Fotó:
Kaszás Tamás / Dívány
Khaled a háborús Szíriából érkezett 2014-ben, fiatal felesége pedig jelenleg is Aleppóban él, abban a városban, ahol decemberben nők és gyerekek tízezrei haltak meg a rezsim rakétatámadásai során.
Miran azért indult el egyedül - mint ahogy még sokan mások - mert nem akarta kitenni feleségét a bizonytalan és köztudottan életveszélyes útnak
"Ez a rakéta a feleségem házát is eltalálhatta volna, ami a találatot kapott épület szomszédságában áll."
Khaled gyerekkori barátja mellette sétált, amikor egy mesterlövész agyonlőtte.
Az idősek otthonában kertet gondoz és apróbb szerelési munkálatokat végez.
Itt éppen ajtórácsot fest.
Reggel nyolckor már dolgozik.
“Egyetlen dolgot sajnálok: hogy aggodalomból otthagytam a feleségemet. Lehet, hogy nehéz lett volna az út, de nem lett volna veszélyesebb, mint túlélni neki Aleppóban”
Khalednek szerencséje volt, hogy talált legális, bejelentett munkát.
A munkahelyén hamar befogadták a munkatársak.
Egyelőre ez a szoba az otthona.
Khaled barátkozó természetének köszönhetően már viszonylag sok ismerősre tett szert.
Szabadnapján, és munka után általában a barátaival találkozik.
Khaled még a jogszabály módosítás előtt érkezett vissza Magyarországra, így a bicskei befogadó állomáson várhatta ki az eljárás eredményét, így került kapcsolatba a Magyar Helsinki Bizottsággal is.
Míg Layal Aleppóban, Damaszkuszban és Bejrútban próbálta a szükséges dokumentumokat beszerezni, addig Khaled a bicskei befogadó otthonból kikerülve igyekezett talpon maradni, ami Magyarországon egy menekült számára nem egyszerű feladat.
“Egyetlen dolgot sajnálok: hogy aggodalomból otthagytam a feleségemet. Lehet, hogy nehéz lett volna az út, de nem lett volna veszélyesebb, mint túlélni neki Aleppóban”