A 19. század első felében élt őslénykutató, Mary Anning az általa felfedezett dinoszaurusz leletekről vált ismertté, amelyek megkönnyítették a paleontológia korai fejlődését. Ásatásai számos brit kutató munkáját segítették azáltal, hogy esélyük nyílt feltérképezni a földtörténet egy jelentős szakaszát. Egyes tudósok úgy gondolják, hogy Anning leletei hozzájárultak Charles Darwin evolúció elméletének kidolgozásához.
A lengyel származású francia kémikus és fizikus úttörő eredményeket ért el a radioaktivitás kutatásában. Ő volt az első nő a Sorbonne tanári karában, és első nőként kapott Nobel-díjat a fizika és kémia területén végzett munkájáért is.
A 19. század végén született német fizikus-matematikus Amalie „Emmy” Noether hozzájárult a modern algebra megalapozásához. Róla nevezték el a Noether-gyűrűket, és az általa bizonyított Noether-tétel a modern fizika egyik legfontosabb alaptétele.
Margaret Meadnek sokat köszönhetett az 1960-as évek szexuális forradalma. Antropológusként a Csendes-óceán déli területein és a Délkelet-Ázsiában élő tradicionális kultúrák szexualitáshoz való hozzáállását kutatta. Első, 1928-ban kiadott munkája, a Coming of Age in Samoa bestseller lett, és további 22 könyv követte. Olyan más, fontos témák is érdekelték, mint a nők jogai, a környezetvédelem és az atomfegyverek megjelenése.
Barbara McClintock amerikai genetikus a kukorica citogenetikáját kutatta, ő készítette el a növény első genetikai térképét. Legnagyobb felfedezése, hogy észrevett egy genetikai régiót, ami képes volt változtatni a helyét a kromoszómán belül, ezzel pedig ő lett az egyetlen nő, aki megosztatlanul kapott fiziológiai Nobel-díjat.
A német születésű amerikai Maria Goeppert-Mayer elméleti fizikus volt, aki 1963-ban Johannes Hans Daniel Jensennel együtt megosztott fizikai Nobel-díjat kapott az atommag héjmodelljének megalkotásáért. Marie Curie után ő volt a második nő, aki megkapta a díjat.
Amerikai tengerbiológus, ökológus és író volt, akinek valószínűsíthető nagy érdeme, hogy az ő munkásságának hatására indult meg a nemzetközi környezetvédő mozgalom. Legelismertebb könyve, az 1962-ben írt Néma Tavasz, amelyben a környezetszennyezés hosszú távú következményeire hívta fel a figyelmet.
Dian Fossey amerikai etológus harmincegy évesen, kölcsönből indult felfedezni Afrikát. Tanzániában találkozott dr. Louis Leakey-vel, aki őskori emberi maradványok után kutatott, ő támogatta később a hegyi gorillák tanulmányozásában. A végveszélyben lévő állatok megmentését szívügyének tekintette, 1967-ben Ruandában létrehozta a Karisoke Kutatóállomást. Fellépett az orvvadászok ellen és az állatok természetes élőhelyeinek megőrzése mellett. Könyve, a Gorillák a ködben minden idők legnagyobb példányszámban elkelt, gorillákról szóló könyv. Fossey-t 53 éves korában, faházában gyilkolták meg.
A csimpánzkutató Jane Goodall gyerekként sok időt töltött angliai házuk kertjében, és hamar kezdődött el a csimpánzok iránti rajongása is, ami aztán Afrikába vezette. Ott aztán dr. Louis Leakey alkalmazottjaként kezdte tanulmányozni az állatokat. Az egyik legnagyobb sikert arató megfigyelése a csimpánzok eszközhasználata volt. Ma a világot járja, és a környezetvédelem fontosságáról, az élőhelyek megóvásáról és fogyasztói szokásaink környezetromboló hatásáról tart előadásokat.
Sylvia Earle tengerbiológus a National Geographic felfedezője, a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal első női tudósa, akit a Time magazin a Bolygó Hősének nevezett. Életét az óceánok élővilágának védelmezésére tette fel, számtalan könyvet írt és dokumentumfilmet készített, amelyekben a túlhalászat és az óceánok szennyezésének veszélyeire hívja fel a figyelmet. A Mission Blue című, pályafutásáról szóló dokumentumfilm 2015-ben Emmy-díjat nyert.