Sokan szerették, de még többen meg lettek volna paradicsomos káposzta nélkül is. Ha szerencsénk volt, a beledobott fasírt nem lett annyira főzelékes
Sokak kedvence volt a grízes tészta, de persze akadt olyan is, aki szívesen lecserélte volna akár egy paradicsomos káposztára is
Válogatott gusztustalanságokkal ruháztuk fel a tojáslevest is, amit a legtöbbször érintetlenül vittünk vissza
Bár a témában készült felmérésről nem tudunk, annyi biztos: a finomfőzeléket az iskola 98 százaléka ki nem állhatta
Ugyancsak megosztó étel volt a meggyszószos marhaszelet krumplival: vagy a mártást igyekeztünk elkerülni, vagy a húst ítéltük meg rágósnak, vastagnak – meg amúgy is, egy gyerek hogyan tudná értékelni a gyümölcsöt a marhával?
Ha ügyesek voltunk, akkor a tökfőzelékre kanalazott sertéspörkölt szaftját ki tudtuk tunkolni kenyérrel. Ha nem, akkor inkább éhesek maradtunk, mint hogy bekanalazzuk a tököt
Kétféle tarhonyás húst kaptunk: a pörköltes változat még csak-csak lecsúszott, de a lecsós verziót kifejezetten igyekeztünk elkerülni
Legtöbben már csak felnőttkorunkban tudtuk értékelni a rántott levest, amelynek se íze, se bűze nem volt. Ráadásul, ha nem értél oda időben a tálcáddal a helyedre, szétáztak a beledobált kenyérkockák is
Egy feltét sem volt, ami arra csábított volna bennünket, hogy boldogan kanalazzuk be a sárgaborsó-főzeléket. Pláne, ha még kissé ki is hűlt, és még az evőeszköz is megállt benne!