkakészítőknek egyre inkább csökken az ellenszenve a mézes párlatokkal szemben és elfogadják a tényt, hogy a fogyasztók számára ez a legkedvesebb. Továbbá kiderült, hogy a rendezvényen debütáló pálinkakoktélok is sikeresen szerepeltek, a vendégek előszeretettel ittak a profi mixerek által kevert italokból.

A fesztiválon a Györkönyi Márton és lányai standja volt a leglátogatottabb, ahol több mint négyszáz pálinkából választhattak maguknak a vendégek. A pálinkák mellett a házi sajtok, a finom borok, a pezsgők, és a kolbászok is keresettek voltak.
Egy év eleji felmérésből kiderült, a tömény szeszes italok hazai eladását tekintve a rangsort a pálinka vezeti a bitter (keserűfélék) és a brandy előtt, majd következik a vodka, a likőr, a vermut a whisky a rum és a gin. Az ACNielsen Piackutató Kft. felmérése szerint értékben stabil az égetett szeszesitalok kiskereskedelmi forgalma, viszont mennyiségben 5 százalékkal csökkent.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek