Az European Best Destinations 2019-es szavazásán az észt főváros, Tallinn nyerte el a legjobb európai karácsonyi vásárnak járó címet. Az óvárosi, történelmi épületekkel övezett helyszín arról is híres, hogy 1441-ben itt állítottak először közösségi karácsonyfát a világon. Az egyedülálló hangulatú vásáron nemcsak különféle kézműves termékek és karácsonyi finomságok közül lehet válogatni, a gyerekek körhintázhatnak és találkozhatnak a Mikulással is.
A lista második helyezettjére mi is büszkék lehetünk, hiszen ezt a budapesti Szent István Bazilikánál lévő Adventi Ünnepnek ítéték oda. Az eseményen megcsodálhatod Közép-Európa legnagyobb 3D fényfestését, mehetsz egy kört a tér közepén felállított korcsolyapályán és olyan ünnepi csemegéket kóstolhatsz, mint a forralt bor vagy a flódni.
A franciaországi Strasbourg karácsonyi vására – ami a legrégebbiek közé tartozik Európában – évek óta visszatérő szereplő a szavazáson. Helyszíne az UNESCO világörökségi listáján is szereplő Grande-Ile történelmi városrész, ahol mintegy 300 fapavilont állítanak fel az ünnepekre.
A bécsi karácsonyi vásárt talán nem is kell annyira bemutatni, hiszen a 600 évre visszanyúló hagyományokkal rendelkezik és évről évre rengeteg látogatót vonz. Nem véletlenül! A Városháza előtti parkban (Rathauspark) megrendezett Bécsi Karácsonyi Álom igazi téli mesevilággal, korcsolyapályával, körhintával és rénszarvas-szánnal gondoskodik a felejthetetlen ünnepi élményről.
A Erfurt középkori városrészében megtalálhat vásár Németország egyik nagy kedvence, ami hatalmas, gyertyafényes karácsonyfájával, 12 méter magas karácsonyi piramisával, kézzel faragott, életnagyságú betlehemi figuráival és kivilágított óriáskerekével teremt utánozhatatlan karácsonyi atmoszférát.
Lengyelország első számú karácsonyi vásárát Poznań régi piacterén és a Szabadság téren tartják. Ide azért is érdemes ellátogatni, mert itt rendezik meg a Nemzetközi Jégszobor Kiállítást, melyen a résztvevők keze alatt gigászi jégtömbökből születnek valóságos műremekek.
Az évente 2,5 millió látogató vonzó brüsszeli „Winter Wonders”, vagyis Téli Csodák nevű eseményen mindent megtalálhatsz, amit csak egy karácsonyi vásártól várhatsz: csodás fényeket, kulturális és szórakoztató programokat, ünnepi portékákat és egy tekintélyes méretű korcsolyapályát.
A németországi Aachen városában a Városháza előtti tér ad otthont a karácsonyi vásárnak, ahol a helyi katedrális szomszédságában ugorhatsz fejest az elsősorban családias légköréről nevezetes ünnepi kavalkádba.
Prága karácsonyi vásárához az Óváros középkori épületei szolgálnak különleges díszlettel. Nem csoda, hogy a leghangulatosabb vásárok között tartják számon. Az elmaradhatatlan óriási karácsonyfa és a körhinta mellett hagyományos cseh ételek és kézműves tárgyak várnak.
A kolozsvári karácsonyi vásár a Főtéren kapott helyet, ami ilyenkor ünnepi kivilágításban fürdik. A helyszínre idén 89 árus települt ki, a Mátyás király szoborcsoport körül pedig ismételten korcsolyapályát alakítottak ki.
A franciaországi Montbéliard városának karácsonyi vására az egyik legszebb az egész régióban, ahol nem kevesebb mint 170 árus kínálja autentikus, kiváló minőségű portékáit.
A szintén franciaországi Metzben egyből hat karácsonyi vásár közül választhatsz. Itt is van minden, ami csak szem-szájnak ingere: óriáskerék, jégpálya, kézműves ajándékok, forralt bor, forró csoki és a legfinomabb mézeskalács, amivel valaha is dolgod volt.