Fotó:
Sáfár Zsófia / Dívány
Yvonne-nal, a fogadócsaládom háromgyerekes anyukájával kitesszük a legkisebbet, a tízéves Zhant a suli bejáratánál, majd elugrunk a közeli piacra, amíg megérkeznek a tanárok...
...a segítségükkel valahogy csak besétálok.
Piacozás után Yvonne visszakísér az iskolához, melynek udvarában már javában zajlik a hétindító ceremónia. A kapu mellől figyeljük, ahogy az álmos-lelkes diákok kórusban felelnek a pódiumon szónokoló tanárok bölcs gondolataira. „Csak a szokásos értékelő és motivációs beszédek. Harminc-negyven percig szokott tartani, utána kezdődnek a tanórák” – magyarázza, majd mielőtt elköszön, bemutat a két iskolaőrnek és megbízza őket azzal, hogy a műsor végeztével szóljanak egy-két szót az érdekemben az igazgatónőnél.
Néhány perc múlva már az iskola folyosóin sétálunk NG Saiw Lan, angolosított nevén Elizabeth Teresa NG igazgatónővel.
Az iskolaelőkészítő csoportokhoz vezető folyosó.
Be-bekukkantunk a nyitott ajtóknál zajló tanórákra.
Ki némán lapít, ki kíváncsian firtatja, mit keresek errefelé, ahol a madár se jár.
„Nincsenek hozzászokva idegen látogatókhoz” – súgja oda Elizabeth, ám egyből feloldódnak a szégyenlősebbek is, miután mesélek egy kicsit magamról.
A maláj és az angol nyelv iskolatípustól függetlenül kötelező tantárgy, ami azt jelenti, hogy négyéves koruktól anyanyelvük mellett két másik nyelvvel is intenzíven ismerkednek a gyerekek.
A pedagógusok az iskola épületének csinosításán, otthonosabbá tételén is serényen dolgoznak.
Folyik a munka a tanórákon.
A röpke szünetekben is dolgoznak az agytekervények.
A testnevelésóra menetéről és hangulatáról saját iskolás éveim jutnak eszembe...
...a bemelegítés és a kötelező körök lezavarása után jöhettek az ügyességi és a labdajátékok – kinek mihez volt éppen kedve.
Az igazgatónő a felújított iskolai könyvtárban is büszkén körbevezetett.
„Bőven eleget ahhoz, hogy ne unatkozzunk" – feleli egy harmadikos fiú, amikor a tízórai szünetben azt firtatom, mennyi házi feladatot szoktak kapni. „De azért nem is szakadunk meg a leckeírásban" – helyesbítenek az osztálytársak.
Mint mondják, legkésőbb délután háromkor már otthon szoktak lenni akkor is, ha a tanórákat valamilyen délutáni foglalkozás követi. A legnépszerűbb a kosárlabda, az asztalitenisz, a kínai sakk, a tollaslabda, a cserkészet és a kalligráfia, de az ötödikesek által szervezett rajzszakkörhöz vagy a könyvmolyok klubjához is bárki csatlakozhat. „Ott mindig gyorsan elrepül az idő!" – véli az olvasókör egyik új tagja.
Az egyik osztályterem kívülről.
Minden óra nyitott ajtók mellett zajlik.
Visszasétálok az igazgatói irodába, hogy elbúcsúzzak Elizabethtől, aki éppen kínai fogalmazásokat javít, és láthatóan igencsak mulattatja a feladat. „Ez a fiú egy igazi kis Mo Jen! Hat oldalon át sztorizgat arról, hogy milyen kalandokba keveredtek a szünetben a kutyájával" – áradozik meghatottan.
Miközben az igazgatónő a kapuig kísér és néhány szót vált az iskolaőrökkel, én a kerítésen keresztül történő etetés látványával vagyok elfoglalva. Első blikkre talán börtönvizitet idéző hangulata van, de most már tudom, mekkora a kontraszt a látszat és az iskola falain belül zajló valóság között.