Fotó:
williamutermohlen.org
Már New Yorkban és több nagyvárosban is kiállították a londoni származású festő, William Utermohlen 1996 és 2007 között készített munkáit az elmúlt években.
A művész ugyanis nem mindennapi projecttel hívta fel magára a szakma és a közönség figyelmét, saját szellemi leépülését örökítette meg, miután Alzheimer-kórt diagnosztizáltak nála 1995-ben.
Utermohlen elméjének fokozatos hanyatlását dokumentáló, utolsó önarckép sorozatát nagyjából öt év alatt festette meg.
A festőről a művészettörténész felesége és orvosok is egyöntetűen azt mondták, hogy látszólag tudatában volt az időnek, és bár tisztában volt azzal, mikor térbeli hiba csúszott a munkájába, de azt már nem tudta kitalálni, hogy hogyan lehetne kijavítani azt.
A festő pszichoanalitikusa szerint a festmények szomorúságot, szorongást, lemondást, gyengeséget és szégyen érzetet ábrázoltak.
Dr. Bruce Miller, a San Francisco-i egyetem neurológusa az agyi betegségben szenvedő emberek művészi kreativitását tanulmányozza, szerinte néhány beteg kifejezetten nagy dolgokat képes alkotni a betegsége alatt is.
„ Az Alzheimer-kór leginkább a jobb halántéklebenyt érinti. Utermohlen művészete egyre elvontabb, ahogy a képei is egyre homályosabbá, inkább szürreálissá válnak. Néha viszont kifejezetten szép, finom színekkel dolgozott. „ – mondja a neurológus.
„Mindig is kívülálló volt, soha nem csinált semmit másokkal egy időben. Mikor mindenki absztrakt expresszionista képekben gondolkodott, ő csak figurákat festett. Furcsa, hogy egy ilyen keserédes eset kellett ahhoz, hogy ismertek legyenek a munkái.” – mondta a művész özvegye.