Fotó:
Sáfár Zsófia / Dívány
Nem a legjobb időt fogtuk ki a Krisztus-szobor meglátogatásához.
De útközben legalább találkoztunk néhány makival.
És a kilátás is kárpótolt.
"A csend ritka jelenség Rio utcáin. Amerre csak jártam, bömbölt a rádió, vagy éppen csoportos muzsikálásba és táncolásba botlottam."
"Lenyűgözött az a kontraszt, hogy a nagy szegénység, a mindennapos megélhetési nehézségek ellenére mennyire életvidámak itt az emberek. Ők tényleg tudják értékelni az élet apró örömeit."
Séta a Copacabana strandon.
Standok a villamossínek közvetlen közelében. Nem szívbajosak a rióiak.
Ez pedig egy december 24-ei látvány a belvárosban, a last minute karácsonyi bevásárolások után.
Azért is szerettem bele Rióba, mert...
...világváros lévén tele van zöld területtel, természeti kincsekkel.
Gustavót, aki tizenhét évesen nagy szenvedélye, a capoeira miatt költözött Rocinhába külvárosi otthonából, az egyik nomád révén ismertem meg.
Lelkes kíváncsiskodásomra válaszul fel is ajánlotta, hogy körbevezet szeretett birodalmában.
Zsúfolt, kacskaringós, meredek utakon és szűk utcácskákon keresztül zötyögtünk fel a favela legtetejére, ahonnan csodálatos panoráma nyílik Rio de Janeiróra. Mintha az itt élő, legszegényebb családokat a nem mindennapi látvány igyekezne kárpótolni. Nyomasztó kontraszt.
"Mindannak ellenére, amit korábban a favelákról hallottam, egy percig sem éreztem magam veszélyben, sőt az volt a benyomásom, hogy egy óriási faluban járok (nem hivatalos adatok szerint kb. 180 ezren lakhatnak Rocinhában), ahol családias atmoszféra uralkodik, mindenki ismer mindenkit, és ahol az emberek önzetlenül segítenek egymásnak."
Utunk végén Gustavo és társai egy látványos capoeira-showval is megleptek.
December 31-én megmásztuk néhány nomáddal a Dois Irmãos-hegyet, ahonnan ráláttunk egész Rocinhára...
Összerezzentünk, amikor lövéseket hallottunk odalentről, de aztán egyre gyanúsabb lett, hogy kétpercenként ismétlődnek a durranások. Egy faveliabeli lánytól utólag megtudtam, hogy csak a szokásos év végi petárdázásnak voltunk fültanúi.
A Tijuca Nemzeti Parkban barangolva bukkantunk erre a gondosan összeállított adományra. Carol szerint – a cigaretta, a pezsgő és a kártyalapok alapján megítélve – Zé Pilintrának, az umbanda nevű afrobrazíliai kultusz meghatározó szellemi lényének szánták. A hidelem szerint Pilintra a szerencsejátékok, a bohém életmód, és egyben a szegények védőszentje.
A Copacabana strand már napokkal a szilveszteri mulatság előtt ünneplőbe öltözik.
Három millió fős buliban sem jártam még. A megfáradt szilveszterezők egy része elég korán hazaszállingózott, de mi virradatig kitartottunk.
"A napfelkeltében battyogva elbúcsúztam a hegyektől, a tengertől, a parkoktól, a Krisztus-szobortól, és legújabb kedvencemtől, a coxinhastól (csirkekrokett) is. De gondolatban már az esti, São Paulóba tartó buszon ültem. Onnan indult másnap a gépem Santiago de Chilébe. Új év, új ország. Izgatottan vártam a folytatást."